Sajnos bejött a papírforma -rosszul kezdett a GameAgents, és kiesett a Nice Gaming

Szoros meccseken, de végül mindkét csapat kikapott a papíron jobb ellenfelétől.

Tegnap a Nice Gaming a török Orion ellen küzdött meg a CEVO európai bajnokságán, míg a GameAgents az ALTERNATE aTTaX ellen játszott a Mother Russia 2 nevű versenyen. Kezdjünk is az utóbbi csapat szoros meccsével.

GameAgents vs. ALTERNATE aTTaX

Ez a párharc talán a „B” csoport első helyéről döntött, hiszen Gabiéknak és a németeknek van a legtöbb esélye továbbjutni. Cobblestone-on csaptak össze a felek, az első félidőt CT-ben kezdte az ALTERNATE, és komoly erődemonstrációt tartottak, hiszen összesen négy kört engedtek koloRRR-éknak. Szerencsére nem szeppent meg a GA sem, és ugyanazt megcsinálták CT-ben, mint az ALTERNATE aTTaX, így jöhetett a hosszabbítás. Itt nyúlt igen hosszúra a mérkőzés, mert koloRRR sajnos elkezdett internet problémákkal küzdeni, így több, mint 20 perc szünet várt mindenkire, de nem akart megjavulni a dolog, így a litván EspiranTot kellett behívniuk, aki két körig velük maradt, majd végül visszatért az utolsóra koloRRR, így a nagy felfordulásban végül 19-16-ra nyert a német gárda, a GA pedig a második helyen folytatja a bajnokságot.

Jöhetett a nap másik magyar érdekeltségű meccse, ahol a Nice játszott BO3-at az Orion csapatával.

Nice Gaming vs. Orion

Cobblestone

A Nice választásával kezdődött a mérkőzés, ami nem más volt, mint Cobblestone. CT-ben kezdtek a magyarok, hat kört sikerült elhozniuk, de a második játékrészt csapatként tudták megnyerni 10-5-re, így végül 16-14-re behúzták saját mapjukat.

Mirage

A törökök választásán már más volt a helyzet, hiszen T-ben megint jó volt az Orion, de most nem tudott visszakapaszkodni a Nice Gaming és 16-10-re elvesztették a pályát.

Cache

Elérkeztünk a döntő maphoz, ami a legegyoldalúbbra sikerült a három meccs közül, hiszen most CT-ben kezdve is megtudta nyerni az első félidőt az Orion, a következő játékrészben pedig már rommá verték a magyarokat, így 16-8-ra sikerült megnyerniük a mapot és a BO3-at egyaránt.

A GameAgents 20-án játszik legközelebb a Windigo csapata ellen az X-Bet.co Invitational versenyén.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!