Majdnem nyolc perces búcsú videóval készült a NiP Xizt-nek

Majdnem nyolc perces búcsú videóval készült a NiP Xizt-nek

Öt és fél év után hagyta ott a nindzsákat a svéd irányító.

Mindenki tudta, hogy Xizt nem fog örökké a NiP-ben játszani, de mégis meglepetésként érte a rajongókat, amikor kispadra került, helyét pedig dennis vette át. A csere a csapat szempontjából remeknek bizonyult, ugyanis dennis perpillanat nem csak irányít, de néha még a hátán is cipeli a csapatot, Xizt-nek viszont új kihívások után kellett néznie. Először a foghíjas Cloud9-nal hozták kapcsolatba, de végül az az üzlet megszakadt, ugyanis Olofmeister ideiglenes szünete miatt Xizt inkább a FaZe-t választotta. A csapat elmondása szerint ezúttal nem az irányító szerepet fogja betölteni a svéd játékos, így meglátjuk mire lesz képes a világ egyik legjobb gárdájában. Ezzel egyetemben el is készült Xizt búcsúvideója, ami több, mint hét perces lett, hiszen öt és fél évnyi szereplést nem lehet pár percre lerövidíteni.

A videó elején régi csapattársai beszélnek róla majd egy igen hosszú montage videót láthatunk a legszebb lövéseiből, amiből azért volt pár, amikor a NiP fénykorát élte. Reméljük a FaZe-ben új erőre kap, sok sikert kívánunk a folytatáshoz!

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések