Esport1 - Az elvárás terhe - WhiteKnight tollából

Az UOL felső ösvényese, WhiteKnight egy részletes, helyenként megindító bejegyzés során mesélte el, hogy honnan jutott el oda, ahol most van, nagy hangsúlyt fektetve a pályafutása során ránehezedő felelősségre.

Vizicsacsi távozásával az unikornisok gárdájának új felső ösvényes után kellett néznie, ez a felső ösvényes pedig végül a 22 éves Matti "WhiteKnight" Sormunen lett.

Új névadó szponzor állt be a most már WiLD by Lagardère Sports mögé!

Aioween | 18/03/14 19:19Nagy nap ez a hazai LoL egyik legidősebb csapatának, ugyanis a WiLD a mai napon megállapodott a Lagardère Sports Hungary Kft-vel, aki névadó szponzora lesz mostantól! A WiLD már hosszú évek óta egy meghatározó része a hazai e-sportnak, és nem feltétlenül csak a LoL-ban, hiszen van csapata a Rainbow 6 Siege-ben, újabban pedig a Battalion felé is nyitottak régi Call of Duty 2 felállásukkal.

Amennyiben az eheti, utolsó fordulóban jól teljesítettek volna, szerezhettek még annyi pontot, hogy bent maradjanak a ligában, sőt a csapatok igen közeli pontszámai miatt, ha a szerencse teljes mértékben az ő oldalukra áll, még talán a playoff is összejöhetett volna! WhiteKnight ezen alkalomból egy blogbejegyzést tett közzé, amelyet elsősorban az elvárások és a karrierje során fellépő nyomás köré épített fel, de természetesen megannyi egyéb érdekességet is megismerhetünk belőle. WhiteKnightról például kevesen tudják, hogy már korábban is szerepelt az EU LCS berkeiben, még hamarabb, mint Vizicsacsi!

Jöjjön hát az ő írása az Esport1 fordításában!

"Furcsa érzés a karrierem jelenlegi szakaszában nyomás alatt, elvárásokkal körbevéve élni. A korábbi csapataimnál, a Team ALTERNATE-nél és a PSG eSports-nál nem voltak elvárások. Azt tehettem, amit jónak láttam, és senki sem hibáztatott, ha rosszul játszottam.

Az emberek a Unicorns of Love felső ösvényeseként ismernek, ám kevesen tudják, hogy korábban is játszottam már az EU LCS-ben az ALTARNATE aTTax színeiben, még a harmadik szezonban. Ez volt a legelső kompetitív tapasztalatom, a csapattársaim pedig közeli barátaim voltak. A csatlakozásom előtt is rengeteget beszélgettünk; Araneae, Jree, Creaton és én igazán jóba voltunk, most is hiányoznak nekem.

Egyszer csak egy napon Jree megkérdezte tőlem, hogy játszanék-e velük az adott héten az EU LCS-ben. Kiderült, hogy a középső ösvényesük Forellenlord nem tudott pályára lépni, így kellett nekik egy beugró. Természetesen egy percet sem hezitáltam: "Naná, haver! Erre születtem, nyomassuk!"

Bizony, a legelső LCS tapasztalatomat beugróként szereztem a harmadik szezon nyári fordulójának negyedik hetében, általam nem igazán játszott poszton, a középső ösvényen, Bjergsen és a Ninjas in Pyjamas ellen. Mindent összevetve nagyon jól ment, ez volt az első és azóta is az egyetlen kompetitív győzelmem középső ösvényesként. Az utolsó mérkőzésünk után haza is repültem Finnországba, ugyanis nem volt szó további játékról, csak arról az egy hétnyi beugrásról. Még azon a napon, ahogy hazaértem Creaton eltörte a karját, a csapat pedig írt is nekem: "Ismét szükségünk van rád! Meg tudsz menteni bennünket?" Természetesen visszamentem, ez alkalommal lövész pozícióba három teljes hétre. Utána az volt a mottóm, hogy autofillelni tudok az LCS-ben. Nem volt rajtam nyomás, szóval simán mondtam, hogy bármelyik szerepkörben tudok játszani.

