Egy korszak véget ért: Faker nélkül jön az MSI

Egy korszak véget ért: Faker nélkül jön az MSI

Már csak egyetlen ember van, aki idáig az összes MSI-n ott volt és van esélye idén is szerepelni.

Idén negyedik alkalommal rendezi meg a Riot Games a Mid-Season Invitationalt, a tavaszi és nyári szezon közötti League of Legends versenyt, ami egyfajta mini-világbajnoksága az évnek. A lebonyolítása hasonlít a vébééhez, hiszen az egyes régiók tavaszi bajnokai küzdenek meg egymással több napon keresztül, parádés meccsek keretében. A 2015 óta tartó SKT éra óta nem volt olyan alkalom, hogy Faker, Bang és Wolf ne lettek volna ott az MSI-n, idén viszont halvány önmaga csupán a csapat, és mivel nemrég kiestek a kT ellen az LCK playoff negyeddöntőjében, így biztosan nem utaznak majd Párizsba.

A TSM után az SKT is korábban búcsúzik a rájátszástól, mint szeretett volna!

Aioween | 18/04/04 14:34Újabb felvonását láthattuk ma a "Telekom War"-nak az LCK-ben, ahol a KT és az SKT csapott össze. Hiába kapott ki eddig minden Bo5-ben a KT, ezúttal megfogták Fakeréket! Úgy látszik nem csak Észak-Amerikában láthatunk érdekes dolgokat az idei tavaszi szezonban.

Pedig számos vidám, vagy éppen elképesztő pillanatot köszönhetünk a fent említett triónak. Az első MSI-n, 2015-ben Faker és gárdája úgy lépett pályára a kínai EDG ellen a torna fináléjában, hogy a démonkirály LeBlanc-ja azidáig veretlen volt profi mérkőzésen, 15 párharcából 15-öt megnyert. A Bo5-ös párharc utolsó meccsén járunk, 2-2-nél Faker biztosra megy és behozza LeBlancot, de a kínaiak pont erre vártak és PawN-ék egy olyan kompozíciót raktak össze (Mao, Morgana, Ali = végtelen cc), amellyel Fakernek esélye se volt érvényesülni. A csali bejött, a taktika működött, az EDG emelhette a végén a magasba a kupát. Érdemes a döntő meccsnek legalább legjobb pillanatait visszanézni, tökéletesen látszik, mennyire erőlködik Faker, hogy próbálja életben tartani a reményeket.

Ugyanazon az MSI-n vagyunk, csak néhány meccsel korábban: 2015-ben a fnatic története első és utolsó, hibátlan alapszakaszát nyomta le, az MSI-t követő nyári szezont 18/18-as mutatóval nyerték meg. Ez volt az első év, hogy a narancs-feketék koreai importtal játszottak, itt ismerhettük meg Hunit és Reignovert. Bár nekünk, magyaroknak kicsit fájó pont, hogy a fnaticot láttuk az MSI-n, de csak kevesen múlt, hogy nem a Vizicsacsival felálló Unicorns of Love jut ki a tornára, hiszen az EU LCS tavaszi döntője egy nagyon szoros 3-2 lett Rekklesék javára. A fnatic egyébként vezetett az SKT ellen nem is kicsivel a meccsen, de elrontották a legfontosabb csapatharcot, Steelback feleslegesen villant be 4 ember mögé, onnantól pedig jött Bang és hozta is a pentát. A közönség persze felrobbant. A fnatic itt egyébként 5 meccsre tudta kényszeríteni az SKT-t, de végül a koreaiak bizonyultak jobbnak.

Az MSI-k egyik legaranyosabb és egyszerre legviccesebb pillanata Wolf nevéhez fűződik: a SKT mackósabb supportja 2016-ban, a CLG ellen megnyert meccset követően a Sjokz-szal készült interjúban egy selfie-t kért a belga hölgytől, mert látta, hogy egy nappal korábban éppen Aphromoo-val csinált közös képet és szeretett volna ő is. Szegény Wolfon látszott, hogy nem nagyon volt még ilyen helyzetben, de Sjokz is legalább ennyire meglepődött. Persze az interjú után egyből készült Selfie.

A fenti trió tehát nem lesz ott az idei MSI-n, azonban van egy játékos, aki ott volt az elmúlt három évben, és még van esélye, hogy ott legyen a 2018-as tornán is. Sose játszott csúcskategóriás csapatban, de valahogy mindig sikerült kiverekednie magát nemzetközi versenyre, az SKT mostani kiesésével pedig már neki van csak egyedül esélye négyszeres résztvevőként utazni Párizsba. És hogy kiről van szó? Arról a srácról, aki a Harry Potterből vette a nevét, és aki elmondhatja magáról, hogy lvl2-n egyetlen autoattackkal megölte Fakert - supportként.

Bizony, a rutinos Dumbledoge, aki jelenleg  Royal Bandits csapatát erősíti, a török liga elődöntőjében várja éppen ellenfelét, a fináléban pedig jó eséllyel a Supermassive ellen játszanak majd, a győztes pedig megkapja a jól megérdemelt helyét az MSI-n.

De nem lesz ott idén a TSM se, hiszen óriási meglepetésre, elbukták az elődöntőt Észak-Amerikában. A G2 részvétele is kérdéses, az elmúlt négy európai LCS split bajnok és a tavalyi MSI ezüstérmesnek hétvégén a fnaticot kéne legyőznie a részvételért, de az alapszakaszban mutatott játék alapján utóbbinak nagyobb az esélye a végső győzelemre. 

Az idei Mid-Season Invitational-t 2018. május 3. és 21. között rendezik majd, Vietnam érkezésével immáron 14 régió bajnokai között. És az már biztos, hogy címvédés nem lesz, így új éra köszönt be a verseny történetében.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!