Öt különböző kaszt a tier 1 és tier 2-ben, megérkezett a Tempo Storm jelentése

Öt különböző kaszt a tier 1 és tier 2-ben, megérkezett a Tempo Storm jelentése

A létra tetején csak átrendeződés volt, viszont a feltörekvő paklik rendesen megmozdultak. Viszont még mindig nagy a tömörülés a legjobbak között.

Vélhetően a Kobolds and Catacombs kiegészítő utolsó Tempo Storm elemzése látott napvilágot a tegnapi nappal. A nagy balansz frissítés óta már hetek teltek el és a mostani egyensúlyt tekintve azt tudom mondani, hogy várhatóan nem érkezik újabb változtatás. Ezen kívül pedig már bejelentették a következő Standard évet is, ahol a Holló lesz a 'kabalaállat'. Ha lenne ranked ladder, ami most sajnos nincsen, akkor azt lehet elmondani, hogy egy viszonylagosan érdekesebb meta alakult ki. Az addig rendben van, hogy sok a Paladin, meg a Warlock is elég erőteljesen ott van, de gyakran jön szembe Mage, Priest és Hunter is. Sőt a kasztok nagyon sok archetípust vonultatnak fel, ami számomra külön öröm. De ennyi bevezető után lássuk, hogy Reynad és a Tempo Storm csapata szerint, hogy alakultak a dolgok.

Tier 1

Nemrég a Control Warlock vetélkedett a Cube verzióval, de mára már látszik, hogy az utóbbi mix jobb. Ez talán azért van, mert sok benne a győzelmi feltétel. Ha korán kijön két Doomguard, akkor lehet, hogy tempóból megvan a dolog, ha a Voidlordok kerülnek elő, akkor lehet értékből van meg a győzelem. Amikor pedig a DK után négy rohamozó pokolfajzat jön vissza, abba ember legyen a talpán, aki nem hal bele. Ezen kívül érdemes figyelni a Dude Paladint. A pakli nem túl drága, viszont iszonyatosan jó statisztikái vannak a gyors deckek ellen. Végül a Combo Priest a másik nagy győztes, pár héttel ezelőtt még csak a legjobb játékosok hasítottak vele legendben, de most már bőven megérkezett lejjebb is.

Tier 2

A Tempo/Secret Mage egyszerűen nem tűnik, egyszerűen túl jó a Control paklik ellen. Az lehet, hogy a Lock és a Priest a kései körökben taunt mögé bújik, dehát a Mage tele van direkt varázslatokkal, amire ezekben a körökben rá van írva, hogy arcba kell őket küldeni. A másik nagy kedvencem itt még mindig a Spell Hunter, ami még mindig a Barnes + Y'Shaarj kombó miatt ilyen jó. Játszatok vele minél többet, mert ebben a formában a deck megszűnik létezni, miután a porondmester és az öreg isten is eltűnik a Standard rotációval.

Tier 3

Itt már persze szinte teljes a káosz, a Druid tovább csúszik visszafelé, a Rogue pedig egyre több paklival próbál előretörni, egyelőre kevés sikerrel. Az mondjuk érdekes, hogy a Face Hunter kiesett a tier 2-ből, illetve az is, hogy a Paladin OTK verziója már kopogtat feljebb. A legnagyobb meglepetés, hogy a Jade Shaman a reneszánszát éli. Ha mindenképpen Thrall-al akartok játszani, akkor ezt a verziót érdemes kipróbálni, kezdésnek azért, mert nem olyan túlságosan drága, illetve ez is kirotál. Szóval most vagy soha.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!