Sokszor merül fel az emberekben a kérdés, hogy melyik nemzettel érdemes elkezdeni az új módot. Most erre keresünk választ.
Mikor elkezdjük a FIFA World Cup módját, szükségünk van egy Starter Teamre. Most ebben próbálunk segíteni, hogy milyen szempontok alapján érdemes választani, valamint egy top 3-as lista is készült.
A manchesteri bajnok erre a FUT kezdőre esküszik
A jelenlegi csapatával könnyedén kiharcolta az augusztusi vb részvételt.
Először is nézzük meg, hogy milyen elvek alapján soroltuk be a csapatokat. 5 részről lesz szó, az első négy pozíció alapján, támadó (ST, CF, LW/LF, RW/RF), középpálya (CAM, CM, RM, LM, CDM), védekezés (CB, LB, RB), és kapus (GK). Mindegyik szekciót egy 1-10-es skálán pontozunk. Ezen kívül még egy fejlesztési rész is van, aminek az a lényege, hogy más kártyákkal mennyire bírjuk feltornázin a csapatunk erősségét.
Top 3 európai kezdőcsapat
Most hogy megbeszéltük, hogy mi alapján tettünk különbséget egy-egy csapat között; kezdjük is el a listánkat. 3 európai és 3 dél-amerikai csapat kerül felsorolásra, ugyanis ennek a két kontinensek van a legtöbb játékosa.
1. - Franciaország
Kezdjük is a franciákkal, akik az egyik favoritok a tornán. Ha minden szempontot figyelembe veszünk, akkor a franciák lehetnek az egyik legjobb csapat, akikkel érdemes elkezdeni a játékmódot. A középpályája a kezdetek óta bitangerős, és emellé még egy elég erős védelem is került, valamint a támadók is elég jó kártyákat kaptak.
A következő táblázatban láthatjuk, hogy milyen értékeket kapott a francia válogatott. Minden pozícióhoz le van írva, hogy a 10-es skálán milyen pontszámot kapott, és hogy melyik része a legerősebb és a legyengébb.
2. - Spanyolország
Franciaország után Spanyolország lett a második. Ha végignézünk a játékosain, akkor jól láthatjuk, hogy szinte minden poszton vannak kiemelkedő kártyák. Sok kreatív középpályást találunk. Ha ezzel az országgal kezdünk, akkor egy korai magabiztosságot is szerezhetünk, viszont ha a játékosait szeretnénk gyűjteni, ahhoz jó nagy szerencsére lesz szükségünk a pack nyitások során.
3. - Németország
Címvédőként érkeznek az oroszországi világbajnokságra, ahova egy elég erős keretet hoztak. A középpályán és a védekezésben is szép számokat kaptak. Viszont, őket sem lesz egyszerű megszereznünk, de ha már valamelyik elit kártyáját megkapjuk, akkor nehéz dolgunk nem lehet.
A 3 európai válogatott bemutatása után térjünk át Dél-Amerikára.
Top 3 dél-amerikai válogatott:
1. - Brazília
Szinte kérdes sem volt, hogy melyik ország lesz a legelső. Nagyon jó kezdési lehetőségeket tartogat számunkra, na meg persze világklasszis játékosokat. Ha már az elején sikerül begyűjtenünk pár játékosukat, főleg a középpályásokat, akkor a mód elején nagy gondba nem ütközhetünk.
2 - Argentína
Az egyik legjobb támadósorral rendelkező csapat és ez a pontszámán is meglátszik. Ha tudunk egy bitang védelmet építeni a támadók és a középpályások mögé, akkor nagy sikerket érhetünk el. Sok jó 80-as játékos is található itt, akikhez viszonylag könnyedén hozzájuthatunk.
3 - Kolumbia
A harmadik legjobb dél-amerikai csapat Kolumbia lett, akik szintén a támadóikkal és középpályásaikkal emelkednek ki. Az egyedüli gyengeségük az a kapus szerepkör. Packokból nagyon könnyen hozzájuthatunk a kolumbiai játékosokhoz, érdemes őket már a legelején hasznosítani.
Reméjük, hogy tudtunk segíteni a választásban; kommentbe viszont írjátok le, hogy ti melyik országgal kezdtétek meg a WC módot és azt is, hogy miért.