Friss, ropogós és igencsak mutatós splash artokat kapott Miss Fortune

Az ADC-k egyik éllovasa kapott új splash artokat tegnap és meg kell hagyni, sokkal részletesebbek, mint a régiek. Szomorú hír azonban, hogy nem minden skinre készült most frissített változat.

Miss Fortune igencsak megindult a preseason során, főleg Ezreal nerfjei után szinte az első közé tört fel, hiszen az Arcane Comet tökéletes volt számára. Most azonban nem a játékon belüli erőviszonya a lényeg, hanem a splashartok, amiket nemrég kapott. Az alapot érdekes módon egyelőre nem változtatták meg, viszont az egyes skinekhez tartozókat igen.

Már majdnem kész a Battlecast Illaoi 3D modellje

Lassan, de biztosan halad Illaoi fejlesztése, hamarosan a végstádiumba juthat a munka. Végre ingame képeket is látni az új kinézetről.

A különbség azt hiszem szemmel látható. Érdekes, hogy az évek során nem csak a játékon belüli grafika, hanem a művészeti osztály is elég komoly fejlődésen és változáson megy át, esetleg csak átgondolják egy-egy karakter kinézetét, vagy hátterét. Mindez persze a játékon belüli élményen mit sem változtat, de azért nem árt, ha valami nem csak jól használható, hanem a körítése is szép.

Bal oldalt látható mindig a régi splash art, jobb oldalon pedig az új. A Cowgirl Miss Fortune esetében a részletek sokkal kidolgozottabbak lettek szerintem, még a bőr mintáját is látni.

A Waterloo Miss Fortune esetében a baloldali inkább néz ki egy rajzfilmhősként, míg a frissített jobb oldali már ténylegesen hajaz egy igazi karakterre. Emellett a háttérben álló férfiak és ahogy az asztalon ül, tényleg azt érzékeltetik, hogy itt bizony ő a vezető.

A Secret Agent Miss Fortune esetében szerintem a régi splash is szép volt, de az tény és való, hogy az új sokkal mutatósabb. Részletesebben kidolgozott ruha, a zongorás háttér pedig igazi ügynökfilmes hangulatot kelt.

A Candy Cane Miss Fortune-nél szerintem az egyik legnagyobb különbséget láthatjuk. Míg a régi egy karácsonyi üdvözlőlapra hajaz, az új viszont már ennél sokkal komolyabb, igazi rosszlány kinézet azzal a mosollyal. 

A Road Warrior Miss Fortune splashart szerintem vicces kicsit. A régebbi a templomos háttér miatt nekem a PUBG korábbi lobbiját juttatja eszembe, míg az új inkább a Mad Max filmet.

Az utolsó frissített splash art a Mafia Miss Fortune. Itt az előző nem volt egy rossz rajz, de nagyon üres és sivár volt a régi háttér. Az újban ezt már bőven sikerült pótolni és a háttérbe még egy Twitch méreg jelző is bekerült.

Mint látható, nem mindegyik splash került frissítésre, inkább a régebbieket vették elő, amik már elavultak, illetve a hagyományos kinézete sem frissült. Ezek mellett az Arcade, a Captain, a Pool Party és a Star Guardian Miss Fortune splash artja maradt a régi. Ezeket talán nem is kell frissíteni, de ha már egyes skinek sorra kerültek, akkor úgy érzem, az alapot is illene feljavítani. 

Ezeket a splash-eket már megcsodálhatjátok nem csak itt, de a PBE-n is, az élő szerverekre pedig valószínűleg a 8.2-ben kerülnek be.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!


Kövess Minket!