Nagyon gyorsan kipottyant az SK a WESG-ről

Nagyon gyorsan kipottyant az SK a WESG-ről

A Major helyett is inkább erre készültek, mégis már a csoportkörben ott hagyták a versenyt.

Csúfos bukással ért véget a brazilok számára a WESG, ugyanis az oroszok és a BIG is megtudta verni őket, így utolsó előtti helyen kellet távozniuk a "D" csoportból. A német BiG ellen legfőképpen nex elképesztő teljesítményének köszönhetően kaptak ki, míg az orosz gárdánál electronic fogott ki nagyon jó napot. Egyedül azt a New4-t sikerült elverniük, akik később fel is adták a versenyt ugyanis többen ételmérgezést kaptak.

Így tehát az SK volt az első nagy kiesője a versenynek, pedig a Major előtt Coldzera-ék leginkább a WESG-ben bíztak.

"Persze az a célunk, hogy megnyerjük a Majort, de igazából az se baj, ha csak a legenda státuszt érjük el. A fő célunk most a WESG, arra készülünk leginkább. Ott van a legnagyobb esélyünk egy győzelemre."

Sok oka lehet annak, hogy a németek és az oroszok is könnyedén elverték őket, de nem szabad azt sem elfelejteni, hogy a WESG, ahhoz képest, hogy 1.5 millió dolláros összdíjazással bír, a körülmények elég szerények.

Seized például egy Tweetben említi meg, hogy konkrétan átlátnak az ellenfél képernyőjére és könnyedén megtudják mondani, ha valakire éppen hat a flash. Ettől eltekintve viszont az első csoportkörök véget is értek, hiszen a hiányzók miatt volt, hogy csak 1 meccset játszottak. Ezután sorsolták ki a következő négy csoportot, ahol azért már komolyabb meccseket is láthat a nagyérdemű.

Az "A" csoportban az oroszoknak és az EnVy-nek valószínűleg sima útja van a rájátszásba, míg a C és D csoportban ember legyen a talpán, aki megtippeli, hogy pontosan mely gárdák fognak továbbmenni. Holnap folytatódnak is a mérkőzések, amit az EnVy és az orosz gárda kezd meg hajnali négykor.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!