Körülbelül 169 ezer embert mozgatott meg az ESL és az IEM katowicei rendezvénye

Körülbelül 169 ezer embert mozgatott meg az ESL és az IEM katowicei rendezvénye

Az óriási embertömeg pedig hatalmas pénzmennyiséget mozgatott meg.

Még hónap elején rendezte az ESL a már-már hagyományos állomását Katowicében. A lengyel város Közép- és Kelet-Európa e-sport-fővárosának számít. Katowicében már 2013 óta rendeznek elektronikus sportokkal kapcsolatos versenyeket, amikre az idő előrehaladtával egyre több ember kíváncsi - ennek megfelelően a rendezvény színvonala is folyamatosan nő.

Az esemény még a múlt hónap végén kezdődött, ahol a látogatók összesen 4 játék világsztárjait nézhették meg, sőt, még egy hatalmas gamer expo is volt. A Dota 2 verseny február 20-25 között, a StarCraft 2 február 26-án kezdődött és március 4-én végződött, a CS:GO megmérettetés február 27-március 4 között került megrendezésre, míg a PUBG-ra február 24-25-én került sor.

Ahogy azt sejteni lehet, a rendezvény rengeteg embert érdekelt, hiszen (talán a LoL és az OW kivételével) minden nagy játékot megtalálhattunk, emellett a helyszín is egy viszonylag központi helyen van. Elérhető távolságra van Magyarországtól, Szlovákiától, Csehországtól, Ukrajnától - és persze a lengyel közösséget sem szabad elfelejteni, hiszen az is óriási. Ennek az lett az eredménye, hogy a szervezők szerint a közel két hetes eseményen 169 ezer ember fordult meg. Érdekesség, hogy ez nagyjából a város teljes lakosságának a felét kiteszi.

Egy másik jelentés szerint ez a városnak nagyjából 22 millió dolláros hasznot hozott, ami egy kis utánagondolás szerint akár valós is lehet. Ha azt vesszük, hogy az odaérkezők (főleg a nem helyiek) a városban étkeztek, aludtak, szórakoztak, vásároltak, akkor így már nem is számít olyan lehetetlennek. Az esemény célcsoportja pedig előszeretettel költ és bulizik.

"Egy újabb sikeres két hétvégés katowicei eseménnyel a zsebünkben az elköteleződésünk csak tovább nőtt, hogy nagyszerű játékkal szórakoztassuk a közönségünket." - mondta az ESL kompetitív játékért felelős alelnöke, Michal Blicharz.

"Nem is kívánhattunk volna izgalmasabb döntőt ebben az évben, büszkek vagyunk arra hogy részesei lehettünk mindennek és ilyen emlékkel ajándékozhattuk meg mind a közönséget a Spodek Arenaban, mind magát az e-sport világát."

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!



Üzlet - Milyen okok állhatnak a hüvelyfájdalom mögött?

A hüvelyt érintő fájdalom sok nő életében előfordulhat, mégis sokan nehezen beszélnek róla. Gyakran csak akkor fordulnak orvoshoz, amikor a panaszok olyan intenzívvé válnak, hogy már megnehezítik a mindennapi életvitelt.

Üzlet - Zsíros fejbőr és annak hatékony kezelése

A zsíros fejbőr sok embernek okoz régóta kihívásokat, ami több kényelmetlenséget jelenthet, mint pusztán esztétikai gondok. A hajad gyakran csak pár órával a mosás után ismét lelapulhat és fénylik.

Üzlet - Miért érdemes outletben szőnyeget vásárolni?

Szőnyeget általában nem egyik napról a másikra vásárol az ember. Egy jól megválasztott darab hosszú évekre meghatározhatja a helyiség hangulatát, ezért természetes, hogy a legtöbben alaposan körülnéznek, mielőtt döntenének.

Közvetítések