WESG: A legnehezebb csoportba sorsolták a GameAgents-et

WESG: A legnehezebb csoportba sorsolták a GameAgents-et

Kiderült a WESG 2017 EU & CIS kvalifikációjának csoportbeosztása; nem lesz egyszerű dolga a GameAgents-nek.

A jövő hétvégén; november 23-án indul az európai és CIS csapatok számára a WESG kvalifikáció Barcelonában, és ennek megfelelően most megérkeztek a csoportbeosztások és a menetrend is. A magyar rajongók számára azért is lehet kiemelt fontosságú ez a rendezvény, mert bizony hazánkat is képviseli egy csapat: a GameAgents. Azonban a sorsolás úgy tűnik –hogy finoman fogalmazzak– nem volt túl kegyes velük. De nézzük is, mi vár rájuk az offline selejtezőn!

Barcode helyett ZEN-nel utazik a GameAgents a WESG régiós döntőjére

Emellett koloRRR-ék munkáját egy elemző is segíteni fogja, és még a SEC-re is meghívást kaptak.

A formátum alapján minden ötfős csoportból hárman jutnak tovább. Az első azonnal az egyenesági kieséses rájátszásban találja magát, míg a 2-3. helyezettek kiesési mérkőzést játszanak, ahol értelemszerűen a nyertesek jutnak be a rájátszásba. Tehát ilyen formán 8 csapat versenghet tovább ettől a szakasztól, ahol a tét 92 500 dollár sorsa lesz. Azonban a legjobb 12 csapat már veheti is a jegyet a főeseményre, hiszen a csoportból kijutó hármasok azonnali továbbjutást szereznek. Tehát, ami ezután jön Barcelonában, az már csakis a seedingről és a selejtező díjazásáról dönt.

Innen térjünk is át a csoportbeosztásra, ami elég nehéz helyzetbe hozhatja a GameAgents-öt, hiszen olyan ellenfelekkel kell megküzdeni a C csoportban, mint a Virtus.pro, az EnVyUs (kioshimával) vagy a Russia (Oroszország), akik electronic-kal támadnak. De nézzétek meg magatoknak is:

A bejelentés része a menetrend is, melyet az alábbi képen természetesen közép-európai téli idő szerint tálalunk. Nos, jó sok meccsünk lesz, ugyanis körmérkőzéses a csoportkör, vagyis mindenki játszik mindenki ellen egy Bo1-et a csoportjában. Azonban a GameAgents-öt a pénteki játéknapon csíphetjük el először:

Nem lesz egyszerű dolga a GameAgents-nek, sőt, ha reálisak akarunk lenni, akkor komoly pácban vannak, de a meglepetés erejével még bármi összejöhet. Mindenesetre sok sikert és eredményes szereplést kívánunk nekik!

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!