Gabesson:

Gabesson: "Nem tudtunk eleget gyakorolni [Zeroval]"

A GameAgents irányítója mesélt nekünk a csapat legújabb változásairól.

A V4 Future Sports-ot is megjárt GameAgents nemrégiben ismét teljesen magyar felállásra váltott. Felkerestük a csapat kapitányát, Málovics "Gabesson" Gábort, hogy meséljen nekünk a történtekről.

Esport1: A V4 után sokakat meglepett, hogy Zero és The eLiVe is távozott a kezdőtökből, a helyükre pedig két olyan magyar játékos jött, akikkel korábban már megbuktatok. Elmondanád mi is történt itt?

Gabesson: The eLiVe csak átmeneti megoldás volt és sajnos nem vált be nekünk, ezért került ki. Zero már más történet. Iskolába jár, tanul, egyszerűen nem tudtunk eleget együtt játszani és a kvalifikációkon sem indulhattunk vele így. Ráadásul kapott egy ajánlatot is egy másik szervezettől, szóval lehet, hogy ott tűnik fel legközelebb, de az is benne van a pakliban, hogy szünetet tart most.

A mostani felállással akkor kezdtünk el gyakorolni, amikor ez kiderült számunkra. Nagyon tetszik a gördülékenyebb kommunikáció, bár egyelőre elég gyengének érzem. Eddig három pályát próbáltunk, korai lenne még megítélni a helyzetet. Viszont sokkal többet tudunk játszani, jobbak a szerepek a pályán és a csapatmunka is.

E1: Miért pont Flash és barcode lettek a befutók?

G.: Velük jutottunk le a WESG-re, jól működő felállás volt egy ideig. Barcode ugye motiválatlan lett, személyes problémák léptek fel a csapatban és külön folytattunk inkább. Most mindent tisztáztunk, lefektettük a célokat, az elvárásokat. Egyelőre jól mennek a dolgok, általában így is indul, de még egyszer sem végződött úgy. Meglátjuk, pozitív vagyok most is, mint az eddigi startoknál. Ha nem így lenne, akkor bele sem vágnék.

E1: Hogyan alakultak a szerepek játékon belül a cserék után?

G.: Továbbra is én irányítok, koloRRR maradt az AWP-s. Minden más változhat még az idő haladtával.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!