Jobb WoT e-sport, de hogyan?

Mindannyian szeretnénk, ha a World of Tanks e-sport felkapottabbá válna, ehhez pedig összegyűjtöttünk néhány tippet és javaslatot, ami előrelendíthetné a folyamatot.

Több, mint egy hónap hallgatás után végül tegnap a World of Tanks hivatalos oldalán közzétettek egy rövid és semmitmondó cikket a Wargaming.net League jövőjéről, de vajon mi kell ahhoz, hogy a WoT népszerűbb e-sport játékká váljon? A következő pontokban megpróbáltuk összefoglalni, hogy mégis miben kéne változtatni a siker érdekében.

1. Konzisztens formátum, ami reflektál a mindennapi csatákra

Az évek folyamán a World of Tanks rengeteg formátumot próbált ki, de gyakorlatilag egytől-egyig mindegyik csődöt mondott, hiszen az e-sportolók támadás/védés játékmódban 7 a 7 elleni felállásban játszanak, míg az átlag játékosok 15 a 15 ellen harcolnak mind random, mind Stronghold, sőt még a Clan Wars csatákban is.

Ez pedig azt jelenti, hogy nem sok trükköt leshetünk el egy-egy mérkőzésből, mert azokat a taktikákat, amik a profik alkalmaznak normál körülmények között valószínűleg sosem tudjuk majd kamatoztatni.

2. Kik azok az e-sportolók?

A nagyközönség számára az e-sportolók ismeretlenek, s míg mindenki ismeri például Quickybaby vagy SirFoch nevét, addig az igazi tehetséggel megáldott játékosok csak egy szűk réteg által ismertek. Mit gondoltok, tízből hányan tudnák megmondani, hogy melyik csapatban játszik Insane_BTW, Veco vagy épp Break__Neck?

A probléma tehát az, hogy a WGL nem fordít elég figyelmet a legjobb játékosaikra, és ha nincs kinek szurkolni, akkor az nyilván a nézőszámokon is visszaköszön majd.

3. Túl alacsonyak a nyeremények

Amíg más e-sport játékok évről-évre magasabb nyereményalappal és egyre több versennyel jelentkeznek, addig a WoT 2014 óta évi 2-3 versenyt szervez és bajnokságonként 300.000 dollárt oszt szét a csapatok között, ami elképesztően kevés annak fényében, hogy a profi játékosok egy-egy rosszabb szezon után talán csak 500.000 forinttal gazdagodnak. Ez az összeg nyilvánvalóan kevés ahhoz, hogy valaki teljes mértékben a World of Tanks e-sportnak szentelhesse az idejét.

+1 RNJesus mentsd meg a napot!

Természetesen a véletlenszerűség a játék részét képzi és megannyi vicces pillanatot okozhat, de nehéz komolyan venni egy olyan e-sport játékot, ahol nem számít milyen jól célzol vagy épp mennyire ismered az ellenfeled gyenge pontjait, ugyanis minden lövésnél a szerencse dönti el, hogy hova megy a lövésed, átüti-e az ellenfelet és mekkorát sebez rajta. További véletlen faktorok még, hogy kritikus találat ér-e vagy épp melyik modul sebződik, hiszen egy lőszerrekesz találat még akkor is végzetes lehet, ha nem robban fel azonnal a harckocsid.

Végső soron mi lesz a WoT e-sport jövője?

Személy szerint úgy látom, hogy ezzel a négy fő problémával kellene elsősorban foglalkoznia a WGL-nek, ha a többi e-sport játék szintjére szeretné emelni a World of Tanks-et is. Szükség lenne arra, hogy az átlagos játékosok is értsék, illetve tanuljanak az e-sport mérkőzésekből, de ugyanilyen fontos, ha nem fontosabb lenne kezdeni valamit a WoT e-sportolók helyzetével is, hogy megkapják azt a figyelmet és elismerést, sőt akár meg is élhessenek a virtuális tankcsatákból.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!



World of Tanks - Ismerd meg a WZ-111 5A tankágát

Használd ki a normál járművekre szóló kedvezményeket, a küldetéseket és a különleges ajánlatokat, hogy meghódítsd a kiegyensúlyozott WZ-111 model 5A vezető kínai nehéztank-ágat.