A hiba mondhatni eléggé komoly, hiszen vakon bízunk a control wardok hatásában. A hibára ironikus módon pont az egyik EU LCS kommentátor hívta fel a figyelmet.
A rálátás nagyon fontos a játékon belül, illetve annak a megtagadása is. Ez különösképp a játék sarkalatos pontjain igaz, ha például Baronért harcolunk, de akár egy-egy torony ostrom környékén is sem mindegy, hogy mit látunk mi és mit lát az ellenség.
Nem szeretnél egy újabb Baron throw-t? Ezekre a dolgokra figyelj oda előtte!
Korábban már írtunk a fontos ösvény wardokról, ezúttal pedig a Baron a téma. Sok mindenre kell itt is figyelni, többek közt a megfelelő wardolásra a harcok előtt, de ez nem minden! Ki nem látott, sőt tapasztalt már olyat, hogy tök jól álltok a meccsen, úgy tűnik ez már egy biztos győzelem.
Az ember azt gondolná, hogy ha valaki eljut arra a pontra, hogy EU LCS meccseket kommentál, akkor mondhatni közvetlen kapcsolata van a Rioton belül és ha lát, vagy tud valamilyen hibáról, akkor azt jelzés után viszonylag hamar lehet javítani. Láthatóan ez azonban nem valósult meg ugyanis az EU LCS kommentátorainak (Medic, Drakos, Vedius) meccsén mutatta meg Medic újdonságként kollégái számára, hogy bizonyos esetekben mennyire megbízhatatlan egy-egy szerencsétlenül elhelyezett control ward.
Még meg is kérdezi társát, hogy: "Azt hiszed, itt nincsenek wardok?" Egy Sweeping Lense használata után hamar kiderül, hogy a control ward nem hogy nem tagadja meg a rálátást, de fel sem fedi az ellenfél wardjait.
Mi lehet a probléma? Valószínűleg a térkép fizikai kiterjedése és a grafikus megjelenítése nincs tökéletes szinkronban. Hasonló hibát egyébként a Baron Nashor közelében is megfigyelhettünk már korábban még éles meccsen is, ahol az observer külön kiemelte, hogy bizony ott a ward a control ward mellett, mégsem látta azt.
A hibát jó eséllyel az okozhatja, hogy míg látszólag a ward a textúra szélén van és elvileg rálátást kellene biztosítson, valamilyen fizikai "láthatatlan" tereptárgy részlet eltakarja, ezért nem látja a többi wardot. A tanácsom leginkább az lenne, hogy ha lehet, az ilyen kérdéses helyeken kerüljük az őrszemek túl közeli elhelyezését a falakhoz és akkor talán nem futunk bele ilyen hibákba, amíg javítják őket.