„Véleményem szerint a Major szintje jóval gyengébb, mint aminek lennie kéne” - Coldzera interjú

„Véleményem szerint a Major szintje jóval gyengébb, mint aminek lennie kéne” - Coldzera interjú

Az ESPN ült le beszélgetni Cold-al a pénteki Major kezdés előtt.

Coldzera nem elégedett az év első nagy versenyével, szerinte se a dátum se a csapatok skillje nem üti meg a Major szintjét.

„Reméltem, hogy jobb játékot látok a gárdáktól, az időzítés nem jó a nézőknek és a csapatoknak sem, hiszen most jöttünk vissza egy szünetről.”

Cold elmondta azt is, hogy még mindig nem érti, miért nem játszhatnak Boltz-cal.

„Összesen egy napot fogunk edzeni felps-szel. Muszáj volt Boltz-cal gyakorolnunk, nem hagyhatunk ki 15 nap tréninget az év elején. Természetesen mindegyik ellenfél nehéz lesz, nem kaphatunk könnyű sorsolást. A G2-nak is csak annyi a félnivalója tőlünk, mint mindenki másnak.”

Az első fordulóban a török Space Soldiers-el találkoznak, akik az ESL One Kölni verseny már elverték őket, az ő legyőzésük egy igazi szerencse talizmán lehet az SK-nak.

„Elvertek minket, de így is továbbjutottunk és meg is nyertük a versenyt, ettől függetlenül szeretnénk visszavágni és az jó jel lehet, ha egyből az elején elpáholjuk őket.”

Cold azt is mondta, hogy nem hiszi, hogy ők a favoritok ezen a versenyen, de senki se becsülje le őket.

„Nem gondolom azt, hogy mi vagyunk a legesélyesebbek, de mindegyik csapatnak figyelnie kell ránk, ha hagynak minket érvényesülni, az esélyeink növekedni fognak."

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!