A Riot szeretné, ha Lucian miden és ADC-ként is megállná a helyét

A Riot szeretné, ha Lucian miden és ADC-ként is megállná a helyét

Tavaly az MSI során csodálhattuk meg igazán először a Lucian midet Xiyenek köszönhetően, aki elkalapálta vele Fakert. Az utóbbi időben ritkán látni, ADC-ként meg főleg, ezen változtatna a Riot.

Lucian lehet a következő nagy visszatérője a ligának, ha bejönnek a Riot tervei, legalábbis Meddler elmondása alapján. Xiye volt talán az utolsó játékos, aki valami újat és nagyot alkotott a Lucian middel. Azóta mások is játszották, mint például Faker, aki első kézből tapasztalhatta meg, hogy milyen erős, előtte pedig néha Huni is behozta topra egy rövid időre. 

Ezreal és Malzahar szép napjai véget érhetnek, nerfek várnak rájuk

Aioween | 18/01/16 09:51 E két hőst célozta meg ugyanis a Riot Games a legutóbbi patch során és ha ezek a változások valóban maradandóak, akkor könnyen leüthetik őket a trónról. Érdekes módon a kevesebb nerfen átesett Malzahar kapta még most is a kisebb pofont, míg Ezrealt továbbra sem kímélik a fejlesztők.

Eredetileg viszont ADC-ként találták ki és bizony voltak idők, amikor ő volt az első számú választás, de ennek az időszaknak már régen vége. Xiye bravúrja előtt alig láttuk Luciant a pályán, miden még nem fedezték fel, boton pedig egyszerűen nem volt életképes. Amikor megkapta a Blade of the Ruined King a buffját, amitől hirtelen az "ADC in 2k17" meme elhalkult és hirtelen sok ADC életképes lett, egy rövid időre Lucian is feltűnt. Aztán a buff eltűnt a tárgyról és vele együtt Lucian is. A mides feltűnése egy időre ugyan kirángatta az árnyékból, de ez is egy rövid időszak volt. Legalább a rajongói örülhettek, hogy ha más nem, miden láthatják kedvencüket.

Miden sem időzött túl sokat, mivel a Riot és sok játékos szerint is nagyon elnyomó volt a stílusa. A 7.18 során lenerfelték, aminek lassan már fél éve. Sokkal nagyobb CD-t kapott az E (Relentless Pursuit) képességére, amivel a mobilitását jócskán elkaszálták, legyen szó üldözésről, vagy menekülésről, még a passzív lövésekkel együtt is. Emiatt már nem volt olyan életképes, hiszen az erejét pont a mobilitása és középtávú poke-ja adta, amit a mozgékonyság megléte miatt kockáztathatott meg állandóan. Ennek hiányában azonban hamar elfordultak tőle a játékosok és ez azóta sem változott.

A Riot úgy érzi, túlságosan is elbánt Luciannel, ezért terveik vannak a visszahozására, ám ezúttal ezt úgy szeretnék megoldani, hogy mind miden, mind ADC-ként életképes legyen. Egyelőre pontos részleteket még nem osztottak meg, de az alapvető elképzelés a több opció lenne számára. Kicsit úgy szeretnék visszahozni, mint Corkit, hogy mindkét helyen megállja a helyét, igaz őt is ritkábban látjuk ADC-ként, szóval reméljük, hogy nála jobban megoldják. Emellett szeretnék azt is elérni, hogy valahogy megérje ismát critet venni rá, ami egy érdekes elképzelés. Esetleg a második passzív lövés plusz kritikus találati esélyt kaphat, vagy valamelyik képességével tudna critelni. Ha ez mondjuk az ulti lenne lövésenként, az elég nagy szó lenne mind miniontakarítás szempontjából, vagy épp egy csapatharc kellős közepén.

Az biztos, hogy okkal tűnt el. A lethality build miden nagyon elnyomó és sokszor már-már játszhatatlan volt. Az akkori Galio, aki még AD sebzés ellen is jól védte magát, még talán megállta a helyét vele szembe, de a törékeny mágusok és orvgyilkosok már kevésbé. Legtöbbjük a mozgékonyságot sem tudták utánozni, így maximum a távolságot tarthatták és reménykedtek abban, hogy nem fog freezelni. Ha ez most változik és ténylegesen "ráveszik" a játékosokat, hogy critet is vegyenek, akkor az early game talán nem lesz annyira lehetetlen vele szemben, igaz, ettől a late game még fájhat.

Ezekre a változások nagyjából egy hónap múlva számíthatunk, vagy a 8.3, esetleg a 8.4 során. Ha tartják a kicsi-nagy patch sémát, amiben a páros végül mindig a nagy, akkor a 8.4 valószínűbb.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!


Kövess Minket!