A szabályozástól függetlenül az EA-nek esze ágába sincs felhagyni a Loot Boxokkal

Belgium és Hollandia döntött: a legtöbb játékban található Loot Boxokat szerencsejátéknak minősítették, így ezek szembe mennek a törvényekkel. Az EA-t egyelőre ez nem érdekli.

Mint azt mindenki tudja, a FIFA sorozatban található Ultimate módban csomagokat (jelen esetben ez számít Loot Boxnak) lehet vásárolni, és a legtöbb esetben vajmi kevés esélye van az embernek valami igazán jó cuccot nyitnia. Az EA közleményében ettől függetlenül az olvasható, hogy a kiadó továbbra is használni fogja ezt a rendszert.

"Eszünk ágába sincs lemondani erről, folytatni fogjuk ezt a módszert, amit kitaláltunk, többek között az Ultimate Teamben. Mi mindig is a játékosainkra gondoltunk. Mindig azon töprengünk, hogy lehet ezt az élményt átlátható, szórakoztató, kiegyensúlyozott és fair módon biztosítani számukra, és persze továbbra is együtt fogunk dolgozni a szabályozó szervekkel." - mondta az EA vezérigazgatója, Andrew Wilson az iparági elemzőkkel tartott konferenciabeszélgetés során.

Az Electronic Arts egyébként közzétette a 2018-as pénzügyi évre vonatkozó teljesítményét, melyben az áll, hogy közel 18 millióan játszanak kompetitív szinten - azaz esportolnak - a FIFA 18-ban és a Madden NFL 18-ban, ami több, mint 75 százalékos növekedést jelent az egy évvel ezelőtti időszakhoz képest. Ráadásul ebben az évben 5,15 milliárd dollárt könyvelhettek el, mely 305 millió dollárral több a 2017-es időszakhoz képest.

Az EA azt is megerősítette, hogy a FIFA, Madden NFL, NHL és az NBA Live Ultimate Team játékmódjai PC-n, konzolokon és mobilon a legnagyobb élő pénztermelő szolgáltatásuk. Ezek többet hoznak a Sims vagy a Battlefield sorozatnál, ami annak köszönhető, hogy olyan kártyacsomagok értékesítésére támaszkodnak, amelyek tulajdonképpen Loot Boxokként működnek. Néhány ember azonban - politikai döntéshozók és szabályozók - köztük a szerencsejáték-hatóságok Belgiumban és Hollandiában azt állítják, hogy ezek a kártyacsomagok egyértelműen szerencsejátékoknak minősülnek.

Wilson elmagyarázta a befektetőknek, hogy megpróbálja megvédeni ezt az értékes bevételi forrást, amely a tavalyi év során 1,25 milliárd dolláros jövedelmet jelentett számukra egy nagyobb új játék kiadása nélkül.

"Globálisan dolgozunk minden iparági szövetséggel és bizonyos régiók és területek szabályozóival is. Sok olyan [szabályozó], akikkel már régóta együttműködünk megállapították, hogy a FIFA Ultimate Team nem szerencsejáték."

Emellett nem hiszi, hogy a FIFA Ultimate Team és más videojáték Loot Box megoldásai megegyeznének a pénznyerő automatákkal. Wilson elmagyarázta, miért:

"Először is, a játékosok minden egyes FUT-csomagban mindig meghatározott számú tételt kapnak. Másodszor, nem nyújtunk vagy engedélyeznünk semmilyen módot arra, hogy a digitális tételeket vagy a virtuális pénznemet valós pénzre váltsák. Ráadásul nincs olyan valós érték, amelyet az in-game elemekhez lehet hozzárendelni."

De az interneten minden megvalósulhat ugyebár. Számos olyan webhelyet találunk, ahol a virtuális pénznemet valódi készpénzre válthatjuk vagy éppen fordítva. Az EA tisztában van ezzel is:

"Ezért tiltjuk, hogy bármilyen in-game elemet vagy virtuális érmét a játékon kívüli valódi pénzre váltsanak az emberek, valamint aktívan törekszünk arra, hogy megszüntessük az ilyen illegális törekvéseket. Különféle szabályozó szervekkel dolgozunk ezen."

Ettől függetlenül a játszma még nem ért véget. Az EA-nak meg kell győznie a döntéshozókat a világ minden táján, hogy amit csinálnak az elfogadható, annak a mechanikája pedig nem egyezik meg a kaszinóban megtalálható játékokkal. Amíg végeredmény nincs, addig egyelőre azt mondják a befektetőknek, hogy a FIFA Ultimate Team "gyára" továbbra is nyomtatja a pénzt.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!