Hirdetés

Master Yi-ről az LCK-ban: "Igazán szórakoztató, izomból farmoltam, a csapattársaim végig segítettek engem"

Ian, az MVP dzsungelese nagyon élvezte a Master Yi Taric kombót. Ugyanez Yonduról, a midesről már nem elmondható, –velük készült interjú a meccs után.

Hirdetés

Az LCK a tegnapi napon kezdetét vette, a teljesen feje tetejére állt meta pedig itt is kiütközött. Adc-ket közel s távol sem láttunk, –de mégsem ez volt a nap legnagyobb meglepetése, hanem a SoloQ-ból már ismerős kombó, Master Yi és Taric megjelenése. Az MVP csapatából Yondu és Ian vették a bátorságot arra, hogy ezt a broken kombót elhozzák profi környezetbe is. A várt hatás pedig nem maradt el; apró cafatokra szedték a BBQ csapatát. A második mérkőzésen egy klasszikus 8.11 picket láthattunk a középső ösvényen, Irelia érkezett Ian kezeibe, míg Yondu Skarnerezett.

Master Yi az LCK-ban, 7 szintet vert a másik dzsungelesre!

Aioween | 18/06/12 11:25Master Yi és Taric debütált az LCK-ban, ahogyan a Nunu Karthus is velük szemben. Nem sok esélye volt a mágusnak és a yetinek. Tegnap még csak az LPL meccsein ámulhattunk, hogy az a rengeteg őrültségnek tűnő karakter valóban bejött, -és nem csak a solo queue-ban aprítanak.

A mérkőzés után pedig a SPOTV készített velük egy interjút!

Amikor a 8.11-es frissítés kijött,  nagyon sok ember várta hogy az MVP mit húz elő a kalapjából a metával kapcsolatban. Rengeteg vita van arról, hogy a 8.11 mit is jelent pontosan; hogy a benne lévő változások mennyire jók. Ti milyennek érzitek, milyen volt játszani benne végre?

Yondu: A várakozásnak megfelelő volt. Azt hiszem az utánunk játszó csapatoknak is lesz majd ugyanígy aduásza.

Ian, a közönség a te nevedet zengte. Milyen érzés volt megszerezni azt a quadra killt?

Ian: Roppant édes érzés volt. Miután meglett a quadra tudtam, hogyha megnyerjük a meccset biztosan én kapom meg az MVP-t.

Úgy tűnt, hogy egy kicsit túlpozicionáltad magad. Meglett a triple, de továbbra is ott maradtál a torony alatt.

Igen, valóban kicsit túlvállaltam magam, de előnyünk volt ezen a ponton, és úgy voltam vele, hogy nem fordulhat rossz irányba a mérkőzés.

Yondu, neked ez egyfajta bemutatkozó mérkőzés volt. Nemrég változtattad meg a neved Beyondról Yondura. Más érzés így játszani?

Yondu: Nincs igazából eltérés, de nagyon örülök, hogy az első meccsemet megnyertem ezen a néven.

Yondu, mint a karakter, kiemelten fontos alakja a Marvel univerzumnak. "Az igaz apaként" is szokták őt emlegetni. Úgy véled semmi nem változott meg neked?

Igazság szerint a Riot értesített, hogy meg kell változtatnom a nevemet. Van Vietnamban egy sub dzsungeles, akinek a neve szintén Beyond, de egy évvel korábban debütált, mint én, így nekem kellett nevet változtatnom. Számos javaslatot kaptam a csapattársaimtól és az edzőmtől, de végül a legelső ötlet mellett maradtam, ami eszembe jutott. Yondu.

Milyen más lehetőségek voltak?

Ian: Hawa

Hogy mi?

Ian: Hawa-Ian (szójáték a Hawaiian-re, ami hawaii-it jelent.) Várjunk, várjunk. Tényleg meg kéne csinálnunk Hawa volt a második ötlet a listánkon.

Nevezzetek el egy harmadik játékost Pizzara és készen is van a Hawaiian Pizza!

Yondu: Én hajlottam a Hawara, de kicsit furán hangzik, így elvetettem.

Most beszéljünk kicsit a kombótokról. Mindenfelé Yi-Taric-ot lehet látni a SoloQ mérkőzéseken, senki sem gondolta, hogy ezt láthatjuk majd profi mérkőzésen is. Milyen érzés volt ezt az összeállítást itt játszani?

Yondu: Igazán szórakoztató. Izomból farmoltam, a csapattársaim pedig végig segítettek engem. A Yi-Taric kombóban rejlő carry potenciál hatalmas, főleg late game-ben.

Ian: Egyáltalán nem volt szórakoztató. Én nem azért jöttem ide, hogy ezt a karaktert játsszam! A második mérkőzésen mage karakterrel akartam játszani, többé kevésbé teljesült is a kívánságom. Az első meccs után nagy tiszteletet kaptam Max-től, a supportunktól.

Ha megnézitek az LPL-t és a SoloQ-t Challenger szinten, jól látható, hogy minden elképzelhető karakter megfordul az alsó ösvényen. Néhány ember megkérdőjelezi, hogy folytatnunk kell-e még az adc szerepet.

Ian: Szerintem rossz, ami történt. (Ezzel a patch-csel.)

Szidjátok érte a Riotot?

Ian: Talán egy kicsit. Minden egyes csapatnak igazodnia kellett ehhez a meccshez. Ez egy drámai változás volt, nehéz volt felkészülni rá.

De jó alkalmatok volt kihozni a legtöbbet a patch-ből.

Ian: Igen, ez egy nagyszerű győzelem volt.

Más csapatok is felkészülhettek a 8.11-re és a Yi-Taric kombóra.

Akármikor kipróbálunk egy vad compot mindig készítünk rá countert is, szóval nem aggódom.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezeket olvastad már ?