Az ESEA-n már akár 6v5 meccseket is játszhatunk

Az ESEA-n már akár 6v5 meccseket is játszhatunk

A Panorama UI kicsit bekavart, -és az öttagú csapat húzta rövidebbet.

Egyre közelebb érünk a Panorama UI végleges változatához, -ami nem csak a klasszikus MM-eket és nyilván a Valve-ot érinti, hanem a két legnagyobb külsős platformot is, az ESEA-t és a FACEIT-et. Az elmúlt időben az ESEA egy kicsit vesztésre áll riválisával szemben, az apró bugok pedig nem jönnek jól egyik platformnak sem. Ezúttal az ESEA húzta a rövidebbet; az elmúlt napokban több olyan meccset is láthattunk, ahol valamiért 10 játékos helyett 11 tudott bekapcsolódni, amivel az egyik csapat hat tagúvá erősödött.Egyenlő tudással rendelkező feleknél a plusz egy ember rengeteget számít, így ez a meccs is eléggé egyoldalúvá vált a hatodik embernek köszönhetően. Nem tudjuk, hogy pontosan mi okozhatja a bugot, de az biztos, hogy eléggé unfair és szinte esélyt sem ad annak a csapatnak, ahol kevesebben vannak. Természetesen mások is jeleztek hasonlókat, -sőt van aki egészen abszurd anomáliákat is átélt, mint például az, hogy egy nagyon sikeres félidő után az ellenfél játékosa egyszerűen csak átlépett hozzájuk és inkább velük megnyerte a meccset.Állítólag volt olyan játékos, akinek sikerült megölnie mind a hat ellenfelet; ezzel pedig megszerezte az ESEA történetének első szuper ászát. Ha pedig ez még nem lenne elég: volt aki 12v7-ben játszott, de ott szerencsére nem igazi játékosok kerültek be nagyrészt a meccsbe, hanem csak botok, akiket gyorsan lefarmoltak és mehettek is a következő meccsre. Az biztos, hogy ezt gyorsan meg kell oldania az ESEA-nak, és reméljük nem látunk semmi hasonlót a FACEIT-en, vagy netalántán a hagyományos MM-eken.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!



Közvetítések