“Legközelebb inkább a versenyt szeretném megnyerni” -s1mple interjú

A fiatal ukrán játékos akárhogy próbálkozott, végül "csak" az MVP díjat tudta bezsebelni.

Aki az elmúlt hónapokban nézett Na’Vi meccset tudhatja, hogy s1mple hétről hétre jobb teljesítményt nyújt és már szinte súrolja az emberfeletti játékot. Ez a StarSeries i-League-en sem volt máshogy, ahol végül az aranyérmet nem, de az MVP díjat be tudta zsebelni, egyáltalán nem érdemtelenül. Ebből az alkalomból kapta el egy interjúra őt a HLTV, ahol beszélt a döntőről, a csapatról és az MPV díjról is.

Nyilvánvalóan nem túl jó érzés elveszteni a döntőt, de volt valami pozitívum ebben a versenyben, csapatszinten és egyénileg is?

Ez a harmadik versenyünk így együtt, először ott volt a DreamHack Winter, amit megnyertünk, de nem volt igazán nagy kupa. Ezután jött a Major, de Electronic nem igazán volt még döntőkben és elődöntőkben, így neki szokatlan volt az egész és ki is kaptunk a FaZe-től, de utána átbeszéltük a hibákat. Most itt a StarSeries-en a döntőt vesztettük el sajnos, de most is kielemezzük majd a dolgokat és mindent kijavítunk. Hiszek ebben a csapatban, tudom, hogy szeretnének nyerni és nagyon próbálkoznak. Nem zártuk le Mirage-t, amikor megvolt rá az esélyünk 15-14-nél, utána pedig jobban játszottak Trainen. Szóval gratulálunk a mousesports-nak.

Mesélj nekem kicsit a HLTV játékos ranglistáról, tavaly ugyebár nyolcadik lettél, és ha jól emlékszem azt mondtad, hogy meg sem érdemled azt a helyet. Ezúttal még több elszántsággal csaptál bele az évbe? Valahogy a DreamHack Winter óta még magadhoz képest is elképesztően játszol.

Többet gyakorlok a csapattal. Felállások, gránátok... electronic sokat mutatott nekem, amiket eddig nem tudtam, így szinte bárhonnan tudom segíteni a csapatomat. Nem tudom, sokat gyakorlok és szeretnék bajnok lenni ezzel a csapattal.

Úgy gondolom, hogy sokan jegyzeteltek az 1vX szituációidnál, amiket ezen a versenyen csináltál, főleg az elődöntőben és a döntőben. Ez egy olyan dolog neked, hogy minél több ilyet csinálsz, annál magabiztosabb vagy? Hogy működik ez?

Amikor jól játszom, akkor jobban is érzem magam és magabiztosabb vagyok. Szóval próbálok mindig jobban teljesíteni és kijavítani a hibáimat. Így próbálok jobb játékos lenni.

Mi a következő lépés, ugyebár kihagyjátok a Katowice-ei versenyt, így lesz egy szünetetek. Utána mi lesz?

Tartunk öt nap szünetet, talán egy hetet is, utána gyakorlunk az EPL meccsekre. Muszáj kvalifikálnunk magunkat az ESL Pro League döntőre, ez a legnagyobb célunk, így, hogy kihagyjuk Katowice-ét. Azután valószínűleg a WESG került előtérbe a Team Ukraine-nel és a Team Russia-val, utána pedig megint együtt gyakorlunk a következő nagy versenyre. Nem tudjuk még mi lesz pontosan Katowice után, de mivel most nem lesz egy ideig verseny, el tudunk menni egy nagy bootcampre.

Most, hogy te lettél az első olyan játékos, aki nem nyerte meg a versenyt, de mégis MVP lett, hogy érzed magad? Van ebben valami speciális?

Jó érzés, de nekem sokkal jobb érzés lett volna megnyerni a versenyt. Nem vagyok emiatt boldog. Elfogadom, hogy én kaptam, de legközelebb inkább szeretném megnyerni a versenyt, mint az MVP díjat.

Pár gondolat a végére?

Köszönjük szépen mindenkinek a támogatást, sajnos nem tudtuk lezárni a döntőt, de büszke vagyok a csapatomra, hogy elvertük a FaZe-t és az Astralist is, akik két nagyon erős ellenfél volt. Ma a mousesports jobbnak bizonyult, szóval várom a következő tornát, szeretnék játszani.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

 

Kövess Minket!