Hagatha lesz az új Shaman Hero kártya, de ki is ő?

Hagatha lesz az új Shaman Hero kártya, de ki is ő?

A tegnapi Witchwood bejelentő videóban a Blizzard belengetett egy érdekes és –ha hihetünk a hypenak, akkor nagyon erős– kártyát, amiről megpróbáltunk minél több infót összegyűjteni.

Tegnap Ben Brode és csapata végre valahára bejelentette, hogy 2018 első Hearthstone kiegészítője a Gilneas témájú Witchwood lesz. A fejlesztők egyébként igencsak megadták a leleplezés módját és egy remek kis promóciós videót forgattak, amolyan Blair Witch projekt stílusban, amiben lelepleztek néhány új kártyát és két új mechanikát is. Ha lemaradtatok volna a részletekről; -az alábbi cikkünkben tudjátok őket pótolni.

Vége a keresésnek -A Witchwood az új Hearthstone kiegészítő

Megvan Brode, Thompson és Kosak. Végre megtalálták azt, amit kerestek: 2018 első kiegészítője a Witchwood lesz. Új mechanikák, kibővül Dungeon Run és a preorder pakk is nagyobb lett.

A fejlesztők ráadásul nem álltak meg ennyinél és a bejelentő videó végén egy másik új kártyát is megmutattak, legalábbis félig. Természetesen az internet népe rögtön rá is pörgött, hogy mit is tudhat ez a Shaman legendary lap és rögtön meg is indultak a fórumtémák arról, ki is lehet ez a Hagatha.
Első gondolatom az volt még tegnap este, hogy rákeresek pusztán a Hagatha névre, hátha van a Warcraft világában ilyen karakter, sajnos azonban csalódnom kellett, mivel kutatásom nem hozott értékelhető eredményt. A név ugyan többször előfordul az univerzumban, viszont nem egy Ork karakterhez, hanem egy Human vendor NPC-hez, illetve egy Suramar-ban található Harpy lényhez tartozik.

Kicsit kibővítve a keresést viszont arra jutottam, hogy a Hagatha név leginkább egy boszorkányra utalhat, amit később maga Ben Brode is megerősített egy Twitter bejegyzésben, ráadásul azt is hozzátette, hogy a lap egy Shaman Hero kártya lesz, hasonlóan mint mondjuk Thrall Deathseer.

Ben Brode on Twitter

@Milago_HS @cbitad It's a Shaman Hero. Hagatha is a dark shaman who has twisted the woods around Gilneas. She is the Witch in the Witchwood - we wanted to make her a hero card so that she'd stand out!

Az infóra azonnal rá is pörögtek a játékosok és megindultak a találgatások, hogy akkor ismét minden kaszt gazdagodik-e majd hőskártyákkal a TheWitchwood kiegészítőben? Nos, Ben sajnos hamar letörte a lelkesedést, mivel egy későbbi bejegyzésében annyit írt, hogy minden kaszt két Legendary kártyával gazdagodik majd, viszont csak a Shaman kap Hero kártyát, Hagatha személyében. Mondanom sem kell, rögtön meg is indult a zúgolódás és az értetlenkedés, ugyanis rengetegen nehezményezték, hogy a fejlesztőcsapat "kivételezik" a kaszttal. 

Nem ismerve a kártya képességeit, felelőtlenség lenne előre elítélni a Blizzard-ot, az viszont biztos, hogy Hagatha egyedülikénti bevezetése mindenféleképpen érdekes lépés tőlük. Nem lepődnék meg, ha ezzel egy újfajta trendet indítanának meg és a jövőben több új hőskártya is bekerülne majd a játékba. 

Ti mit gondoltok egyébként, valóban unfair csupán a Shaman kasztnak Hero kártyát adni a The Witchwood-ban, vagy nincs ezzel semmi gond?

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!