Mindkét csapattal beszélgettünk a Lenovo Kupa döntője után

Szívszorító eredmény született a WiLD szempontjából a Lenovo döntőjén, hiszen a vezetés megvolt a THR ellen, de végül nem tudták győzelemmel zárni az eseményt.

Hosszú napot zártunk a PlayIT Lenovo Kupasorozatának offline döntőjén, hiszen az eddigiekkel ellentétben négy csapat is képviseltette magát. Itt volt az Afterglow, valamint a Team Plague B csapata, és persze a két döntő is, a Team Horizon Reapers, valamint a WiLD.CoolerMaster Multigaming.

Yeowan előre megjósolta a THR győzelmét a PlayIT-en, és mesélt arról is, honnan indult a karrierje

Yeowant egyre többen ismerik streamerként, aki általában oktató jelleggel próbálja tanítani a nézőit. Sikere már a profi játékosok között is egyre nagyobb, mindkét döntőző csapat játékosai között akadt rajongója is, így hát elkaptuk egy interjúra.

Az elődöntőt a THR elég simán nyerte 2-0 arányban, a WiLD-nak ennél egy fokkal nehezebb dolga volt az AGW-vel szemben, akik egy nagyon szép második meccset hoztak ellenük, de végül 2-1-re itt is a papíron erősebb csapat nyert. 

Következhetett tehát a döntő a két gárda között, akik tavaly ilyenkor is találkoztak. Az eredmény, akkor is a THR-nek kedvezett, illetve idén is, de simának azért nem volt mondható. Az első meccsen elszámolta magát több mindenben is a THR, amit a WiLD ki tudott használni, és megszerezték a vezetést. A második mérkőzésen egy kőkemény csata zajlott több mint 50 percen keresztül, de egy utolsó teamfightnak hála a THR egyenlíteni tudott (többek közt Sk1nzornak köszönhetően). Idegtépő lehetett, ami láthatóan meg is viselte a WiLD-ot, mivel sokáig úgy tűnt, meglesz még a 2-0 is, azonban a harmadik összecsapásra már nem maradt elég nafta bennük.

A döntőt követően mindkét gárdával csináltunk egy-egy interjút. Vio-nak ez volt az első offline eseménye a csapattal és nagyon boldog volt, hogy ilyen hátrányból is sikerült megfordítani a szériát. Szóba került a többi verseny is; többek közt az EBL, ahol elmondása szerint sokkal keményebb ellenfelek vannak, de ezt ő annyira nem bánja, hiszen az elvesztett mérkőzésekből is rengeteget lehet tanulni.

A WiLD oldaláról BoneDaDDy állt rendelkezésünkre az interjú erejéig, mint már írtam, a csapatot nagyon megviselte a vereség, főleg úgy, hogy az előny eleinte náluk volt, ami teljesen érthető. Nehezen viselték emiatt a vereséget, de DaDDy elmondása szerint ez nem fogja kedvüket szegni abban, hogy a ROG MEB döntőjén visszavágjanak, igaz ott egy teljesen más THR-rel kell majd felvenni a kesztyűt.

Kíváncsian várjuk, hogy mihez kezd egymással a két gárda, már csak azért is, mert ahogy azt DaDDy is elmondta, ebből sok következtetést nem lehet levonni, hiszen alapvetően két teljesen különböző THR-ről beszélünk a ROG MEB-en belül és kívül.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!


Kövess Minket!