20 ezer fős stadiont kapnak az e-sport szerelmesei Kínában

20 ezer fős stadiont kapnak az e-sport szerelmesei Kínában

Ekkora, csakis e-sportra szánt arénát még sosem építettek!

Az e-sport térhódítása évről-évre, sőt hónapról-hónapra egyre nagyobb. A profi játékosok, csapatok, meg úgy általánosságban a közösség egyre inkább igényelte egy olyan építmény megvalósítását, amit akár második otthonuknak is tekinthetnek majd.

Mi adóköteles és mi nem? Itt a NAV álláspontja az e-sportról

A folyamat tendenciája -miszerint egyre több pénz áramlik be az ágazatba- világszerte professzionalizálódást eredményezhet. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal első, e-sportot érintő tájékoztatója elsősorban értelmezi ezt a professzionalizálódó környezetet (online játékok, e-sport), majd leírja a felmerülő lehetséges bevételi forrásokat és adózási kötelezettségeket.

2018-ban ez az álom már nemcsak álom lesz, ugyanis a több, mint 30 millió lakost számláló Chongqing városában Barrie Ho kínai építész és cége egy igen impozáns e-sportközpont és stadion megvalósításán dolgozik.

A 20 ezer fő befogadására képes épületkomplexum nemcsak egy egyszerű aréna lesz, üzletek, kávézók, kiállítótermek és egy saját hotel is helyet kap benne, hogy a kilátogatók tényleg mindennel el legyenek látva. A hatalmas falai nemcsak belül, hanem kívül is gigászi LED kijelzőkkel lesznek ellátva, amelyeken át a járókelők is informálódhatnak majd, hogy mi zajlik az aréna falai között. 

Az építkezés már elkezdődött, a teljes komplexum a tervek szerint 2018 közepére készül el, ám a legfontosabb része, az e-sportaréna már készen áll, 2017 decemberében pedig meg is tartották benne az első eseményt.Ho terve egyébként nagyon érdekes, úgy vegyíti az e-sportot a közélettel, mintha az már egy maximálisan elfogadott, hétköznapi sport lenne. Az üzletek, kávézók és legfőképp a kiállítótermek bevonzhatnak olyan embereket is, akiket az e-sport világa nem feltétlen ragadott még meg, ám ki tudja, ha belecsöppennek a közepébe, már pedig itt belecsöppennek a közepébe, talán ez változna náluk. A 20 ezer fő befogadása e-sportra egyébként kiemelkedő teljesítmény, nagyjából ekkora kapacitással rendelkeznek az amerikai kosárlabda stadionok is.

Ho így nyilatkozott a helyi újságoknak:

"Sokan még mindig azt gondolják, hogy az e-sport abból áll, hogy két játékos online játszik egymással. Ez nem így van, az e-sport egy karnevál!"

Egyébként érdekes a story annak fényében, hogy a jövő héttől Kínában rajtoló WESG-n pont a szállással szenvednek a játékosok, az utolsó pillanatban a szervező által intézett hotel le lett mondva, az új hely pedig csak botrányos körülményekkel kecsegtetett a játékosok számára.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!



Üzlet - Egy megoldás, ami a szabadságról szól (x)

A mindennapok során egyre nagyobb értéket képvisel az a lehetőség, hogy szabadon dönthessünk az időnkről és a mozgásunkról. A városi élet gyakran kiszámíthatatlan, és nem mindig igazodik a saját tempónkhoz. A szabadság élménye ezért nemcsak egy utazás során fontos, hanem a hétköznapokban is.

Üzlet - Hogyan válassza ki az ideális kerítést?

Otthonunk kerítésének megtervezése sokszor az első lépés, amikor biztonságot és esztétikai harmóniát kívánunk teremteni a saját környezetünkben. Azonban a megfelelő kerítés kiválasztása nem mindig egyszerű feladat.

Üzlet - Az élelmiszerbiztonság: a konyhák elengedhetetlen alapja

A konyhák világában az élelmiszerbiztonság az egyik legfontosabb elv. Figyelmetlenségből adódó hibák súlyos következményekkel járhatnak, és befolyásolhatják az egészséget, valamint a hírnevet is. Ezért kulcsfontosságú, hogy a munkafolyamatok és az ellenőrzések szigorúak, de hatékonyak is legyenek.

Üzlet - Apple Pay-csalások: hat gyakori módszer, amire érdemes figyelni (x)

Az Apple Pay az egyik legnépszerűbb mobilfizetési szolgáltatás világszerte: becslések szerint több százmillió felhasználóval és évente több ezermilliárd dollárnyi tranzakcióval. Az ESET kiberbiztonsági szakértői szerint a kiberbűnözők mindig ott jelennek meg, ahol pénz van, ezért az Apple Pay felhasználói is egyre gyakrabban válnak csalók célpontjává.

Közvetítések