Mumus100:

Mumus100: "Amíg EUW-n 4-5 magyart látok, addig nem lesznek jó hazai csapatok"

Sokáig nem tudhattuk, hogy merre viszi Mumust a sors, –azonban erről is beszámolt az interjúban, valamint arról, hogy mi a baj a magyar e-sporttal.

Mumus100 már több nemzeti ligát is megjárt, először az oroszoknál fordult meg, majd később a spanyoloknál is szerencsét próbált, sőt egy rövid időre még a Rift Esports színeiben is feltűnt, akkoriban a görög ligában. Végül a V4-es versenyen már nem vett részt, hiszen kiutazott inkább Dél-Koreába két és fél hónapra, hogy egyéni szinten gyakoroljon és fejlessze a saját képességeit. Ez sikerült is neki, elérte ott is a Challenger szintet, és rögtön két csapattól is kapott ajánló levelet, egyet az Ever8-től, ahol alapból lakott, valamint az EDG csapatától. Akkoriban egy bővebb interjút is készítettünk vele, melyet alább láthattok.

Élménybeszámoló a magyar sráctól, aki már Challenger a koreai szerveren

Mumusban minden megvan ahhoz, hogy LCS játékos legyen.

Mióta hazatért azonban elég nagy volt a csend körülötte, nem igazán lehetett tudni, hogy hogyan tovább. Végül az orosz szcéna mellett döntött, amit már egyszer megjárt pár évvel ezelőtt, ám most a ROX-hoz fog csatlakozni, akik tavasszal is magabiztosan a második helyen zártak. A hírt Facebook oldalán közölte, mi pedig megkerestük őt, hogy meséljen kicsit új csapatáról, valamint döntésének okairól.

Újabb nagy hír számodra, nyártól újra az orosz ligában játszol, ahonnan a legtöbben megismertek. Milyen érzés visszatérni a gyökereidhez?

"Nagyon boldog vagyok, hogy újra egy Riotos Ligában játszhatok. Az hogy orosz csapathoz menjek nem volt prioritás, de végül örülök, hogy így alakult, mert találkozhatok régi csapattársakkal/kommentátorokkal."

Ezúttal egy teljesen új csapatban veszel részt, mint egyedüli magyar. Nem lesz furcsa a hazai szereplés után ismét visszaszokni a külföldi környezethez?

"A Rift magyar csapatként van behíresztelve, de én személy szerint sosem úgy tekintettem rá. Külföldi személyzet, külföldi csapattársak, és amikor a csapathoz mentem, csak Kubu volt magyar a csapatban. Őt azon kevés itthoni játékosok közé sorolom, akik megállnák magukat külföldön is."

A posztodban említetted a fejlődő gaming házat. Ez egyben azt is jelenti, hogy huzamosabb időt fogsz eltölteni kint?

"Június 21-én repülök ki Oroszországba, és a döntőig tervezünk maradni ami szeptember elején kerül megrendezésre. Összességében olyan 2,5 hónap, pont mint Korea."

A Rift Rivals tavaly óta az egyik legizgalmasabb esemény a VB-t leszámítva. Mennyire várod, illetve kik ellen szeretnél leginkább küzdeni?

"GIGABYTE Marines ellen akarok, elég nagy hírnevet szedtek össze maguknak a világbajnokság alatt. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy miként fognak teljesíteni, mennyire vernek szét minket főleg, hogy a meta jobb nem is lehetne nekik."

Oroszországból mindig egy csapat kap helyet a VB-n. Miből gondolod, hogy nyáron képesek lesztek felülmúlni a Gambitet?

"Az előző szezonban is már jól teljesített a csapat. A fejlesztések után és sok kemény munkával remélhetőleg felül tudunk majd kerekedni rajtuk és végül mi emelhetjük fel a trófeát."

Milyen más csapatok jöttek még szóba, amikor válogattál az ajánlatok között?

"Szerencsére rengeteg ajánlatot kaptam ebben a szezonban, csapatneveket nem mondhatok, de top csapatok érdeklődtek felém Brit, Nordic, Német, Balkán, Török, Spanyol és Orosz ligákból, valamint 2 EULCS csapattal is voltak kezdetleges beszélgetések amikből sajnos nem kerekedett ki semmi. Az egyik EULCS résztvevő akadémia csapatához is csatlakozhattam volna, de jobb ajánlatot csíptem el végül."

Mennyire ismerted korábbról a jelenlegi csapattársaid, mit érdemes tudni róluk? Tudnál mondani pár érdekességet?

"Nem ismertem nagyon őket előtte, de Zanzarahval van egy jó sztorim. Anno még amikor 2016-ban Oroszországban voltam, véletlenül kihívtam őt egy Rap Battle-re az egyik interjú alatt, amit aztán meg is rendeztünk. Zanzarah, aki ért is a dolgához esélytelen volt velem szemben és miután magyarul elrappeltem egytől harmincig a számokat, ez a közönség számára is bizonyossá vált. Azóta is fetrengenek a barátaim ettől a sztoritól ahányszor elmesélem."

Mit gondolsz az orosz ligáról összességében? Hol áll mondjuk egy EU LCS szinthez képest és mennyire van lemaradva tőle a magyar régió?

"Saját tapasztalatom még nincs az ügyben, de a hallottak alapján a legjobb LCL csapatok az EULCS alján lévő csapatokkal fel tudják venni a versenyt.

A magyar csapatok fogalmam sincs hol helyezkednek el jelenleg, nem láttam magyar csapatot akcióban régóta és nem is gyakoroltam ellenük még régebb óta."


Korábban elég kritikusan jellemezted a magyar szcénát, azt is megfogadtad, hogy soha többet nem fogsz magyar csapatban szerepelni. Végül a Riftben is megfordultál egy rövid ideig, miből származik ez az "ellenszenv"?

"Sajnos Magyarországban nincs elég erős játékos ahhoz, hogy nemzetközi szinten komoly felállásokat tudjon mutatni. Amíg a legjobb magyar játékosok is EUNE-n játszanak, és EUW-n Csacsin, bluerzoron kívül maximum 3 magyarral találkozom rendszeresen, addig nem lesznek nagyon magas szintű csapatok. A játékosoktól is érthető a tryhardolás hiánya, hiszen ha magyar csapatban játszol, nem űzheted profiként, szimplán nem lesz elég bevételed és boostolnod kell mellette. A szervezetektől meg szintén érthető, hogy nem tudnak hatalmas fizetéseket ígérni a játékosoknak, mivel a szponzoroktól (már ha van) nem jön be elég pénz. Eléggé ördögi kör az egész, de szerencsére a Balkán liga és a MEB eljövetele, valamint az, hogy szponzorok egyre érettebben kezelik az e-sportokat és valós befektetésként tekintenek rá, sokat segített. A magyar csapatok már most jól teljesítenek a balkán ligában, és pár éven belül szerintem meg fog jelenni egy komolyabb csapat is."

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!


Kövess Minket!