Ezután szerepeltem még dzsungelesként és támogatóként is éles mérkőzéseken; egy-két év múlva lehet váltok is inkább, Blitzcrankkel igazi szörnyeteg vagyok, szóval vigyázzatok!

Nem éreztem az elvárást, a felelősséget, egyszerűen boldog voltam, hogy az EU LCS-ben játszhatok. Ismertem a többieket, soloq-ban játszottam ellenük, felnéztem rájuk, főleg Froggenre. Fiatal voltam, nem éreztem kényelmetlennek, hogy színpadon kell játszanom, úgy gondoltam igazán jó vagyok és megérdemlem, hogy ott szerepeljek. Kaptam ajánlatokat csapatoktól, köztük néhány LCS klubtól is, ám én végül úgy döntöttem, hogy befejezem a tanulmányaimat. A szüleim azt mondták támogatnak bárhogyan is döntök, én viszont éreztem, hogy szeretnék, hogy befejezzem az iskolát, mielőtt főállású e-sportoló leszek.

Továbbra is profi szinten akartam játszani, szóval iskola után minden nap három-öt órát gyakoroltam annak érdekében, hogy formában tartsam magam. Elejétől a végéig követtem a negyedik, ötödik, és hatodik LCS szezont, figyeltem a metát és annak ellenére, hogy csak natúrba játszottam fölkerültem EUW 10 legjobb játékosa közé. Könnyen el tudtam dönteni, hogy a profik közül kik a jó játékosok és kik a kevésbé jók.

Valamikor a hatodik szezon folyamán befejeztem a tanulmányaimat, így eljött az ideje a visszatérésemnek. Kiírtam Twitterre, hogy csapatot keresek, YellOwStaR pedig hamarosan meg is keresett, hogy a PSG szeretne velem tenni néhány próbát. Minden meccset megnyertem a PSG-nek az alapszakaszban, mielőtt a playoff során kikaptunk a Fnatic Academy csapatától. A tavasz során elég jól játszottunk, a nyári teljesítményünk viszont csak árnyéka volt a tavaszinak. A három legerősebb csapat közé tartoztunk, ám egy dologban mindannyian hibáztunk: a tétmérkőzéseken nem tudtuk kezelni az elvárás súlyát. A PSG-nél úgy éreztem, hogy csak összetettek öt fickót. Mondanám, hogy barátok voltunk, néha elmentünk együtt kajálni, de valójában a közelébe se voltunk ennek.

A csapat apránként összeomlott, mi pedig egyre passzívabbak, érdektelenebbek lettünk. Nem hibáztatom a PSG-t amiért NoXiaKot és engem lecseréltek, valamit meg kellett próbálniuk annak érdekében, hogy visszahozzák magukat a szezonban. De hála égnek most már a Unicorns of Love-nál vagyok egy remek környezetben. Függetlenül attól, hogy nem állunk valami jól a bajnokságban, folyamatosan úgy érezzük, mintha egy család lennénk! Az unikornisok mindig is közvetlenek voltak, nyitottak mindenre. Jól kezelik a kritikát, mert mindenki tudja, hogy csak segíteni akarnak neki.

Ha túl sok stressz ér téged, nem fogsz jól teljesíteni, nem leszel kellően motivált, ami végül bukáshoz vezet. Én nem töröm magam a túlzottan stresszes környezetben, úgy vélem, a legfontosabb, hogy otthon érezd magad!"

WhiteKnight szavaival számos ponton egyet kell értenem, főleg az utolsókkal, miszerint a túlzott stressz hosszútávon csak rombol, ugyanakkor viszont véleményem szerint a megfelelő mértékű nyomás lendületet ad. Egy minimális mennyiségű frusztráció a siker egyik alappillére!