Megérkezett az event mód a tesztszerverekre

Megérkezett az event mód a tesztszerverekre

Ezúttal nyolc személyes csapatokban játszhatunk és a Flare Gunt is kipróbálhatjuk.

A PUBG is úgy döntött, hogy tesznek egy próbát a más játékokból jól ismert ideiglenes módokkal, hiszen ma éjjel a tesztszerverre bekerült az event mód, ahol legelőször azt próbálhatjuk ki, hogy a maximum csapat létszám négy helyett nyolc fős lesz, emellett pedig minden fegyver drop a duplájára nő. Ezenkívül kipróbálhatjuk a már sokat emlegetett flare gunt, ami két droppot hív le nekünk az adott helyre, de ez az egész pályán hallható, így készülhetünk egy kis társaságra.

Egyelőre csak custom mapeken mutatkozik be a Flare Gun, de mire is lesz jó pontosan?

Aioween | 18/03/17 14:12 Elsőre talán furcsa lehet, hogy pont egy jelzőpisztoly került be egy olyan játékba, ahol az elsődleges célunk más játékosok eltüntetése, márpedig ezzel nem fogjuk sebezni őket, de a haszna meglesz! Bemutatkozik tehát a Flare Gun, amit nemrég kaptunk meg, köszönhetően a legutóbbi content patch-nek.

Ezek az eventek limitált ideig lesznek elérhetőek, tehát előfordulhat, hogy hetente valami új dolgot próbálhatunk majd ki. Ügyelnek arra, hogy a játékosoknak ne legyen olyan érzése, mintha csak egy custom szerveren lennének, hiszen ide új tartalmak vagy érdekességek kerülhetnek be limitált ideig. Egyelőre nem véletlen ennyire kezdetleges az ötlet, hiszen alapból a mód is béta fázisban érkezik meg, tehát csak TPP-ben és Erangelen próbálhatjuk ki. BP jár majd a meccsekért, de nem számít bele a leaderboardon elért helyezésünkbe. Kíváncsian várjuk, hogy milyen izgalmas módokat találnak ki a fejlesztők majd a jövőben és mennyire lesz jó visszhangja ennek.

A kép szerint tehát már a meccsek között is választhatunk, de Miramar és Erangel között még mindig nem... Reméljük hamarosan ezzel a problémával is foglalkoznak és nem söprik a szőnyeg alá, amikor már jó ideje megígérték, hogy hamarosan bekerül ez a funkció is.

Kövess Minket!