Az egyik legerősebb női ötöst igazolta le a Beşiktaş

Az egyik legerősebb női ötöst igazolta le a Beşiktaş

Ez az első alkalom, hogy egy török focicsapatnak CS:GO gárdája is van.

Hatalmas hírrel készült a mai napra a Beşiktaş esports, hiszen pár órával ezelőtt bejelentették, hogy sikerült megegyezniük a RES női csapatával és mostantól a híres török focicsapat égisze alatt játszanak.

"Örömmel és büszkén jelentjük be a női CSGO csapatunkat. Üdvözlünk titeket a Beşiktaş-ban."

Abban szinte biztosak vagyunk, hogy ezzel jól jártak a játékosok, hiszen a Beşiktaş igen komolyan veszi az e-sportot és olyan infrastruktúrával tudja őket ellátni, amit lehet, hogy más szervezetnél nem kapnának meg. Innentől viszont a hölgyeknek kell bizonyítaniuk, hiszen a török csapat elvárja majd a jó szereplést és talán azt is, hogy néha a férfiakkal is felvegyék a küzdelmet. Jogosan kérdezhetjük meg sokan, hogy vajon miért nem a Space Soldiers ötösét igazolta le a Beşiktaş, de a hírek szerint olyan szerződés köti őket, amivel nem lehet kivásárolni az ötöst a jelenlegi szervezettől. Sok sikert kívánunk a Beşiktaş-nak és a lányoknak is, reméljük szép eredményeket érnek majd el a jövőben is.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!



Közvetítések