Egy lépéssel közelebb a FACEIT Majorhöz a HellRaisers

Egy lépéssel közelebb a FACEIT Majorhöz a HellRaisers

Már csak a CIS Minoron kell jól teljesíteni, és ott lehetnek az év egyik legjobban várt versenyén.

A DeadFoxot is soraiban tudó HellRaisers mindenféle meglepetés nélkül, nagyon simán verte el a 5balls-t, az eL'quvetet és a Nemigát a CIS Minor zárt kvalifikációján, három Bo3-as mérkőzésen. A nagyon sima nagyjából azt jelenti, hogy a hatból egy pályán engedték 10 kör fölé az ellenfelet - természetesen mapot sem vesztettek. Ezzel pedig számukra biztossá vált, hogy ott leszenek a CIS Minoron, amit július 10. és 13. között tartanak Londonban, a Twickenham stadionban. Rajtuk kívül még a Team Spirit a biztos résztvevő, a további hat helyért még a mai napon küzdenek meg a csapatok.

A HR kétségkívül nincs most élete formájában, azonban a versenyig még több, mint egy hónap van, ami alatt bőven változtathatnak, illetve az is sokat számíthat, hogy nem online kell játszani. Továbbá az is fontos szerepet játszhat, hogy még a Minoron sem lesznek túl acélos csapatok, így könnyen elcsíphetik az első két helyet, ami továbbjutást ígérne nekik a FACEIT Major: London 2018 New Challangers Stage-ébe. Ez pedig nagy előrelépés lenne az ötös életében, hiszen legutóbb 2017 első, Valve által finanszírozott versenyen vettek részt, még Atlantában.

Mindenesetre reméljük, hogy a CIS Minorra azért összekapják magukat, és össze tudnak hozni egy Major kvalifikációt, főleg ilyen mezőny mellett.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Borítókép: TalkEsport

Kövess Minket!