Lehet, hogy a Tencent megmozgatja azokat a kínai köveket, amiket a PUBG Corp. nem tudott?

Lehet, hogy a Tencent megmozgatja azokat a kínai köveket, amiket a PUBG Corp. nem tudott?

Kínában be szeretnék tiltani a játékot túlzott erőszakossága miatt. A gaming piac egyik hatalmasa viszont ezzel nem foglalkozik, így a Tencent megszerezte az exkluzív PUBG jogokat Kínában. Lehet, hogy tudnak valamit, amit mi nem?

Azt hiszem nem mondok azzal sokat, hogy a PUBG minden korábbi elvárást felülmúlt már idén, pedig a játék 1.0-ás verziója még várat magára pár hetet a tervek szerint. Így nem véletlen, hogy az ázsiai földrész legnagyobb értékű cége, a Tencent is érdeklődést mutatott iránta. Korábban egy saját mobiljátékon dolgoztak, de ezt valószínűleg félretették, ugyanis égetőbb dolguk akadt. 

Ez a fontosabb dolog természetesen a PUBG, aminek kapcsán le is ültek tárgyalni a kiadóval, vagyis a Bluehole Studioval, ami a most már külön a játékra szakosodott PUBG Corp. szülőatyja és tulajdonosa is egyben. A tárgyalások célja a kínai piachoz szükséges exkluzív jogok megszerzése volt, amit a Tencent meg is kaparintott sikeresen.

Kínában betilthatják a PUBG-t

Aacute; állítólag "túl véres" és nem felel meg a szocializmus alapelveinek.

A siker ettől még nem biztosított, hiszen elég nehéz dolga van jelenleg a PUBG-nek, mint játéknak a földkerekség legnagyobb országában, lévén, hogy a játékot több ízben is be akarják tiltani, egyrészt az agresszivitása-, másrészt pedig a csalók miatt. Ez egy elég fájó pont volt a kiadónak, hiszen a márciusi megjelenés óta több mint 400.000 felhasználót kellett már ezért kitiltani. Ez bevételek szempontjából persze közvetlenül nem olyan nagy gond, hiszen a kitiltottak nagy részben valószínűleg újra megveszik a játékot, de a presztízsvesztés valószínűleg nagy csorba a cégnek. 

A csalók által okozott gondok még nagyobbnak bizonyultak Ázsiában, és azon belül is Kínában. Ha bárki is képes lesz ennek véget vetni, az biztosan a Tencent lesz, hiszen ők eddig is kegyetlenek voltak ilyen téren, és nem tűrték játékaikban a csalókat. Ezt most a szezon elején elinduló LoL banhullám is érzékeltette, hiszen a League of Legends is valamilyen szinten a Tencent kezében van. A problémát azzal orvosolnák, hogy minden egyes felhasználót egy külön Tencent QQ játékos felhasználóhoz kötnék, ahhoz pedig, hogy bárki ilyenhez jusson, bizony be kell mutatniuk a személyi számukat. Ez azt jelenit, hogy mindenki egy esélyt kap. Ha egyszer kitiltanak, nincs lehetőség újra megvenni és megint regisztrálni egy 100. email címre, maximum akkor tudunk ilyet, ha valaki más ad egy személyi számot, de ezt a rizikót szerintem kevesen vállalnák, főleg hogy telefonszámot is kérnek.

Az persze egy másik kérdés, hogy ez elég lesz-e ahhoz, hogy a kínai kormány "ellenszenvét" el tudják tüntetni, de kiindulva a Tencent méretéből, valószínűleg egy kicsit több beleszólásuk van a helyi dolgokba, mint a Bluehole-nak, vagy a PUBG Corp-nak valaha lesz a kínai térségben. Még ha meg is oldják a csalók problémáját, ott marad az agresszió, mely a kormány állítása szerint túl véres, vagyis vagy a PUBG Corp-nak, vagy a Tencentnek biztosítania kell majd egy "család barátabb" verziót. Nem ez lenne az első alkalom, hogy a játéktervezőknek alkalmazkodniuk kell a kínai kultúrához, a LoL-ban és a CS:GO-ban is például minden csontvázra és koponyára utaló grafikát el kellett távolítani és a túlzott szexualitást sem nézik jó szemmel.

A Rules of Surival például úgy érte el az állam jóváhagyását, hogy a megszokott Battle Royale típusú játék helyett "People's Army Survival Training Simulator" címen adták el magukat, ami magyarul nagyjából annyit tesz, hogy "A nép katonai túlélő gyakorló szimulátora", ami máris jobban hangzik egy kommunista országban. A karakterek vére nem piros, hanem kék, és a játékosok nem meghalnak, hanem egyszerűen kiesnek és olyan, mintha egy hologram kapcsolna ki a halálukkor. 

Azt még nem tudni, hogy a Tencent miként tervezi "megkerülni" a kínai kormányt, de ha már hajlandóak erről tárgyalni és valószínűleg elég komoly pénzeket kifizetni az exkluzív kínai jogokért, akkor erre is lehet megoldásuk. Elvileg majd a csapatmunkát és az egyenjogúságot fogják vele reklámozni, ezek már olyan értékek, amiket a kínai kommunista elveket valló kormány is támogatni tud.

Ha megfigyeljük a Tencent eddigi taktikáit, valószínűleg Free to play lesz a kínai PUBG, viszont annál több játékon belüli mikrótranzakciót is várhatunk egyben, amik amúgy is jelen vannak a játékban. Ezek nagy része kozmetika lesz, akik pedig már korábban megvették a "rendes" változatot és váltanának majd a kínai verzióra, azok kaphatnának exkluzív tárgyakat is.

Ha ez az üzlet összejön, akkor a Tencent újfent egy biztosan jól teljesítő címmel növelte repertoárját, hiszen a League of Legends már a kezében van, idén a világbajnokságot is ott rendezték Kínában. Emellett náluk van a Honor of Kings, no meg a Clash Royale, melyet a Supercell nevéhez lehet fűzni, és a mobilos játékok között nagyon jól teljesít. Ez utóbbit 2016 júniusában szerezték meg cirka 8,6 milliárd dollárért. Többek közt ennek köszönhetik azt a hatalmas növekedést, amivel rekordot is döntöttek az idei Q3-as szakaszban. Január 1 óta több mind kétszeresére nőtt a cég értékpapírjainak értéke, jelenleg 126,69%-nál járnak, szóval valamit nagyon jól csinálnak. Egyben ők az első olyan kínai vállalat, akiknek értékét több mint 500 milliárd dollárra becsülik.

Ezek után kíváncsian várjuk, hogy milyen csodát fognak művelni a PUBG-vel Kínában, bizonyára nem fogunk csalódni.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Ha szeretnél egy igazán jó PUBG közösségbe tartozni, akkor ezt a csoportot ajánljuk: PUBG - Hungary

Kövess Minket!