Kapitány, a fnatic jéghegynek ütközött!

A StarSeries-es kiesés után megvizsgáltuk a fnatic problémáit, illetve a lehetséges megoldásokat.

A jelenleg is futó StarSeries i-League 3. fordulójában meglepetésként érhetett sokakat, hogy a fnatic elsőként esett ki. A 0-3-as eredmény, amit ráadásul Bo3 svájci rendszer mellett sikerült elérniük, egy egészen új élmény lehet a számukra is, hiszen a JW-flusha-KRIMZ hármas sosem esett még ki ilyen korán 16 csapatos tornáról. Mégis, mi történt, hogy ilyen mélyre kerültek? Milyen problémáik vannak? Ezekre a kérdésekre keresem a válaszokat a következőkben.

KRIMZ megvan, a többieket látta valaki?

Három ellenfelük volt ezúttal, akik sorban a Gambit, a TyLoo és a Renegades voltak. Az egyetlen pályát, amit a lejátszott 7-ből megnyertek, a Gambit ellen hozták el és Inferno volt. Ez az őszi szezon óta az egyik legerősebb választásuk, de erről majd később. A lényeg, hogy a Gambit alig játszott rajta az elmúlt hónapokban, sőt, maguktól nem is mentek rá tavaly a 12 alkalom alatt, amikor előkerült. Ennek ellenére 50%-os győzelmi arányuk van és megnyertek rajta egy Major döntőt, szóval nem is egy abszolút gyengeség a repertoárjukban.

Összességében a 16-8-as eredmény nem igazán meglepő, ezt kötelező volt hozniuk. Viszont árulkodó jel lehet, hogy egyedül a sokat ekézett seized játszott jól a Gambittől és ezt KRIMZnek emberfeletti teljesítménnyel kellett kompenzálnia, hogy 16-8-nál véget is érjen a meccs. A második félidőben a fnatic megnyerte a pisztolykört terror oldalon, de utána egy forcekörrel hármat hoztak Dosiaék. Nyilvánvalóan csak ezután jöhetett az első fegyveresköre a svédeknek, de ezek sem voltak túl egyszerűek, csakis a folyamatos bombarakások tartották életben a gazdaságot, miközben csak egy-két játékos maradt életben tőlük és sorra clutch helyzetekbe kerültek. Egy szó mint száz, nem volt ez annyira sima, mint amennyire az eredményből gondolnánk.

A maradék 6 pályán, ahol kikaptak, fontos tényező volt, hogy nagyon inkonzisztens több játékos is. Míg KRIMZet általában az élen és Goldent a sor végén kell keresni, a többiek nagyon ingadozó formát mutattak a versenyen. Mindhármuknak volt egy-egy jó meccse, de ezzel is csak azt sikerült elérniük, hogy kiegyensúlyozták az átlagteljesítményt a 7 pályán 1.0 körüli HLTV értékelésre. Amikor jó meccsük volt, azt úgy kell érteni, hogy valóban a hátukon cipelték a csapatot és ők döntötték el a köröket, illetve megteremtették a lehetőséget a többiek számára, hogy közelebb kerüljenek a győzelemhez.

Viszont arra nincs bocsánat, hogy ilyen labilis forma mellett sem képesek megverni egy TyLoo-t, ahol az egyetlen jó játékos, BnTeT, alig csinált valamit a torna során, illetve egy Renegades-et, akik elvesztették a legjobb játékosukat pár héttel ezelőtt. Utóbbi meccsen kétszer is 16-14-re kaptak ki úgy, hogy a FaZe-ből egy éve kitett jkaem carry-zte a meccset. Az a jkaem, aki a korai G2/FaZe korszak óta borzalmas, és élete egyetlen jó topversenye a kolozsvári Major volt 2015-ben. Mindent összevetve, a játékosoknak sokkal stabilabb teljesítményt kellene hozniuk, mert egyáltalán nem fenntartható az, hogy minden egyes alkalommal valaki fellép majd, míg a többiek sehol sincsenek. A StarSeries-en tapasztalt gyors bukás többek között ennek a hozadéka.

Kettétört a hajó, uram!

Azonban nem ez az egyetlen probléma, ugyanis ha egy szinttel továbblépünk, akkor arra leszünk figyelmesek, hogy a fnatic map poolja nem elég változatos és túl szűk. A 7 versenypálya közül 4-en van 50% feletti győzelmi arányuk, ezekből is kettő, azaz Mirage és Inferno kerül elő a leggyakrabban. De ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy nagyon jók is lennének rajtuk, sorban 60% és 57,1% a győzelmi arányuk ezeken és az elmúlt 3 hónapban 15, illetve 14 alkalommal játszották őket.

Mirage-on érdemes végignézni, hogy milyen ellenfelekkel játszottak és kik ellen nyertek, ugyanis az Astralis-on kívül senki sem közelíti meg a szintjüket a győztes meccsek közül, a Liquid meccsnél pedig visszás, hogy zews játszott steel helyett és így is csak dupla hosszabbítás után zárták le a találkozót. Inferno esetében valamivel jobban állnak, de ezen a listán sem tolonganak azok, akik a pálya nagymesterei lennének. A G2, az SK és az Astralis elleni győzelmek lehetnének a legmeghatározóbbak, de ismét fontos tényező, hogy device helyett Rubino játszott a Pro League döntőn.

