A szárnyas karakterek nagyon OP-k a játékban

A szárnyas karakterek nagyon OP-k a játékban

A két szárnyas "madár", Galio és Swain jelenleg nagyon jól érzik magukat a metában. Azt is lehetne mondani, hogy túlságosan jól!

Nincs könnyű dolga a Riotnak, mikor egyensúlyról van szó. Ugyanazon játékot eleve két teljesen más igényekkel rendelkező rétegnek is rendben kell tartani, hiszen a profiknál és az amatőröknél teljesen mások az elvárások és az igények. Ennek köszönhetően néha elcsúsznak a dolgok és ami működik az egyik közegben, nagyon nem, vagy épp annál inkább működik a másikban. Swain és Galio is ennek a jelenségnek az "áldozatai".

Tovább erősödik a legbrokenebb tárgy a játékban -PBE

Gragas "sebezhetetlenségét" sem vonták még vissza, de most még erősítettek is egyet a Ninja Tabin, kíváncsian várjuk, hogy mi mögötte a gondolatmenet.

Mindkettejüknek bőven 50% felett van a jelenlétük a játékban, vagyis minden második meccsen vagy választva, vagy tiltva vannak. A győzelmi arányuk még ennél is durvább, a profik között 60% körül mozog. És hogy miért ennyire erősek?

Megvan bennük minden, amire bárkinek szüksége lehet. Tankosak, sebeznek és nagyon nehéz őket körbejátszani. Amikor a Riot Games először villantotta meg az új Swain, sokan hanyatt vágták magukat tőle, hogy mennyire keménynek néz ki. A probléma azonban hasonló volt, mint Ornnál, hiába volt egy jó koncepció, valamint kreatív képességek, a számok egyszerűen nem voltak ott. Eleinte nagyon rosszul teljesített, ezért ugyanazt a törődést kapta, mint Ornn. Szép lassan buffoltak, lépésről lépésre, míg eljutottunk arra a pontra, ahol már kifejezetten erősnek mondható. Valahol érthető, hiszen ki fog megvenni egy olyan hőst, vagy kinézetet, akivel nem élvezet játszani.


Sajnos abban is követték Ornn példáját, hogy itt sem álltak le időben. A 8.5-ös patch-ben eszméletlen sebzést kapott és az ultiját is erősítették. Nem is kellett sok, amíg az emberek rájöttek, hogy mennyire erős és a solo queue jelenléte jelentősen megnőtt. Miután ez megtörtént, az eleinte pont a gyenge számok miatt elfordult profik is észrevették a potenciált Swainben, ott ráadásul még durvább hatása volt, mert itt mindenki képes volt vele hatékonyan játszani. Elég csak a CG vs TSM szériára gondolni, ahol Febiven kétszer is kiválasztotta Swain, összeszedett 11 gyilkosságot,  egy raklapnyi támogatást és egyszer sem halt meg vele.

Jelenleg nagyon erős a képességrepertoárja, a profiknál pedig külön gondot jelent a passzívja, amivel visszaránthatja a CC-zett ellenfeleket, és ez nem csak a saját képességeire vonatkozik. A legnagyobb fegyvere azonban mégiscsak az ultija, amivel nagyon nagy területet tud lefedni és terrorban tartani.


Galio nem rendelkezik éppenséggel ennyi sebzéssel, de nem véletlenül Faker egyik kedvence. Tank létére meglepően jó a waveclearjre, mozgékony a pályán és sok embert tud sakkban tartani a W-jével. Eleinte azon voltunk elképedve, hogy mennyire tankos és halálos csak tank tárgyakkal. Aztán átdolgozták, hogy jobban skálázódjon AP tárgyakból, mostanság inkább ezt látni nála, de ezzel csak még jobb lett a sebzés része, míg továbbra sem számít egy papír karakternek. 

Swainre egyébként már jönnek a nerfek, de mivel a playoff meccsek nagy részét mindenhol 8.6-on fogják játszani, ez nem nagyon fogja befolyásolni a teljesítményüket. Velük együtt Shaco is nerfekre számíthat, igaz őt nem nagyon láttuk a profik között, valószínűleg nem is nagyon fogjuk. Ettől függetlenül a legutóbb kapott buffok elég vaskos sebzésmennyiséget pakoltak a Q-jára úgy, hogy semmi mást nem vettek el tőle, vagyis csak úgy hozzávágták.  A Duskblade viszont nerfet kapott, így Shaco és a tárgy nerfje együttesen lehet megint az anonimitásba tolja vissza a bohócot. 

Swain esetében két kisebb nerfre számíthatunk, legalábbis a PBE patch-ek szerint és mindkettő a Q-ját érinti. Az egyik növeli a CD-t az alacsonyabb szinteken, a másik pedig a sebzését csökkenti 10-el minden szinten. Míg külön-külön nem sokat érne, együttesen talán pont elég lesz arra, hogy élhetőbb legyen Swain mindkét oldal részére. Galio viszont jelenleg nem nagyon változott a PBE-n, szóval ő marad egy darabig.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!


Kövess Minket!