Borult a papírforma; RIP Pick’em-ek -Major 2. nap összefoglaló

Négy csapatnak sikerült 2-0-val zárnia a második fordulót, ebből az egyikre senki sem számított.

Újabb izgalmas és felettébb érdekes napot zártunk, hiszen a Majorrel egybefűzött kvali már a második napján van túl, ahol leginkább az amerikai és a CIS régió csapatai örülhettek igazán.

FlipSid3 vs. Liquid

Map: Cobblestone

A nap első meccse egy igazi tier 2 rangadó volt, két olyan csapattal, akik rengeteg tapasztalattal rendelkeznek. A FlipSid3 T-ben kezdett, ahol a pisztoly kört sikerült megnyerniük, viszont a Liquid próbálta kordában tartani őket, ami végül sikerült is, hiszen csak egy körrel sikerült többet elhoznia az orosz-ukrán csapatnak. A második játékrész egyértelműen az amerikaiaké volt, az összes Liquid játékos csodálatosan játszott, zews pedig megtett mindent, ami tőle tellett, így a T oldalt nagyon könnyedén behúzták. A végeredmény 10-16.

Nézd meg ELEAGUE TV The Boston Major Flipsid3 vs. Team Liquid Live című tartalmát a twitch.tv weboldalon

mousesports vs. Na’Vi

Map: Mirage

Egy igazi parázs mérkőzésnek tűnt a két gárda összecsapása, de hamar rá kellett jönnünk, hogy ez bizony nagyon egyoldalú és a mouz valami hihetetlen játékot produkál. Mondhatnám, hogy megkönnyítette a dolgukat az, hogy CT-ben kezdtek, de mivel a map Mirage volt, ez egyáltalán nem igaz. Az első félidőt megkérdőjelezhetetlen stílussal húzták be 13-2-re, T-ben pedig csak a pisztolyt és az utána következő két "ingyen" kört vitték el, amivel le is zárták a meccset 16-2-re. chrisJ és oskar is elképesztően játszott, mindketten 100 ADR felett voltak, a holland pedig 23-6-ban végzett.

Nézd meg ELEAGUE TV The Boston Major Flipsid3 vs. Team Liquid Live című tartalmát a twitch.tv weboldalon

Sprout vs. Cloud9

Map: Inferno

A német mix csapat magabiztosan verte el a törököket a major első napján, most viszont a tengerentúl egyik legjobb csapatával találták magukat szembe, akik könyörtelenek voltak a hazai pályán. A Sprout egyből bekezdett és elvitték a pisztoly kört, az amerikaiak viszont egyből vissza force-oltak és ez sikeresnek is bizonyult. Ezután már csak egy kört tudott összeszedni a Sprout az első félidőben, a Cloud9 gyönyörű CS-t játszott és folyamatosan előre nyomultak CT-ben, mindig az ellenfél arcában voltak. A félidő eredménye 2-13. A második játékrész már nem tartogatott túl sok izgalmat: 3-3 kört elhozott mindkét csapat, így nagyon simán 5-16-ra húzta be a meccset a Cloud9, akik 2-0-val állnak a második helyen.

Nézd meg ELEAGUE TV The Boston Major Flipsid3 vs. Team Liquid Live című tartalmát a twitch.tv weboldalon

FaZe vs. Vega Squadron

Map: Inferno

Ahol BO1; ott meglepetés: ezt már mindenki jól tudja, ezúttal a legesélyesebb csapat, a FaZe esett áldozatáúl az "átoknak", amibe már minden top csapat belefutott egyszer. De ne vegyünk el semmit az orosz csapattól, zseniális játékot játszottak, amit bármelyik csapat megirigyelne. Szinte minden körben négy emberrel kellett támadnia a Faze-nek, hiszen valakit mindig kitüzeltek vagy lehegeltek a Vega Squadron játékosai, ezzel szinte esélyt sem adva a világ egyik legjobb csapatnák. Emellett önbizalommal telve és elképesztően jó aimmal lőtték halomra az all-star csapatot; az első félidő végeredménye 3-12 lett. Még itt se volt szabad temetni a FaZe-t, hiszen láttunk már innen veszíteni egy csapatot velük egyszintű gárda ellen is, nemhogy a FaZe ellen, de az oroszok nagyon jól bírták T-ben is, és végül egy klasszikus "Rush B" meghozta nekik a sikert, ezzel a T oldalt is sikerült megnyerniük: a végeredmény 6-16 a Vega Squadron javára.

Nézd meg ELEAGUE TV The Boston Major Flipsid3 vs. Team Liquid Live című tartalmát a twitch.tv weboldalon

Misfits vs. G2

Map: Cobblestone

A nap utolsó meccsén egy újabb amerikai-európai rangadót láthattunk, ami mindenkinek egyértelmű volt, de a FaZe és a Na’Vi súlyos bukása után azért fenntartásokkal kezeltük ezt a meccset. A G2 viszont könyörtelen volt és nem szerettek hibázni, főleg az első félidőben, hiszen 1-14-re zárták a CT oldalukat. A második játékrész, így már gyerekjáték volt, de azért a Misfits még megpróbálta menteni a menthetőt, elhoztak négy kört, ezzel 5-16 lett a vége a selejtező másik nagy esélyesének tartott G2 javára.

Nézd meg ELEAGUE TV The Boston Major Flipsid3 vs. Team Liquid Live című tartalmát a twitch.tv weboldalon

További mérkőzések: Space Soldiers vs. AVANGAR 16:9, EnVyUs vs. Renegades 6:16 és Flash Gaming vs. QB Fire 13-16.

Ha csak egy dolgot sikerült leszűrni a két nap alatt, az egyértelműen az, hogy az Inferno még mindig a profik kedvenc mapja és szinte minden meccsen új taktikákat látunk rajta. Tényleg látszik, hogy nagyon készültek a csapatok. A harmadik napot is kisorsolták az éjjel, nézzük is, hogy milyen meccseket láthatunk ma 16:00-tól.

16:00 - QB Fire vs. FaZe

17:15 -  Flash Gaming vs. EnVyUs

18:30 -  Misfits vs. Space Soldiers

19:45 -  Sprout vs. Na’Vi

21:00 - Vega Squadron vs. G2

22:15 - Renegades vs. Liquid

23:30 - FlipSid3 vs. AVANGAR

00:45 - mousesports vs. Cloud9

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!