Véget ért a tavaszi ICL, megvannak a döntősök

Véget ért a tavaszi ICL, megvannak a döntősök

A váci megmérettetést követően kiderült, hogy melyik 8 csapat lesz ott a budapesti döntőben.

A hétvége sokaknak a Húsvétról és a családról szólt, ám a hazai Counter-Strike közösségnek más dolga akadt március 28. és április 1. között, hiszen ismét eljött a tavaszi ICL. A sorban 44. váci rendezvényre nagy érdeklődés volt a magyar játékosok körében, összesen 27 csapat küzdött a döntőbe jutásért, melyet április 21-én tartanak a szervezők a budapesti Infinity Esport Bárban.

A verseny a Bo1 csoportkörrel indult, ahol három hétfős és egy hatfős kalapból kellett kimásznia a résztvevőknek körmérkőzéses formátum mellett. Hosszabbítások nem voltak, pontrendszer döntött: a győzelemért 3-at, a döntetlenért 1 pontot lehetett bezsebelni. A legeredményesebb csapatok a Pixel és a CULTURE voltak, akik vereség nélkül élték túl a LAN első felét. Alább láthatjátok, hogyan ért véget ez a szakasz és ki mennyi pontot szerzett:

A rájátszásban vigaszágas-kiesési rendszerben folytathatták a szerencsések, vagyis a legjobb 16 csapat. A nyitómeccsen még Bo1-et, de utána már Bo3-akat játszhattak. A LAN legnagyobb meglepetése egyértelműen az volt, hogy Málovics "gabesson" Gábor és Domoszlay "koloRRR" Ádám mixe, vagyis a combat wombats, egy győzelemmel és két vereséggel távozott a tornáról. Velük szemben Budai "DEv" Olivér szintén alkalmi gárdája, a Pixel pályát sem vesztett a teljes tornán, ezzel bebiztosították helyüket a pesti döntőn. További érdekesség, hogy a végső nyolcas mezőnyben nem csak magyarok, de egy cseh ötös is ott van a ROG SQUAD képében. A teljes ágrajzot alább tekinthetitek meg:

A továbbjutó csapatok és játékosaik, akik április 21-én Budapesten csapnak össze:

  • CULTURE (FLEAV, MustanG, gevzk1ye, reactioN, Barcode)
  • Need more DM (Tigene, mach0, KaHu, SzarvasMarha, Camper)
  • Pixel (DEv, vizer, MYcsu, bodito, bzt)
  • Knock Out Stars (KARCSI, Patronkahh, Senthry, Lawyer, mak1nt0s)
  • ROG SQUAD (Bordel, BRUCLON =999, tMs1k, ANSONE, Shad)
  • Łegit (Morlune, L0s, DELLI_, Kamion, RIP)
  • FilthY (shake, marauder, nkRRRR, skulioN, blaZe)
  • Team Plague (rud111, H#gge, arbey, spacii, Điablo)

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!



Közvetítések