Végre rendes Zoe nerfeket tesztelnek a PBE-n!

Végre rendes Zoe nerfeket tesztelnek a PBE-n!

A 8.3-as Zoe nerf leginkább a vicckategóriába esett, azóta hatalmas mém is lett nagyjából mindenhol. A Riot (–ha csak hallgatólagosan is–) de elismerte, hogy ezt elrontották, de talán jön a megoldás.

Zoe papíron nerfet kapott a legutóbbi, 8.3-as patch során, ám ez annyira nem ért semmit és annyira minimális volt, hogy sokan már kínjukban inkább viccet csináltak belőle. Történt ugyanis, hogy a Riot a Q CD-jét növelte, ami alapvetően egy jó ötletnek tűnt, azonban a számokkal nagyon elcsúsztak. Míg első szinten talán ért valamit az az egy másodperc, de ötös szinten a 0.25 már nevetséges volt.

Zoe nerfet kapott a 8.3-ban, de inkább mégsem

Aioween | 18/02/07 10:25 Sokan panaszkodnak a sebzésére, néha még a kommentátorok is csak viccelődni tudnak kínjukban egy-egy Zoe one shot láttán. A 8.3 nerfet hozott Zoe-nak, legalábbis annak nevezik. Tavaly a VB idején jelentették be először Zoe-t. Már akkor sok ember kiégett a látottaktól: több Flash egymás után, irdatlan mozgékonyság, ide-oda ugrálás, volt ott minden.

Olyannyira, hogy alig egy nap alatt rögtön meme-mé vált és tegnap az LCK meccsei alatt is erről szólt a teljes Twitch chat. Ez különösen akkor tetőzött, amikor a Rox Tigers és a Jin Air csapott össze másodjára a Bo3 keretein belül és Lava, a Rox midese rátette mancsát Zoe-ra. A szokásos one-shot montázst láthattuk, amin a nézők csak háborogtak, hogy mennyire "balance"-olt karakter ez a Zoe és megállás nélkül spammelték a 0.25-öt chaten. Azt hiszem ez volt az a pillanat, amikor kétségtelenül rájött a Riot arra, hogy valamit bizony elrontottak.

Szerencsére nem tétlenül nézik az eseményeket, hiszen máris előálltak egy következő nerf ötletével, igaz egyelőre csak PBE-re, de első ránézésre ez már életképesebb.

Először is, ami nagyon fontos a passzívból származó plusz sebzés nem lesz érvényes az első célponton felül, amit eltalál a Q-jával (Paddle Star). Ez azért fontos, mert így a minionok mögött viszonylagos biztonságban érezhetjük magunkat, de legalábbis nem leszünk annyira büntethetőek, mint eddig, vagyis Zoe-nak ügyesebbnek kell lennie, ha tényleg nagy sebzést akar bevinni.

A másik nagyon fontos változtatás, bár ez elsősorban inkább a profikat fogja érinteni szerintem, az az, hogy a minionok többé nem dobhatnak teleportot, amit felszedhetnénk a W-re (Spell Thief). Ez első ránézésre nem biztos, hogy akkor nagy dolognak tűnik, de ne felejtsük el, hogy például Ornn is miért volt annyira erős. A képességein felül az, hogy mindig tud magának tárgyakat kovácsolni, és tárgyelőnyben lenni ellenfelével szemben, amik az elsődleges forrásai egy karakter előnyének, nagyon fontos. Hasonló módon, ha Zoe talál véletlenszerűen egy teleportot, akkor ő ingyen hazamehet vásárolni és tárgyelőnyhöz juthat anélkül, hogy bármilyen veszteséget szenvedne, hiszen egyből vissza is tud teleportálni. Ráadásul ez az egész szerencse kérdése, hiszen a minionokból a képességek véletlenszerűen esnek. Egy ilyen szintű előny –vagy pontosabban: az ellenfél hátránya– nem múlhat a puszta szerencsén, mert az akkor nem az egyéni képességet helyezi előtérben, hanem a véletlent, a LoL pedig nem kártyajáték.

Végezetül pedig az E (Sleepy Trouble Bubble) is gyengül, ami talán a legnagyobb gondot jelenti a karakterben, főleg a late game fázisokban, ahol megállás nélkül dobálja őket. Hogy ezt mérsékeljék, leveszik róla a CDR csökkentést találat esetén, vagyis a 10/15/20/25/30%-os CDR eltűnik, ha az ellenfél elalszik. Ami még nagyon fontos és nem is igazán értem, hogy ez eddig miért nem így volt, ha a célpont karakter valahogy leveszi magáról a Drowsy jelzőt, vagyis az álmosságot, mielőtt elaludna, akkor az alvás sem következik be. Ez elérhető lesz Cleanse-zel, Mikhael's Crucible-lal, vagy Quicksilver Sash-sel, sőt a CC-t megszüntető képességek is működnek, mint amilyen az Alistar ulti, esetleg Olaf végső képessége stb.

Úgy gondolom, hogy ezek a nerfek már ténylegesen el is érhetnek valamit, persze ettől még Zoe sebzése ugyanúgy nagy lesz és ha óvatlanak vagyunk, 2-3 tárgynál egy szempillantás alatt eltüntethet minket, bár ez lenne a karakter lényege. Így viszont úgy gondolom, hogy valamivel kezelhetőbbé válhat a játék egyes szakaszain, főleg early és mid game-ben, de a végső szakaszokban ugyanúgy tartani kell majd tőle.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!


Kövess Minket!