Hamarosan kikerül a játékból a Sightstone, de nem ez az egyetlen búcsúzó tárgy

Hamarosan kikerül a játékból a Sightstone, de nem ez az egyetlen búcsúzó tárgy

Riot Lowbo, a játékmenetért felelős egyik fejlesztő elmesélte, milyen terveik vannak idén a Sighstone és a supportok további élete kapcsán.

Anno pár szezonnal ezelőtt jött az az akkoriban zseniális ötlet, hogy bevezetik a Sightstone-t a játékba. Ez nagyban megkönnyítette a supportok életét, hiszen sok gold/10 tárgy kiment a játékból, így a wardok vásárlása igencsak drága móka volt. A Sightstone megjelenése ezen sokat javított, hiszen minden visszatéréskor kaptunk újabb wardokat, amiket fel lehetett használni.

Itt az év első hivatalos patch-e, hősfrissítések, honor rendszer és sok minden más a 8.1-ben!

Aioween | 18/01/10 12:25 Ezen a patch-en fognak az első LCS meccse zajlani világszerte, úgyhogy nézzük is, mire kell felkészülnünk nekünk és a profiknak is! Elérkezett az idei év első patch-e, ahol javításra kerülhet sok minden, ami eddig zavart minket a 7.24B során.

Ez azonban az idő elteltével mondhatni egy kötelező vásárlássá vált, amit eddig egyedül az Ardent Censer meta tudod lenyomni a tavalyi VB-n, amikor az volt az első tárgyválasztás. Ezt leszámítva azonban eléggé lekorlátozza a supportok lehetőségeit hiszen vagy egy teljes Ruby Sightstone-t, vagy valamelyik support tárgyból készülő változatot szinte biztosan meg kell venniük. Valahol érthető, hogy miért ódzkodnak olyan sokan ettől a pozíciótól, mert ki szeretne fixen egy adott tárgyat megvenni, ami nélkül konkrétan nem tudja ellátni az egyik legalapvetőbb feladatát, a rálátás biztosítását.

Ezen szeretne változtatni a Riot, hogy kicsit változatosabbá tegyék újfent a supportok életét amellett, hogy a rálátást így is biztosítani tudják a tárgy megvétele nélkül. Hogy ez pontosan mit jelent?

A Sightstone-t, és minden fejlesztését ki fogják venni a játékból, helyette a support tárgyak kapják meg majd ezt küldetés jutalomként, ami által aktív tárggyá alakul. A hármas szintű support tárgyak mostantól a kettesből, vagyis a Frostfanből, Nomad's Medallionból, illetve a Targon's Embrace-ből és egy-egy Ruby Crystalból épülnek. Ezek a hármas szintű tárgyak ugyanazokat a statokat fogják adni, mint a mostani Sighstone-ból fejlesztette változatok.

Ez a fejlesztés persze még folyamatban van, így semmi sem biztos, valamint a nevek is jó eséllyel változni fognak. A pontos miérteket pedig alább fejtette ki Lowbo, hogy hogyan jutottak erre a döntésre. Ezen felül minden tárgynak lesz egy félkész, illetve egy kész változata, neve és ikonja, amint a küldetést végrehajtottuk rajtuk. 

Azért szeretnék ezeket a változásokat behozni, hogy a supportok szabadabb kezet kapjanak saját buildjeik megtalálásában. Ha nem kell minden meccsen fixen 800 aranyat elkölteniük egy Sightstone-ra a meccs elején, akkor sokkal több választási lehetőségük lesz majd. Ezáltal könnyebb lesz felmérniük a saját lehetőségeiket és erősségeiket, hogy miként is járulhatnak hozzá a játékhoz. Emellett azért arra is figyelni fognak, hogy az időzítések nagyjából stimmeljenek a mostaniakkal, vagyis ne kapjanak meg rögtön egy eddig 800 aranyat érő tárgyat.

Ehhez a döntéshez egyébként a korábban már említett Ardent Censer meta is hozzásegítette őket. Első kézből nézhették meg milyen az, ha a supportok igazán ütős tárggyal tudnak kezdeni egy alapvetően passzív játékra ösztökélő Sightstone helyett, aminek a játékosok is örültek. Az alap elképzelés tehát nem rossz, csak nem egy tárgyra kell összpontosuljon a választások lehetősége. Másrészt azt is megtanulták belőle, hogy a játék Sightstone nélkül is lehet működőképes, ha nincs tökéletes rálátás a játék elején. Ez nem jelenti azt, hogy eddig is fölösleges volt Sightstone-t vásárolni, de meg lehet ezt akár kerülni.

Ahhoz, hogy tényleg legyen eszmei értéke a Sighstone-nak továbbra is, ahelyett, hogy egy automatikusan megkapott hatás legyen, küldetéshez kötik. Ugyanúgy, ahogy eddig is voltak ilyen küldetések, mint a Targon's Embrace-nél a pajzs, amit egy adott aranymennyiség után kapunk, úgy itt is ezt szeretnék, hogy a Sightstone megszerzése reflektálja az adott játékos képességeit is. Ez az oka annak is, hogy nem egy fix időpontban kapja meg mindenki. Eddig nem sok embert érdekelt a küldetés a tárgyakon, mert amit cserébe kaptunk, nem volt akkora hatással a játékra. Egy ilyen hasznos aktív képesség mellett ez könnyen megváltozhat.

A beépített Sightsone aktív mellett viszont nincs nagyon lehetőség megtartani a mostani support tárgyak aktívjait, vagyis a mozgási sebességnövelést, a pajzsot és a két lassító szellemet.  Ugyan ezek is fontosak voltak, így a Frost Queen's Claim és Talisman of Ascension esetében utána néznek, hogy ezeket miként lehet visszahozni, viszont a pajzs annyira irreleváns volt legtöbbször, hogy azt egyhamar még ilyen formában sem fogjuk viszontlátni.

A játék nyelvére pedig ez a következőket jelentheti

  • a Sightstone és a Ruby Sightstone kikerül a játékból
  • a küldetések jutalmai egységesen a Sightstone aktívja lesz
  • legalább egy kettes szintű support tárgy kell, hogy elkezdjük a küldetést
  • minden küldetés teljesítéséhez 500 arany kell majd, ami kevesebb mint a mostani
  • a harmadik szintű tárgyak egy support tárgyból és egy Ruby Crystalból épülnek majd
  • ha kész a küldetés és kettes szintű a tárgyunk, akkor 3 wardot kapunk, ha elkészül a hármas szintű is, akkor 4-et, amik mindig frissülnek hazatérés után

Jó eséllyel ezeket a frissítéseket a 8.2-ben már várhatjuk, de az is lehet, hogy elhalasztják, attól függően, hogy hány nehézségbe, vagy hibába ütköznek. Illetve azt is hozzátették, hogy az itt leírtak még nem számítanak szentírásnak, könnyen lehet, hogy a közeljövőben még finomítanak rajta.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!


Kövess Minket!