Hirdetés

A legnagyobb CS:GO versenyekről a Twitch tetejére: Shroud története

A Reddit királya igen komoly karriert futott be, amit a theScore esports össze is gyűjtött nekünk töviről hegyire.

Hirdetés

Michael "Shroud" Grzesiek leginkább a Cloud9-al tört be igazán az e-sport köztudatba 2014-ben. Rövidnek mondható, négy éves karrierjében viszont annyi minden történt, hogy először az NA CS:GO egyik legtehetségesebb játékosává vált, majd a Twitch egyik legsikeresebb streamere lett. Ezt részben annak köszönheti, hogy elképesztően jól játszik –szinte az összes FPS játékkal, amihez nyúl–, emellett pedig egy olyan nemtörődöm atmoszférát tud nyújtani, mintha csak éppen a reggeli újságolvasás és kávézás mellett szedné szét a fél szervert, miközben még a donate kérdésekre is válaszol. Persze nem ez az egyetlen lehetőség, hogy valaki sikeres streamer legyen, de Shroud szinte tökéletesen hozza a figurát. Sokaknak épp ezért unalmas is, de sokkal többen vannak azok, akik imádják őt. A theScore esports már régóta készít kisebb dokumentum videókat a nagyobb e-sportolókról, mint páldául Bjergsen vagy éppen Stewie2k. Ezúttal pedig Shroudra esett a választás, akiről egy közel 23 perces kisfilmben mesélnek el mindent.

A teljes videóhoz természetesen felirat is társult, –igaz nem magyar, így némi-nemű angol tudás szükséges ahhoz, hogy mindent megértsünk, de élete legfontosabb állomásait mi is összeszedtük:

Már 2014-ben rengeteget streamelt Shroud, aki mindent összevetve az egész karrierjét a Twitch-nek köszönheti, hiszen itt figyelt fel rá az akkor még compLexity néven játszó csapat. Megkérdezték, hogy szeretne-e csatlakozni egy nagyobb csapatba ő pedig egyből igent mondott. A compLexity színeiben végül nem játszott sokat, hiszen a Cloud9 megvette őket, így kék-fehér mezben folytatta pályafutását. Karrierjének talán legnagyobb győzelme az volt, amikor a C9 megnyerte az EPL Season 4-et az SK ellen, akik akkoriban elképesztően dominánsak voltak. Pályafutásának igazi tragédiája az volt, amikor 2018 év elején miután n0thing-ot kispadra ültették Shroud pedig kispadra ültette saját magát, megtörtént az NA CS eddigi legnagyobb sikere, a Cloud9 Majort nyert, de a csapat két veteránja és szupersztárja nélkül. Ettől függetlenül Michael ugyanúgy örülhetett, hiszen régi csapattársai Majort nyertek miközben neki nagyobb hírneve volt, mint eddig bármikor. Ugyanis a PUBG-nak köszönhetően, egy szinte példátlan nézősereget épített fel.

A streamerből avanzsált e-sportoló, majd újra a streambe menekülő, hamar üzletemberré váló gamer karrierje egy igazi felfele ívelő sikertörténet, –a fenti videó pedig minden rajongójának kötelező még akkor is, ha csekély angol tudással rendelkeznek.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezeket olvastad már ?