Overpass (8) következik ezután, legalábbis mennyiségileg, de ez a legrosszabb pályájuk, már ha nem vesszük figyelembe, hogy Nuke-ot nem játszanak. Train és Cobblestone 7-7 alkalommal került elő és csak kétszer vesztettek rajtuk. Ez nem rossz, de itt sincs komolyan vehető csapat a listákon, akik kiemelkedőek lennének bármelyiken is. A map poolban nem is az a probléma, hogy miket játszanak, mert a két legnépszerűbb pálya (Mirage és Inferno) ott van. A méretben kell keresni a gondokat, ugyanis hiába játszanak Overpass-t vagy Traint, attól még nem jók rajta, de mind Bo1-hez, mind Bo3-hoz legalább 3-4 stabil pályát kell felmutatni, amire a fnatic ezek szerint képtelen.

Szériákban elkerülhetetlen, hogy ezeket ne játsszák, éppen ezért sokkal több energiát kell fektetni beléjük, mert ha egyre kevesebb Bo1 lesz a LAN eseményeken, akkor rendszeresen kiesnek majd győzelem nélkül. Ebben a kontextusban pedig a Majorön mutatott játékuk is alább értékelődik, hiszen csak is a csoportkörben nyertek mérkőzéseket, ahol meg volt az a luxus, hogy csak Infernot és Mirage-t kellett játszaniuk, mert ezek a legtöbb csapat számára kényelmes választások. Az SK elleni negyeddöntőben is csak előbbi pályát tudták megnyerni, ráadásul hosszabbításban. A teljes kontextushoz pedig hozzátartozik, hogy Inferno FalleNék leggyengébb pályája Nuke után, de a gyakorisága miatt kénytelenek játszani, mert nem tilthatják ki.

Hol vannak a mentőcsónakok?

A játékosoknak stabilabb teljesítményt kell hoznia, KRIMZ nem tudja karriere végéig a hátán cipelni a társakat. Lehet okolni ezért az egyéneket, hiszen JW és Lekr0 is inkonzisztens. Golden sem ártatlan, hiszen egyre inkább úgy néz ki, hogy képtelen összefogni ezeket a játékosokat. Kezd halványulni az a fajta csapatjáték, ami a felállás megalakulása utáni időszakban jellemezte a fnatic-ot és túlzottan is az egyéni teljesítményekre támaszkodik a rendszer, erős pronax-Déjà vu-je támad az embernek, ami 2018-ban messze nem egészséges.

A map pool bővítésén is el kell gondolkodni, de első lépésként a jelenlegit kell helyretenni. Inferno és Mirage két alappálya lett mostanra, ám nem lehet ezekre építeni, ha gyengék. Amennyiben a fnatic valóban úgy gondolja, hogy ők a világ legjobb 10 csapata közé tartoznak, úgy nem engedhetik meg a vereséget két, önmagához képest is gyenge ötös ellen (Renegades és TyLoo). Ha ezeket sikerült tisztába rakni, akkor el kell kezdeni Overpass és Train gyakorlását. Nagyon gyakran választják be ellenük valamelyiket, és a legtöbb esetben messze vannak attól is, hogy nyitott versenynek lehessen hívni azt, ahogy lemészárolják őket apránként.

Négy stabil pályával már lenne keresnivalójuk egy Bo3-akkal telített tornán, de egy 5-et mindenképp mellétennék biztosításképp, mégpedig Cache-t. A jelenlegi pályametát nézve ez egy olyan lehetőség a csapatok zsebében, amit csak kevesen tudnak Bo3 alatt az első körben tiltani Nuke miatt, de közben a háttérbe szorul. Az SK, a FaZe és a G2 is jók rajta, de utánuk mindenki instabil egy picit, ezt pedig ki lehet aknázni.

Van egy kérdés, amire feltétlen válaszolni szeretnék még. Kell-e cserélnie játékost a fnatic-nak? A rövid válaszom az; hogy nem. A kicsit hosszabb pedig valami olyasmi lenne, hogy az előzőekben felsorolt problémák kiküszöbölése után több olyan faktor is megszűnne, ami kiegyensúlyozatlanságot okoz az egyének teljesítményében. Több pályán is kissé elvesznek páran, nem számukra kényelmes játékot kell játszaniuk és csak akkor jelennek meg hirtelen, ha teljes szabadságot kapnak egy clutch helyzetben. 1vX és 2vX szituációkra pedig nem lehet egyetlen komoly csapatot sem felépíteni, mert láthattuk, hogy megbosszulja magát. Tehát a csere nem szükséges szerintem, de nem biztos, hogy mindenki befér majd a mentőcsónakokba pár hónap múlva is.

Borítókép: HLTV

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!