Nem áll jól a GameAgents, a Kinguin és a Sprout is felülmúlta őket tegnap

A Kinguintől és a Sprouttól is kikaptak, 0-3-mal a csoport utolsó helyén állnak.

A tegnapi napon folytatta a szereplését a GameAgents a Bets.net Challenger Series elnevezésű kupában, ami gyakorlatilag a nyílt kvalifikációja a 100 ezer dollár összdíjazású Bets.net Masters versenynek. A fő eseménynek a kijevi CyberSport Aréna ad majd helyet, egyelőre ismeretlen időpontban -ahova még kijuthat a GameAgents is.

A GA jelenleg a kvalifikáció második szakaszában jár (az elsőben 3-0-ás mérleggel végeztek), ahol sajnálatos módon kieső helyen van, miután tegnap kétszer is kikapott. Először a Majort is megjárt Sprouttal játszottak, akiket sajnos az egyik legjobb pályájukon, Cobble-n nem sikerült meglepniük. Egy szoros, 8:7-es félidő után egy elég gyenge második játékrész jött, ahol mindössze 3 kört sikerült védeniük, ezzel pedig elvesztették a pályát 16:11-re.

A tegnapi nap második meccsen a lengyel-portugál Kinguinnel játszottak, a változatosság kedvéért szintén Cobblestone-on. Itt is egy kiélezett, 8:7-re elvesztett félidő után következett a feketeleves, CT-ben megint csak 3 kört sikerült összekaparni, így a lengyelekkel szemben 16:10-re maradtak alul. Hozzá kell tenni, hogy egyik meccsen sem játszott pbD, helyette a szintén svéd Goffeee ugrott be.

Ahogy az sejthető, koloRRR-ék nem állnak túl jól: 0-3-mas mérleggel a csoport utolsó helyén tanyáznak. A 12 meccsükből jelenleg csak 3-mat játszottak le, így minden esélyük megvan, hogy továbbjussanak, ám már nem sok hibalehetőségük maradt. Egyelőre még nem ismert, hogy kivel játszanak legközelebb, ám egy másik kupában, a CSesport.com elnevezésű tornán ma este 21 órától a litván Refuse csapatával mérkőznek meg. A meccsről magyar közvetítés is lesz, ezen a csatornán.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!