Itt az év utolsó előtti patch-e: a 7.23, Zoeval együtt!

Itt az év utolsó előtti patch-e: a 7.23, Zoeval együtt!

Hősök frissültek, valamint rúnák, és persze megjelent Zoe is, akit már nagyon sokan vártak. Nem mellesleg egy szép nagy bughalmazt is kaptunk, ami miatt sokan nem tudtak frissíteni.

Nagy lendülettel érkezett meg a 7.23, sajnos sokak számára egy ideig elérhetetlen volt, mivel valamit kifelejtettek a patch-ből, ami miatt nem lehetett frissíteni a klienst. Rengeteg játékos panaszkodott a problémákra, és mindenki csak hibaüzeneteket kapott a patch helyett. A Riot is érzékelte a gondokat és nekiálltak a kijavításnak, amit ma reggelre láthatóan sikerült megoldani.

Rúnatár: Zoe, az alkony szelleme

Megérkezett Zoe, és azonnal kaptunk az alkalmon, hogy kipróbáljuk élesben is.


Elég nagy patch-nek ígérkezett, hiszen ebben vált elérhetővé Zoe, valamint az új Projekt skinek is, nem beszélve a rengeteg kiegyensúlyozásról. Azért is nagyon fontos ez a frissítés, mert ezt követően már csak egy lehetősége lesz a Riot-nak javítani, mivel idén csak egy patch van már betervezve.


Kezdjük rögtön a patch-et a legújabb üdvöskével; Zoe-val. Róla már korábban is írtunk, hogy mire számíthatunk vele kapcsolatban, tegnaptól, vagy pontosabban mától pedig az élő szervereken is ki lehet próbálni, feltéve, ha nem lesz tiltva minden egyes mérkőzésen, ami azért nem elképzelhetetlen.

A dzsungel iszákosa mostanság kissé kiesett a ritmusból, már csak azért is, mert a catch-up XP-t lényegében eltörölték a táboroknál, mindössze a blue és red buffnál maradt meg, ez pedig minden tankosabb dzsungelesnek nagy érvágás volt. Eget rengető változást azért nem adtak neki, de gyorsabb alaptámadással rendelkezik majd. Ez az úgynevezett Innate bonus attack speed, ez azt jelenti, hogy semmilyen más statisztikába nem számít bele, de a legelején sokat számíthat, ennek mértéke 8%.

Illaoi hibajavításokat kapott ebben a patch-ben, a passzívja például akkor is lecsap, ha a a célpont már meghalt, de az animáció már elindult. A W-t is tökéletesítették, hasonló módon, mint a passzívot, vagyis mindenképp lecsap a csáp, és más empowered támadásokhoz hasonlóan ezt sem lehet majd megszakítani, ha már elindult a támadás maga, és használtuk a W-t.

Jinx csapdáinak harapása "erősebb" lesz, vagyis ha egy mozgási animáció közben akadunk bele, legyen az mondjuk egy Shen E, vagy egy Tristana W, Lucian E és hasonlók, akkor azok azonnal megszakadnak, és ténylegesen a csapda helyénél fogunk megállni. Ez azért fontos, mert eddig ezek az animációk végbementek és csak utána kaptuk meg a földhöz kötést. Egy Tristana esetében így akár a falat is át tudtuk ugrani, mielőtt megállítottak volna minket, és sok esetben el lehetett menekülni még így is. 

Problémásnak minősült Rammus az új rúnákkal, ugyanis az Aftershock és a W együtt túl sok tankosságot adott a hősnek, amivel kevesen tudtak bármit is kezdeni. Ebből kifolyólag csökkentik az alap páncélzatát 40-ről 36-ra.

Taliyah sok sikert ért el a profik között, de a solo metában nincs ennyire osztatlan sikere. Ebből kifolyólag egy kissé tankosabbá teszik, hiszen az orgyilkosok elég jól érzik most magukat, így a kapott HP mennyiségét 90-re növelik 87-ről és a páncélzatát is megnövelik 3-ról 3,5-re szintenként.

