A Riot Games annyi pénzt keresett 2017-ben, hogy az összes dolgozójának vehetne egy Ferrarit

A Riot Games annyi pénzt keresett 2017-ben, hogy az összes dolgozójának vehetne egy Ferrarit

Itt bizony dollár milliárdokról beszélünk!

A Superdata adatai szerint a Riot Games fejlesztése; a League of Legends volt az az ingyenes PC játék, amely 2017-ben a legtöbb bevételt hozta a konyhára.

A top 10 legmagasabb összdíjazású játék 2017-ben

Vajon melyik játékok végeztek 2017-ben a legjobb helyen, ha versenyeik összdíjazását nézzük? Változott valamennyit a sorrend, vagy még mindig ugyanaz a nyerő, mint 2016-ban?

Az összeg, amiről szó van: 2,1 milliárd dollár, amely megközelítőleg 517 milliárd Ft. (0,3 milliárd dollárral több, mint 2016-ban.) Ez a pénz elegendő lenne arra, hogy a következő céges ajándék mind a 2500 alkalmazottnak egy zsír új Ferrari legyen. Na, de hogy miből is állt össze ez az összeg? A Riotnak megannyi bevételforrása van, élen természetesen a játékosok mikrotranzakcióival, amely a bevételük jelentős részét képezi, ám emellett ott van a rengeteg szponzori támogatás, az NA LCS-ben résztvevő csapatok is lepakoltak üszke 100-110 millió dollárt az asztalra, illetve továbbra is csordogál a Money Everest a BAMtech-nek eladott közvetítési jogokból. 

A listán azonban nem csak a Riot szerepel, íme a 10 legtöbb nyereséget generáló ingyenes PC játék a Superdata adatai szerint:

A listán elsőre meglepődhetünk, hiszen megannyi olyan név is szerepel rajta, amelyek talán kevésbé ismertek, de hangsúlyozom még egyszer: ezek az ingyenes játékok, ezért nincs rajta például a CS:GO vagy az Overwatch. Az első, sokak számára ismerős névvel csak a 4. helyen futhatunk össze, a World of Tanks közel fél milliárd dollárt termelt, beelőzve ezzel a Dota 2-t, míg a Blizzard népszerű kártyajátéka; a Hearthstone "csak" a 8. helyig tudott felkapaszkodni.

A másik érdekesség, ami azonnal leolvasható a listáról, az a Tencent, a kínai telekommunikációs nagyhatalom domináns jelenléte. A 10-ből 5 játékban társtulajdonosok, amely egy igen hatalmas szelete az ingyenes PC játékok piacának. De nem is csoda, hiszen ők azok, akik 5 év alatt 15 milliárd dollárt terveznek az e-sportba fektetni. Mint ahogy az tökéletesen látható, az online videójátékok orbitális iparággá nőtték ki magukat, és ezek az összegek évről-évre csak emelkednek.

Mit szóltok a fenti listához? Volt olyan, amin meglepődtetek?

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!


Kövess Minket!



Üzlet - Egy megoldás, ami a szabadságról szól (x)

A mindennapok során egyre nagyobb értéket képvisel az a lehetőség, hogy szabadon dönthessünk az időnkről és a mozgásunkról. A városi élet gyakran kiszámíthatatlan, és nem mindig igazodik a saját tempónkhoz. A szabadság élménye ezért nemcsak egy utazás során fontos, hanem a hétköznapokban is.

Üzlet - Hogyan válassza ki az ideális kerítést?

Otthonunk kerítésének megtervezése sokszor az első lépés, amikor biztonságot és esztétikai harmóniát kívánunk teremteni a saját környezetünkben. Azonban a megfelelő kerítés kiválasztása nem mindig egyszerű feladat.

Üzlet - Az élelmiszerbiztonság: a konyhák elengedhetetlen alapja

A konyhák világában az élelmiszerbiztonság az egyik legfontosabb elv. Figyelmetlenségből adódó hibák súlyos következményekkel járhatnak, és befolyásolhatják az egészséget, valamint a hírnevet is. Ezért kulcsfontosságú, hogy a munkafolyamatok és az ellenőrzések szigorúak, de hatékonyak is legyenek.

Üzlet - Apple Pay-csalások: hat gyakori módszer, amire érdemes figyelni (x)

Az Apple Pay az egyik legnépszerűbb mobilfizetési szolgáltatás világszerte: becslések szerint több százmillió felhasználóval és évente több ezermilliárd dollárnyi tranzakcióval. Az ESET kiberbiztonsági szakértői szerint a kiberbűnözők mindig ott jelennek meg, ahol pénz van, ezért az Apple Pay felhasználói is egyre gyakrabban válnak csalók célpontjává.

Közvetítések