Mit jelentenek a mostani Zoe nerfek a valóságban?

Elsőre elég ijesztőnek tűnhetnek Zoe utolsó pillanatban bejelentett nerfjei, de nézzük meg, hogy a játék nyelvére lefordítva milyen hatással lesznek rá?

Korábban már több Zoet érintő nerfet is bejelentettek, ám Meddlerék még az utolsó pillanatban is úgy gondolták, hogy ez nem elég és még hozzácsaptak egy keveset. A korábbi nerfekről az alábbi cikkünkben olvashattok.

Végre rendes Zoe nerfeket tesztelnek a PBE-n!

Aioween | 18/02/09 09:30A 8.3-as Zoe nerf leginkább a vicckategóriába esett, azóta hatalmas mém is lett nagyjából mindenhol. A Riot (–ha csak hallgatólagosan is–) de elismerte, hogy ezt elrontották, de talán jön a megoldás. Zoe papíron nerfet kapott a legutóbbi, 8.3-as patch során, ám ez annyira nem ért semmit és annyira minimális volt, hogy sokan már kínjukban inkább viccet csináltak belőle.

Eddig csak működésbeli nerfekről beszélhettünk, azonban a 0.25-ös meme után a Riot inkább biztosra menne, hogy még egyszer ne csináljon magából és a balance teamből –no meg Zoeból– viccet. Először is a Q nem alkalmazná a More Sparkles sebzését az első eltalált célpont mögöttiekre, ezáltal biztonságosabb minionok mögé bújni, valamint Teleportot sem kaphat már minionokból és mindezek mellett végre az álmosság is leszedhetővé válik QSS-sel, Cleanse-zel, meg egyéb CC-t leszedő tárgyakkal úgy, hogy utána már nem kapjuk az alvást.

Míg ezek ténylegesen gyengítik a hőst, az egyik legnagyobb problémájára, a mérhetetlen burstre nem nagyon adtak választ. Emiatt Meddler kivételesen nem egy külön posztban, hanem a saját twitterén írt az újabb nerfekről.

Ezek szerint a passzív sebzés rátáját ugyan felviszik, vagyis az alaptámadásokat is aktívan be kell építeni a kombókba, de cserébe a Q alap sebzését és AP rátáját is elvágják. Az eddig 45-165 + 0,4 helyett 45 - 105 + 0,2 AP lesz a sebzése, míg a W esetében szintén csökkent az AP ráta 0,6-ról 0,4-re, valamint a korai mozgási sebességet is elvágják nála, 30-70%-ról 10-70%-ra. Emellet szintén buffként kap 34 kezdő HP-t és 2 kezdő AD-t pluszba.

Mit eredményezhet ez tehát a játékon belül? Többrétű a változtatása, és láthatóan a játék majd minden fázisában gyengítették. A Q skálázódása egyértelműen rosszabb a szintekkel és a tárgyakkal is. Egy Morellonocimon és Doran's Ring mellett továbbra is jó eséllyel oneshotolni fogja a törékenyebb karaktereket, de legalább a tankok nem olvadnak el olyan könnyen. Így a rúnákkal együtt 137 AP-ra teszünk szert.

A mostani Zoe mondjuk 9-es szinten, ötös Q képesség esetén minimum 95 + 120 (képességszint függő) + 0,66 AP-t (90,4) sebzett, erre jött még rá max távolságnál a 150%-os szorzó vagyis összesen 458,1-et ütött. Ha még belevesszük a bubiból származó plusz sebzést, akkor még ennél is többről beszélünk, hiszen az tényleges sebzés, attól függően, hogy az elalvás alatt mennyit kapott előtte, illetve hányas szintű a buborék, de akár 440 + 0,8 AP-ról is beszélhettünk eddig. Ez az élő Zoe, azért nem passzolnak a PBE-n eddig tesztelt számokkal.

A nerfek után egyrészt a bubi leszedhető lesz, másrészt máris jóval kevesebbről beszélhetünk. Megnézve a még PBE-hez képest is gyengített Zoet, akkor az alap sebzés 9-es, ötös Q mellett 105 lesz + 120 (képességszintfüggő) + 27,4, vagyis 252,4 és ha a távolságot is nézzük a 150%-os szorzóval, akkor 378,6-ról beszélhetünk. Ez nagyjából egy 20%-os visszaesés a mostani sebzéssel szemben. A buborék természetesen változatlan sebzését tekintve, de sokkal több lehetőségünk lesz levakarni.

Hosszú távon tehát, úgy gondolom, hogy így egészségesebb lehet a karakter, az hogy túl gyenge lenne-e, majd idővel elválik. Egyébként nem mindenki ért egyet a gyengítésekkel, ironikus módon pont egy lövész, név szerint Doublelift szerint a közönség túlreagálja a dolgot, de mivel ekkora visszhangja van, a Riotnak muszáj lépnie.

Továbbra sem mondanám a szó szoros értelmében, hogy Zoe OP, vagy broken, legalábbis nem a hagyományos módon, mint anno Kayn, vagy esetleg Riven. Neki az alapvető képességrepertoárjával van gond, ami úgy van kiegyensúlyozva, hogy csak és kizárólag a burstre megy rá, talán még jobban, mint Syndra. Ehhez vegyük még hozzá azt, hogy a játékosbázis legnagyobb része bronzban, silverben, és goldban játszik és mint olyan, képtelenek konzisztensen skillshotokat kikerülni, vagy Zoe esetében wardolni a bubik ellen. Emiatt a one shot képesség még inkább előtérbe kerül és felháborodást okoz. 

Nidalee is járt már hasonló cipőben, hiszen a korábbi változata ugyanezt csinálta a dárdákkal, ekkor még midesként játszották. Ha elég messziről találtunk el valakit, az fixen meghalt. Zoenál is inkább az a baj, hogy az egész karakter nagyjából egy képesség köré van építve, ami nem más, mint a minél messzebbről ellőtt Q. Még az ultija is ezt a célt szolgálja. Ezért érthető, hogy ha valaki ezt az egy dolgot elsajátítja, akkor bizony veszélyes ellenféllé válhat. Ezért kap erősítést például a passzívjára, illetve az életerőre és AD-ra, hogy megpróbálják kicsit kiegyensúlyozni a többi tulajdonságát.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!


Kövess Minket!