A nagy patch megjelenése előtt voltak minipatch-ek is a 7.22 és 7.23 között, ezek úgymond nem újdonságok, de azért érdemes ezeket is megemlíteni.

Ivernnek egyik keystone sem passzolt igazán, így ezt a hiányosságot azzal próbálták meg pótolni, hogy az E pajzsát megnövelték 70/100/130/160/190-ről 75/110/145/180/215-re.

Nununak sem tett jót a Stoneborn Pact kivétele, így neki az alap HP-ját növelték meg 540-ről 590-re.

Ornn esetében nem vették figyelembe a sok bónuszsebzést, amit az E kap bónusz ellenállásokból, így a sebzések az alábbiak alapján alakulnak: 20/40/60/80/100 helyett 30/50/70/90/110, a Shockwave-el együtt pedig 40/80/120/160/200 helyett 50/90/130/170/210.

Az új rúnarendszer egyik legnagyobb nyertese minden bizonnyal Sona volt. A Kleptomancy rengeteg pluszt adott neki, sok tárgyat és aranyat, no meg nagyobb alaptámadási hatótávot, amivel sok lövész nem tudott mit kezdeni. Emiatt nerfelni kellett többek közt az alappáncélját 30-ról 28-ra, a támadásait 50,04-ről 46-ra. A képességein is variáltak, a W gyógyításának mértékét 35/55/75/95/115-ről 30/50/70/90/110-re csökkentették, míg a pajzsot 30/55/80/105/130-ról 25/50/75/100/125-re.

Természetesen a rúnák sem úszták meg frissítés nélkül.

Summon Aery, ahogy az várható volt, nerfeket kapott, de legyünk őszinték, rá is fért. Az alapsebzése az eddigi 20-60 helyett 15-40 lesz, illetve az adaptív sebzésbónusz sem stimmelt nála, ezt is javították. 

Érdekes módon a Predator rúnát viszont erősítették, így a cipőnket gyakrabban tudjuk majd aktiválni, amivel a plusz mozgási sebességet kapjuk. Az eddigi 180-120 másodperc helyett 150-100 lesz rajta a CD, tehát ez főleg az első szinteket fogja majd érinteni.

A Zombie Ward jelenség elég elterjedt lett a pályán, sokan előszeretettel használják, viszont ez kissé felborította az aranyegyensúlyt, így mostantól a Zombie Wardok nem fognak aranyat érni.

Több rúnabugot is javítottak:

  • Az Electrocute-ot nem tudják szövetségesek is segíteni, ha ők is azt használják, mindenkinek magának kell aktiválnia.
  • Az Arcane Comet most már Viktor Q által erősített alaptámadására is működni fog.
  • A Kleptomancy-val szerzett kék trinket nem fogja CD-re rakni a sajátunkat.
  • A Manaflow Band miatt sokszor úgy láttuk, hogy valakinek nincs manája a csapattársaink között, ha a rúna CD-n volt, ezt javították.
  • Wukong és Rakan ultija végre megkapja a plusz CDR-t az Ultimate Hat rúna után.
  • A Hextech Flashtraption rúna használatakor nem lesz probléma képességek bekészítése, amikor a sima Flasht használjuk.
  • Azok a hősök, akik klónokkal rendelkeznek, nem fogják aktiválni a Presence of Mind-ot, amikor azok lejárnak.

A tornyokat is változtatták. Megnövelték 300-al az életerejüket, viszont a minionok többet fognak sebezni rájuk. Eddig a tornyok felezték a minionok sebzését, mostantól viszont csak 40%-kal csökkentik azt. (20 perc után pedig a minionok +25 mozgási sebességet fognak kapni, de ezt csak később rakják be, előbb a sebzésváltozásból származó eredményeket szeretnék megfigyelni.)

A napi első győzelem az eddigi 575 XP helyett 400 XP-t és 50 BE-t fog adni.

Mostantól bármilyen Challenger mérkőzésbe bele tudunk majd lesni, mint a régi kliensben, amikor high elo mérkőzések voltak a főoldalon.

Ezzel a patch-el együtt fog érkezni majd az Overcharge játékmód-, és az új Projekt skinek is.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!


Kövess Minket!