Electronic kimerítette a

Electronic kimerítette a "200 IQ play" fogalmát

Az ötlet tíz pontos volt, a kivitelezés viszont hagy némi kívánnivalót maga után.

Csakúgy, mint eddig, május 17-én is, folytatódtak az összecsapások Dallasban, ahol már nem csak a kiesés elkerülése, de az elődöntőbe jutás is tét volt. Május 18-ára már csak hat csapat maradt versenybe a fődíjért, ebből pedig ketten már a legjobb négy között várhatják ellenfelüket. Ez a két gárda nem más, mint az Astralis és a Na'Vi, akik elég magabiztosan jutottak tovább, hiszen előbbiek a Liquidet verték 2-0-ára, míg utóbbiak a FaZe grabancát kapták el, relatív könnyedén. Kezdésnek Mirage-on feszültek egymásnak a felek, ahol több érdekesség is történt, hiszen úgy nyert pályát az ukrán-orosz gárda, hogy s1mple, csapata scoreboard-jának a végén csücsült. Ezzel ellentétben viszont electronic valamit nagyon elkapott, -hiszen amellett, hogy top fragelt és a hátán cipelte a Na'Vi-t, még egy ilyen okos play is belefért, amire sokaknak nem lett volna lélekjelenléte.

Persze, láttunk már ilyet sokszor, hogy a támadó csapat egyik tagja a CT mögé kerül, de ezúttal nem ölte meg egyből, hanem közelebb sétált, amivel Orobi is egyetértett és hamar késelésre biztatta az orosz játékost. Electronic viszont tovább gondolta a helyzetet ráugrott az ellenfél irányítójának a fejére, majd megpróbálta ellőni a szemben álló CT-t. Az egész playt csak itt rontotta el egy picit, hiszen egy igazi wiff fesztivált tartott, aminek a végén majdnem az egészet dobhatta a kukába, de végül a szerencse mellé állt és mindkét védekező játékost lelőtte, ami kört is hozott a csapatnak. Ma, a negyeddöntővel folytatódnak a párharcok, ahol az SK a FaZe-zel csap össze, míg a Liquid a mousesports-ot próbálja kiejteni. A magyar streamet alább találjátok:

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!



Közvetítések