Fakernek és csapatának csillaga leáldozófélben lenne? Bemutatjuk nektek a Kingzone DragonX-et, akik méltán lehetnek kihívói az eddigi legerősebb játékosoknak.
Aki foglalkozik a League of Legends pro mezőnyével, biztosan hallott már a fontosabb idei változásokról. Új befektetők érkeztek, rengeteg roster-change ment végbe, így a már jól ismert európai és amerikai LCS teljesen átalakult. A csapatok és az infrastruktúra sokkal erősebbé, biztosabbá vált, rendkívül nagy lépéseket tettünk mi, nyugatiak is az e-sport terén.
Ilyenkor történik általában, hogy hátradőlünk, és büszkén statuáljuk: "igen, ez lesz a mi évünk". Mindenki várja, hogy nagyjaink majd megmutatják a VB-n Kínának és Dél-Koreának, mi is tudunk úgy, ha nem jobban játszani, mint ők. Ezzel nincs is semmi probléma, hiszen valóban: rohamosan javul a nyugati League of Legends szcéna. Amivel azonban nem számolunk, hogy az említett országokban lévő top csapatok sem ültek a babérjaikon az elmúlt hónapokban –sőt:– idén talán valami olyan készül, amilyenhez foghatót még nem láttunk.
Bizonyosan mindenki emlékszik a 2017-es VB-döntőre, ahogyan Faker majdhogynem egyedül cipelte csapatát, CuVee meccseket eldöntő Kennen és Gnar ultijaira, és még sok minden másra is. Ha ma egy átlagos League of Legends nézőt megkérnénk, nevezze meg a jelenlegi két legerősebb koreai csapatot, 90% habozás nélkül az SKT T1 és SSG (új nevükön KSV) csapatait mondaná.
Én ma egy harmadik, az előző kettőnél potenciálisan erősebb csapatot mutatnék be nektek: a 2017-es LCK Summer győztesét, a Longzhu Gaming-et (ill. újabb, mai nevén: Kingzone DragonX-et), akik idén nagy eséllyel robbannak majd be a köztudatba.
Az alsó ösvény párosa: PraY és GorillA
Ahogy sokan a TSM-hez igazolt Zven-t és Mithy-t nyugat egyik legerősebb botlane párosának tartják, úgy PraY-t és GorillA-t a VILÁG egyik, ha nem a legerősebbjének mondják. A két játékos 2016 vége óta van a csapattal, azóta pedig oszlopos tagokká nőtték ki magukat: ugyan már előző közös csapataikban (KOO Tigers, GE Tigers, ROX Tigers) is bizonyítottak együtt, de 2017 nyarára érték el az eddigi legerősebb formájukat, megnyerve az LCK Summer split-et a nagy rivális SKT T1 ellen.
PraY az előző szezonban az adc-k között figyelemre méltó 4.7-es KDA-val végzett, sőt, amikor nem banolták ki előle a Kalistáját, nagyot aratott vele: a 6 játékból 6 győzelem és 8.3-as KDA a hőssel azért magáért beszél. Legtöbbet játszott karaktere egyébként Ashe volt, akivel 73.3%-os winrate-et ért el 15 meccsen. Ismeretes továbbá PraY-ről, hogy könnyed hangulatú srác, sokat nevet, emellett pedig magabiztos és kegyetlen, ha csapatharcokról vagy akár 2v2-ről van szó.
GorillA 44 meccsen 11 különböző karakterrel játszott, ezzel is megmutatva borzasztó széles körű champion poolját: a 11 választás között bőven volt a Braumhoz hasonló tank, de a Zyra-hoz hasonló AP support is, természetesen mindkét stílusban megbízhatóan teljesített. GorillA igazi erőssége azonban a kommunikációban rejlik. Képes vezetni PraY-t, illetve egyedül levezényelni rajtaütéseket az alsó ösvényen, legyen az 3 vagy 4 emberes dive, vagy más szituáció. Mind tudjuk, milyen fontos a kommunikáció a support és jungler, illetve csapatunk esetében a support és mid között is, ebben pedig GorillA tökéletes munkát végez.
A Kingzona DragonX botlane-je tehát képes meccseket eldönteni, messze a liga –és a világ– legjobbjai között vannak, és noha a VB-n ki lettek játszva az SSG gyorsabb lane-swap stratégiája illetve saját csapatuk toplane-fókuszoltsága miatt, egészen biztos, hogy ha tanulnak a hibáikból, újra győzelemre vihetik csapatukat.
A középső ösvény varázslója: Bdd
Ha feljebb tekintünk a kistérképen, egy újabb tapasztalt sztárt láthatunk: Bdd-t. A srácnak 11.3-as volt az átlaga a szezon végére a ligában, amivel nem csak az összes többi midest hagyta maga után, hanem minden más játékost is: a 2. legmagasabb KDA rajta kívül Score-é volt a ligában 7.1-el; Bdd tehát egészen kiemelkedő volt a legutóbbi LCK-ben. Legtöbbet játszott karakterei Taliyah és Galio voltak, ebből is látszik, mennyire fekszik neki a jelenlegi meta: rendkívül jó érzékkel roamolt és vezetett le rajtaütéseket Cuzz-al párban. A játékos továbbá nem tartózkodik a váratlanabb választásoktól sem, 2016 tavaszán például ő volt az, aki visszahozta Azirt a metába, amivel, mint tudjuk, teljesen átalakította a középső ösvény akkori formáját.
