Rengetegen panaszkodnak hosszú ideje a Ninja Tabira. Eljött a változás ideje?

Kétség kívül a legerősebb lábbeli, sőt az egyik legerősebb védekező tárgy és mindössze csak 1100 aranyba kerül. Túl sokat kapunk ezért? A többség szerint igen!

A Ninja Tabi/Tolvajsurranó mindig is egy elég erős tárgy volt, bár sokáig nem ismerték ezt fel a játékosok. Az ötödik szezontól kezdve, szép lassan, apránként, de kapta a buffokat, míg eljutott arra a szintre, hogy a profik is észrevegyék, mennyire kihasználható. Először az 5.22-ben buffolták a kapott páncélmennyiséget 25-ről 30-ra, ha belegondolunk, ez önmagában két Cloth Armor, melynek darabja 300 arany, vagyis összesen 600.

A hős, akit fejlesztés közben töröltek: Rob Blackblade

Rob Blackblade, a Kalandor sosem jelent meg a játékban, most megnéztük, mi maradt meg belőle.

Ha beleszámítjuk még a cipő árát, ami szintén 300 és a tárgy 1100-ba kerül, akkor láthatjuk, hogy 200 aranyért az a 10%-os alaptámadási sebzéscsökkentés nagyon erős, ez vonatkozik minden egységre, kivéve a tornyokra. A 6.11-ben ráadásul ezt a 10%-ot 12-re vitték fel és ez így volt egészen a 7.11-ig, amikor már szinte kivétel nélkül mindenki azt vett és kezdett nevetségessé válni a dolog. Nem mintha azóta sokat javult volna a helyzet.

A Ninja Tabi továbbra is egy Lvl. 2-es cipő, 45 mozgási sebességbónusszal, 30 páncéllal, és 10%-os alaptámadás sebzéscsökkentés minden mástól függetlenül és még mindig 1100 aranyba kerül. Egyszerűen túl sokat ad ennyi pénzért a tárgy, és a mides mágusokat leszámítva, a legtöbb karakternek igenis keresztbe tudunk jelentős módon tenni, pusztán ezzel az egy vásárlással. Ezt nagyon sokan érzik, legyen az mides AD orvgyilkos, AD dzsungelesek, az ADC-k és persze a toposok nagy része, aki fizikai sebzéssel és alaptámadásokkal operál. 

És hogy mi okozza az igazi problémát? Ez:

Ez az egy mondat képes majdnem minden korai előny ellensúlyozni, még akkor is, ha például egy Draven ellen vagyunk, aki köztudottan nagyokat csap. Ez egy olyan védelmi mechanizmus, amit majd minden ADC magára ölthet és sokszor választják ezt inkább a támadási sebesség helyett, mert annyival jobb. Gondoljunk bele, bármilyen hátrányban is vagyunk, anélkül hogy bármit csinálnánk, ez a tárgy fixen levéd 10%-ot az ellenfél csapásaiból és ne felejtsük, hogy még 30 páncélt is ad mellé, ami szintén védelmet nyújt. 

Enyhe túlzás ugyan, de topon például néha úgy is gúnyolódnak, hogy aki előbb megveszi a Ninja Tabit, az nyert. Onnantól kezdve ugyanis nagyon nehéz lesz bármilyen cserét megnyerni vele szemben, ha nekünk nem virít ott a lábunkon. Sokszor leszólják stílusa miatt, de az ADC-k kapcsán ugyanezt a problémát megfogalmazta Tyler1 is, -teszem hozzá teljesen jogosan.

Persze nem Tyler1 lenne, ha nem adna hozzá egy kis színészkedést, de ettől függetlenül, amit mond, az igaz. Hiába vagy Dravennel, hiába szerzel egy double killt és veszel egy B.F. Swordot 1300-ért, mikor az ellenfél Varus-a megveszi a Ninja Tabit szemberöhögi az előnyöd.

És ez nem csak az ADC-knél van így, hanem topon is. Két AD karakter küzd egymással? Az fog jó eséllyel nyerni, aki előbb megveszi ezt a tárgyat. Gondot jelent tehát a sebzéscsökkentés? Igen is, meg nem is. Nem azzal van baj, hogy létezik ilyen, hanem azzal, hogy ez mindentől függetlenül és szó szerint a hülyének is megéri megvenni, ha van AD az ellenfél csapatában. Valahogy úgy kellene átalakítani, hogy védjen, de nem mindenkit kérdés nélkül.

Valamihez kötni kellene ezt az egészet. Cipő lévén az árát nem nagyon lehet változtatni, még a Mercury Treads is 1100 aranyba kerül, inkább a passzív működésén változtatnék. A cél itt az lenne, hogy a tankoknak továbbra is megérje, pedig nem ritkán védem a tankokat, de azt el kell ismerni, hogy lategame-ben egy 4-5-6 tárgyas ADC ellen hamar elolvad az ember, ha nincs ilyenje. A megoldás tehát, hogy a tárgy skálázódjon, még pedig a bónusz páncélzat alapján, amit az ADC-k soha nem fognak venni, legalábbis jelenlegi tudásunk szerint. 
Egy alapmennyiség lenne rajta, mondjuk 6%, tehát ennyit védene le az alaptámadásokból, a maradék rész pedig a páncélzat függvénye lenne, mondjuk a teljes páncélzatunk 2%-a, %-ban. Ha például van 100 páncélunk, annak a 2%-a 2, tehát 6+2, összesen 8%-ot védene le minden alaptámadásból. Ezzel a tankok számára továbbra is hasznos maradna, viszont nem venné meg mindenki gondolkozás nélkül, főleg nem az ADC-k. Az már más kérdés, hogy jelenleg a lövészek számára, kb ez az egyetlen mentőöv, ami miatt nem kell állandó jelleggel reszketniük a pályán, a lövészekre váró rework pedig az év közepére várható, míg a Ninja Tabi a 8.7-re. Pontos tervek még nincsenek, bár RiotRepertoir véleményem szerint pont a rossz irányba menne el, ő inkább a páncélt csökkentené és a sebzéscsökkentés százalékát növelné, mondjuk 15%-ra, a cél pedig pont az lenne, hogy kevésbé elérhető legyen mindenki számára és inkább a tankok "játékszere" maradjon, a lövészek pedig használják a nekik kitalált Berserker's Greaves-et.

Ezt a százalékos páncél alapján növekedést sokkal jobb ötletnek tartom, mint amit a Riot kollégája vezetett fel, mert a gondot nem a páncél mennyisége, hanem a %-os sebzécsökkentés jelenti továbbra is, ez az egyetlen oka, amiért mindenki ezt veszi.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!


Kövess Minket!