Édesapja halála után élete formájában játszott TACO

Édesapja halála után élete formájában játszott TACO

Hatalmas jellemre vall az, ami tegnap TACO-nak sikerült.

Megrendítő hírrel indultak az ELEAGUE Premier elődöntői, hiszen TACO Twitterén közölte rajongóival és barátaival, hogy édesapja reggel elhunyt.

"Utálom kiteregetni a magánéletemet, de úgy is tudom, hogy valamilyen úton-módon rájöttök, hogy ma reggel az a hír fogadott, hogy édesapám itthagyott minket. Kicsit érzéketlennek tűnhetek, de az a célom, hogy pár óra múlva a legjobbamat nyújtsam a Na'Vi ellen, így játszani fogok!"

Ezzel a hírrel tehát bebizonyosodott, hogy a Liquid játékosainak nagyon nehéz évük van 2018-ban, hiszen először a most már Luminosity-ban játszó steel édesanyja hunyt el, majd az egyik leghíresebb amerikai League of Legends játékos szülei életüket vesztették egy gyilkosságban, amit saját bátyja követett el, később pedig Internethulk, most pedig TACO édesapja hagyott itt minket.

Letartóztatták Doublelift bátyját, miután késsel támadt a szüleire

Eacute édesanyja bele is halt a késtámadásba, édesapja pedig súlyos sérülésekkel fekszik jelenleg kórházban.

Ahogy Doublelift is tette, TACO is a munkába menekült és tényleg kijátszotta a lelkét is a Na'Vi ellen, ami sima 2-0-ás győzelembe torkollott egy-egy gyönyörű megmozdulással a brazil játékostól.

A hírek szerint TACO egyből úgy kezdte az első mérkőzést, hogy azt mondta a csapattársainak, próbáljanak meg úgy viselkedni mintha semmi sem történt volna, és teljes koncentrációval nyerjék meg a meccseket. Tényleg hatalmas jellemre vall ez a hozzáállás, TACO pedig meg is érdemli, hogy az SK-s problémák után sikerült megtalálnia azt a csapatot, akik jelenleg kérdés nélkül a legjobbak Amerikában. Rengeteg sikert kívánunk neki, és egyben őszinte részvétünket fejezzük ki.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!



Közvetítések