Mirage készítője új pályán dolgozik

Mirage készítője új pályán dolgozik

Közel sincs még kész az Iris, de a korai változat már tesztelhető.

Sokan úgy vélik, éppen Mirage lesz a következő távozó a versenypályák között, mert némi felújítás ráférne már a korosodó, porosodó mapre. Ha az eredeti készítő is dolgozna rajta, akkor sem mostanság történne meg ez, hiszen Michael "BubkeZ" Hüll idejét valami egészen más köti le jelenleg: az Iris.

A pályakészítő, aki korábban a Mirage-nak ihletet adó cpl_strike-ot és a Thrillt készítette, Oliverrel egészült ki ebben a projektben, mely az "50-es évekből ismert USA látványvilágát" hozza majd el. Tegnap este jelentették be, hogy készül az Iris, mely még korai szakaszában van a fejlesztésnek, de már kipróbálható ezen a Műhely linken keresztül. A dizájn még sehol sem tart, egyelőre szürke falakkal találkozunk mindenhol, de maga az elrendezés már az, amit megálmodtak.

Forrás: Steam

Igencsak érdekes a koncepció, hiszen rengeteg apró útvonal van, első nézésre valódi útvesztőnek tűnik. A védők a fenti zöld területről, a támadók a lentiről indulnak. Jobban megfigyelve láthatjuk, hogy a lerakókra milyen sok irányból érkezhetünk, illetve mennyi helyet kell tartania a védőknek a meglepetések elkerülése érdekében. Valószínűleg a játékmenet hasonlít majd a Thrillen látottakhoz. Mindenesetre is, ha kíváncsiak vagytok BubkeZ legújabb munkájára, akkor iratkozzatok fel rá a Steam Műhelyben, ha pedig valami nem tetszik benne, nyugodtan küldjetek neki visszajelzést, hogy minél hamarabb elkészüljenek vele!

Nyitókép: BubkeZ/Twitter

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések