Az Astralis vissza ült a világ trónjára - HLTV ranglista

Az Astralis vissza ült a világ trónjára - HLTV ranglista

Alattuk pedig hatalmas a kavarodás, így Sydney-ben újabb parázs versenynek nézünk elébe.

Vasárnap véget ért a DreamHack Masters Marseille, amit mindenki komoly vízválasztónak tartott, hiszen minden csapatnak legalább egy hónapja volt rákészülni a versenyre. Ugyan sok helyen voltak cserék és problémák, de végül mégis azt láthattuk, hogy az SK, a FaZe és a mousesports is villámgyorsan kiesett. A döntőben végül az Astralis és a Na'Vi találkozhat, persze s1mple hathatós segítségével. Ezt viszont már nem bírta egyedül megoldani, az Astralis taktikája pedig túl sok volt az ukrán csapatnak, így egy könnyed 2-0-al zárták a döntőt.

Természetesen, mint megszokhattuk, ha egy verseny véget ér változik a ranglista is, ami ezúttal is teljesen átrendeződött.

Rögtön kezdhetjük az első helyezettel, aki nem más, mint az Astralis. Device-ék nemcsak, hogy vezetik a listák, de összesen négy helyet ugrottak előre és tavaly június óta először vették birtokukba a címet. A fnatic végül nem tudott bejutni az elődöntőbe, de őket is a későbbi nyertes Astralis állította meg és ameddig nem találkoztak a dánokkal, addig egész jól ment nekik, így igazából maradtak a helyükön, de mégis egy lépcsővel feljebb ugrottak, hiszen a FaZe a harmadik helyre csúszott vissza. Az Xizt-el felálló FaZe nagyon könnyedén esett ki az Astralis ellen, de lehet, hogy nem hibáztathatjuk őket annyira, hiszen tényleg a dánok versenye volt ez, az elejétől a végéig.

A döntőbe jutás persze s1mple-éknek is meghozta az előrelépést, összesen két helyet tudtak javítani azzal, hogy kiejtették a mouzt és a Gambitet. Mögöttük pont az emlegetett egerek vannak, akiket könnyedén 2-0-áztak Zeusék, így megérdemelten visszacsúsztak az ötödik helyre. Érdemes még megemlíteni a C9-et, akik összesen két hellyel csúsztak hátrébb, de erre lehetett is számítani, hiszen az FNS-el fellépő gárda még igen keveset tudott együtt gyakorolni, de az is előfordulhat, hogy Stewie nélkül erre képesek. Ha már Stewie, akkor térjünk is rá a hetedik helyezett SK-ra, aki előrelépett egy hellyel, de nem maguknak köszönhetik, hanem a Liquidnek, akik hasonló gyorsasággal utaztak haza Franciaországból. Kilencedik helyen a NiP-et láthatjuk, akik relatív könnyen vesztették el a svéd rangadót, míg a tizedik helyen egy régi-új csapatot, név szerint a Gambitet köszönthetjük, hiszen Dosia-ék összesen hét helyet ugrottak előre a kiváló játékukkal.

A G2-nak ezúttal sikerült egyből a csoportkörből búcsúznia, így a 11-ik helyen állnak jelen pillanatban. Ugyanez történt a Space Soldiers-el is, akik a 14-ik helyre csúsztak vissza. A többi csapat leginkább azért lépett hátrébb, mert nem tudtak részt venni a versenyen, így volt ez DeadFoxékkal is, akik két helyet estek, így jelenleg 16-ok. A top 20 egyetlen érdekessége az EnVyUs, akik pár hete még a top30-ban sem voltak, most mégis pont elcsípték a top 20 végét, ezzel pedig 9 helyet javítottak az előző ranglistához képest.

Az utolsó etapban sincs túl nagy változás, hiszen a Marseille-i torna inkább a nagy csapatoknak szólt, így egyedül a Valiance javított azzal, hogy ott volt és pofozógépként tűrte a csoportkör megpróbáltatásait. A BiG, az AGO és a Windigo pedig két helyet csúszott vissza az előző ranglistához képest.

Érdekesség, hogy a jelenlegi top30 gárda mindegyike cserélt az elmúlt egy évben. Fel is sorolhatnánk, hogy kik és hova mentek, de nincs túl sok értelme, hiszen tényleg rengeteget változott a szcéna az elmúlt egy évben, így a Na'Vi-nál érdekes lenne újra leírni a jó öreg -seized, +seized, -seized esetet. Az egészséges profi közösséghez viszont hozzátartozik az is, hogy a nagy csapatok nem félnek cserélgetni a játékosokat, a folyamatos mozgás pedig pár játékosnak jót tesz, míg néhányan belebuknak. A jelenlegi top30 elképesztően kiegyensúlyozott és ha még azt nem is mondhatom, hogy bármelyikőjük megnyerhet egy versenyt, a legjobb tízből viszont tényleg bárki elcsenhet egy-egy aranyérmet a közeljövőben. Kíváncsian várjuk végül milyen verseny látunk Ausztráliába, ami Május elsején kezdődik Sydney-ben.

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!