WiLD dominancia, valamint THR és RIFT győzelmek az EBL második hetén

Az EBL második hetének második napján 3 magyar győzelemnek is örülhettünk.

Ezen a héten is megküzdöttek a magyar csapatok az EBL-en, és elég jó eredménnyel zártak a második hét második napján (július 19-én), ugyanis mind a 3 csapat győzedelmeskedni tudott ellenfeleik ellen.

Továbbra is veretlen EBL-en a WILD, főszerepben Ori és Heimer a magyaroknál!

exnon | 18/07/13 19:09Az EBL harmadik szezonjának második napján is túl vagyunk, ahol a WiLD by Lagerdère és a Team Horizon Reapers győzedelmeskedett ellenfeleik ellen. Július 12-én ismét volt miért szurkolni, ugyanis kezdetét vette az EBL második napja, ahol három csapat is képviseli hazánkat.

Az estét a WiLD by Lagerdère Sports és a Kliktech összecsapása nyitotta meg. WiLD első választása Vladimir amit Hi im mate így már negyedszerre is tudott játszani vele. A Kliktech akinek eddig a ligában csak veresége van elég jól tartotta magát a játék korai szakaszán, de a játék végső szakaszára a Darius, Vladimir, Graves trió nagyon sok sebzéssel rendelkezett, illetve jó kezdeményezést biztosított a Braum Ornn duo. A meccs MVP-je Hi im mate lett, úgy érezzük, hogy már érik a Wild elleni Vladimir tiltás.

A második mérkőzést az ASUS ROG Elite játszotta a Crvena Zvezda ellen. Az ASUS egy elég jó ötös felállást hozott, szépen is játszottak, a játék korai illetve középső szakaszát nyerte az ASUS, de nekik számítaniuk kellett a CZV 4 teleportjára, amit végül teljes mértékben ki tudtak használni a játék befejezéséhez. A befejezés előtt természetesen egy csapatharcot megnyertek védekezés közben. A nagy számosságban megtalálható idézői képesség miatt hamar ösvényre értek, és megnyerték a játékot.

A következő meccsen volt megint kinek szurkolni, ugyanis a Team Horizon Reapers játszott a Neronity ellen. Ez a Neronity egy új ötös az első hetihez képest, de ettől függetlenül szépen játszottak a játék korai szakaszán, de nem volt válaszuk a végső szakaszban Hiponixx Fiora választásra. Hiába szorították ki Joe-t hogy Xayah-val ne sebezzen sokat, beérett a Fiora mellett még Cuhi Irelia-ja is, Loxigar meg nagyon tankos volt a Gragas-al. Geller szépen használta Rakan-t a kezdeményezésekre, így az ő beugrásaira tudott támaszkodni a csapat. Az MVP címet Hiponixx kapta meg, megérdemelten.

A nap befejezéséül a RIFT Esports és az x25 Esports összecsapását lehetett megtekinteni. Unknown megkapta Jayce-t, ami egy általa igencsak kedvelt karakter, így megmutathatta vele a tudását, és még hogy megmutatta. A játék végső szakaszán szinte mindenkit fél életerőre ütött egy sokkolóbombával. Ezen kívül egy igen jól kiegyensúlyozott irányító/csapatharcoló ötössel jött ki, Trundle, Anivia, Morgana, Pyke és persze az említett Jayce felállással. Az MVP Unkown lett, megharcolt érte.

Jövő hét hétfőn (07. 23.) folytatódik a liga a harmadik héttel, a következő meccsekkel várunk benneteket.

A második hét után így néz ki a tabella.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!