A Panathinaikos is szerzett egy CS:GO csapatot

A Panathinaikos is szerzett egy CS:GO csapatot

Úgy néz ki, hogy a kissé kevésbé ismert Görög szcéna is mozgolódik.

Eddig a CS:GO világában nem túl sűrűn hallottunk a görög profikról. LoL-ban jól teljesítenek, és más játékokban is megvillogtatták már tudásukat, de eddig CS-ben nem igazán voltak jelen. Ezen változtathat a Panathinaikos e-sport szakosztálya, hiszen bejelentették, hogy leigazoltak egy csapatot.

Érdekesség, hogy a játékosok közül egyedül Bondas görög, míg csapattársai belgák, és németek. Sajnos túl sokat nem tudunk róluk, bár HLTV-n fent vannak, de lényegi statisztikát nem vezet róluk az oldal. Bondas állítólag az egyik legjobb görög e-sportoló, illetve a többiek is értek el kisebb-nagyobb sikereket. Steve0se talán a legvitatottabb játékos ebben az ötösben, mivel elég komoly hírnévre tett szert magatartásával. A hazájában rendezett LAN-okon finoman szólva is érdekes módon viselkedik, hiszen látták már különböző illegális szereket használni, pofozott már fel másokat, és köpött le rendezőt is. Denzstou pedig egy elképesztően toxic figura, így őt sem szeretik túlságosan Belgiumban. Ezeket félretéve ez egy nagy dobás lehet a görög közösségnek, és talán felőlük is többet hallunk majd az elkövetkezendő időszakban.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!



Közvetítések