A jungle nagyágyúja - Peanut
Cuzz mellé elhozták Peanut-ot, ők cserélgetni fogják a jungler pozíciót. A Longzhu eddigi stratégiája a toplane-fókusz volt. Az összes draftban Khan-t favorizálták, illetve Cuzz is egy erősen gank-heavy jungler volt, folyamatosan Khan körül játszott, hogy az aztán Jayce-el, vagy egy hasonló carry toppal egyedül is lehozza a meccset. Namármost, Peanut nem egy gank-heavy jungler. Emlékezzünk vissza a ROX Tigers-re Peanut-tal. Az ellenfél junglere hozzá sem tudott szólni a meccshez, ha Peanut beindult. Mi változott hát? Minek köszönhető az előző szezonbeli gyengébb teljesítménye a játékosnak?
Amiben Peanut a legjobb volt, az a „counter-jungling”. Biztosan hallottatok azonban a „catch-up xp”-ről a jungle-ben, ami az előző szezonra volt jellemző. Röviden a lényeg az, hogy aki sokat gankelt junglerként, akár sikeresen akár nem, ezzel pedig XP-t veszített egy farm-heavy junglerrel szemben, visszatérve a szörnyekhez visszakapta az amúgy elvesztett XP nagy részét. Ez pedig egy olyan metát alakított ki, amelyben a junglerek dolga az ösvények fókuszálása lett, így nem volt elég "jutalma" a counter-jungle taktikáknak, invade-eknek, hiszen akármilyen előnyhöz jutott egy ilyen stílusban játszó játékos, azt a másik seperc alatt behozta 1-2 camp leszedésével.
Peanut végül alkalmazkodott a metához, Gragast és Sejuanit kellett játszania a neki sokkal jobban fekvő Nidale-típus helyett. Viszont még így sem mondható, hogy rosszul teljesített, de az biztos, hogy nem találta meg a helyét az SKT-ban. Ha valakinek, akkor neki szüksége volt a catch-up xp nerf-ekre és az új rúnákra. Nem árt neki továbbá az sem, hogy a régi ROX Tigers-es társakkal újra összeállhat (a jungler-support synergy biztosan meg lesz). A jungle meta most egy fokkal kiegyensúlyozottabbnak tűnik, sok típusú jungler megállja a helyét, így végre eljöhet az idő, hogy Peanut, visszatérve régi formájához újra pokollá tegye az ellenfél junglerek életét.
Miben hoz tehát Peanut változást: az új metában képes lesz egyedül eldönteni meccseket kisemmizve az ellenfél junglert, illetve képes lesz tovább erősíteni a Kingzone DragonX (Longzhu) "win lane-win game" stratégiáját, mivel nyomást vesz le csapata ösvényeiről agresszív invade-ekkel.
A felső ösvény ragadozója: Khan
A játékos konkrétan nyilatkozta: "Szerintem Jayce-t, mint championt nekem hozták létre." És valóban: LCK Summer, 88.9%-os winrate (8-1), illetve aki nézte a meccseit, tudja: a srácot nem lehet megverni lane-en, ha biztosítják számára a megfelelő hátteret. Mechanikailag szinte tökéletes, splitpush-ban és 2v2 szituációkban pedig egészen kiemelkedően teljesít. Ha elveszik a Jayce-ét, még mindig ott van neki Renekton, Jarvan, és a többi agresszív topos, akik sebzésükkel vagy egyszerűen egy jó gank setup-pal teljesen a Kingzone DragonX kedve szerint formálhatják a játékot. Khan emellett nem rég robbant be a köztudatba igazán (sajnos soloqueue-beli rasszista megjegyzésért még egy büntetést is összeszedett), bőven van még mit bizonyítania, de ha képes konzisztensen a nyári formát produkálnia, ő lehet a toplane új királya Koreában.
Így áll össze tehát a Kingzone DragonX: tapasztalt, tehetséges és vérprofi botlane duo, egy agresszív jungler akinek újra bizonyítania kell, egy feltörekvő, eddig verhetetlen carry-top tehetség, ill. egy midlaner, aki ezt a kombinációt magabiztosságával tökéletesen kiegészíti.
Vajon végleg vége az SKT T1 uralmának?
Személy szerint abban biztos vagyok, hogy legalább a második, ha nem az első helyet elhozza majd a Kingzone DragonX a tavaszi LCK splitben, onnan pedig meglátjuk, hová jutnak az MSI-on, nyári splitben vagy a VB-n, -az biztos, hogy érdemes lesz követni az LCS-k mellett az LCK-t is!
TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!