50%-os kedvezménnyel vásárolhattok hangulatjeleket a következő időszakokban!

Hiányos a hangulatjel-köröd? Szeretnél néha a Lvl 7-en kívül is villantani valamit? Akkor ezeket az akciókat neked találták ki!

Egészen február 26-ig kell majd várni ahhoz, hogy ezek az új akciók életbe lépjenek, viszont onnantól kezdve több, mint egy hónapon keresztül váltják egymást a hangulatjel animációk. Nézzük is az első adagot!

Néhány hét múlva visszatér a One for All

Uacute;gy néz ki, hogy a 8.6-os frissítéssel fog érkezni, ám magával hoz egy kis újítást a váltakozó játékmódok területén.

Először tehát február 26-án, este 8 órától lesz elérhető az első adag, mely három hangulatjelet tartalmaz. Mindegyik akció összesen hármat fog egyébként magában foglalni és ebből lesz három időszak is. Az időszakok összesen két hétig tartanak a kezdéstől számítva, vagyis az első adag március 12-ig lesz elérhető az alábbi három emote.

A második adag hangulatjel március 12-én, este 8-tól lesz elérhető egészen március 26-ig, szintén háromból választhatunk!

Az utolsó adag pedig március 26, este 8-tól egészen április 9-ig lesz elérhető!

Február 26-tól tehát érdemes figyelemmel kísérni a boltot, hátha valamelyik pont megtetszik nektek és ki tudjátok vele készíteni vagy az ellenfelet, vagy adott esetben a csapattársaitokat.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!


Kövess Minket!