Rémisztő gold funneling technika ütötte fel a fejét

Amikor már azt hinné hogy nem lehet újat kitalálni, valaki mindig rácáfol a solo queue legsötétebb bugyraiban.

Az egész mostani meta talán leggusztustalanabb technikája a gold funneling: vagyis az a "művészet", amikor egy ösvény és a dzsungel fellelhető aranyát is egy karakterbe pumpáljuk. Eredetileg Taric és Master Yi párosával kezdődött, ahol Taric tartotta az ösvényt miden, Yi pedig mindent lefarmolt a dzsungelben és miden. Majd jött ennek a fordított változata: miden állt a carry, és a "dzsungelben" a támogató. Ilyen például a Karthus Nunu páros, vagy Lucian Janna és hasonlók.

10 dolog, ami "elrontotta" a játék egyensúlyát

Rengeteg mindenre lehet mostanság panaszkodni a játék egyensúlya kapcsán, –de tulajdonképpen mivel is jutottunk el a mostani metához?

A nemrég felbukkant technika is az utóbbira hajaz, –és egyelőre úgy tűnik, hogy nagyon is sikeres; legalábbis egy párosnál mindenképp. Egy Banishing nevű Diamondos játékos elég aktívan használja ezt a páros duojával, láthatóan hatalmas sikerek mellett. Ez a páros pedig nem más, mint Rengar és Ivern párosa. Először négy nappal ezelőtt tűnt fel ez a páros a profiljánál a meccsek között.

Ironikus módon az első ilyen párosított mérkőzést elvesztették, aztán a következő megnyerték. Utána jött még egy vereség, majd ezt követően több győzelem és vereség felváltva. Minden bizonnyal bele kellett szokni ebbe a játékstílusba. Utána viszont olyat értek el, amit nem sokan, sőt sokan jó eséllyel egész életükben sem mondhatják ezt el magukról. 22 mérkőzést nyertek meg zsinórban, akár egy vereség nélkül, mindezt valahol a Platinum felsőbb fele és a Diamond 5 között. Nyilván nem ez a legmagasabb elom de 57 mérkőzés mellett egy 81%-os győzelmi arány Rengarral ezen a szinten egyáltalán nem rossz. A másik oldalon Younghil jelenleg platina 1-ben van, de 24 lejátszott Ivern meccs mellett, amiket mind Rengar mellett töltött, 83%-os győzelmi arány tud felmutatni, –tehát ha a párost nézzük, ez "ennyit tud".

A technika lényege nem sokban különbözik a többi gold funnelingtől, amit eddig láttunk. Kell egy erősebb karakter, aki jól tud snowballozni megfelelő tárgyelőny mellett. Erre a szerepre pedig tökéletes jelölt Rengar, hiszen kinek ne okozott volna már rémálmokat egy elfeedelt cica. Az ilyen mellé érkezik egy támogató jellegű hős, aki tárgyak és sok arany hiányában is hasznos tud lenni; így kerül képbe Ivern. Az ő szinergiájuk több szempontból is nagyon jó. Egyrészt a buffokat Ivern ötös szintje után akár meg is tudják osztani, Rengar így is rengeteg XP és aranyat fog szerezni, de ami igazán félelmetessé teszi ezt a páros, az Ivern W-je (Bushmakre) és Rengar passzívja.

Alapvetően az ugrásainak hatótávja úgy lett kitalálva, hogy az a pálya adottságait és lehetőségeit veszi figyelembe. Többek közt ezért sem nagyon látjuk miden, mert lehetséges, hogy sebzésben fel tudná venni a versenyt más bruiser, –vagy akár mage midesekkel–, a bokrok egyszerűen túl messze vannak az ösvény két oldalán. Szerencsére Ivern pont ezt a hiányosságát pótolja, aki bárhova képes bokrokat telepíteni. Ez pedig hatványozottan megnöveli Rengar lehetőségeit. Az ösvénye közepe sem számít már biztonságos területnek, ráadásul a bokrokkal semmit nem lehet kezdeni: nincs mód az eltüntetésükre, maximum kivárni lehet azt. Ivern bokrai fél percig maradnak a pályán, –amikből három töltetet is hordhat magánál–, így Rengar nagyjából mindent el tud érni az ugrásaival miden. 

Ehhez még hozzávesszük azt a temérdek aranyat, amit a mid és a dzsungel együtt képez, Rengar jóval idő előtt megszerzi tárgyait és onnantól nagyjából mindent one-shotol, ami nem tank, de mid game-ig még akár őket is. Eleinte Ivern Flash Exhausttal játszotta a karaktert, aztán rájöttek, hogy a Heal Exhaust hasznosabb. Rúnák tekintetében a Press the Attack tűnik nyerőnek, míg Ivernnél az  Aery természetesen.

Néha azért sikerült őket is megállítani, –nyilvánvalóan a gold funnel kompozícióknak is megvan a maga gyenge pontja, de sokan nincsenek ezekkel tisztában–, hogy miként lehet őket counterelni. Ez leginkább a szélső ösvényeken múlik az ellenfélnél. Bár rengar jól tud roamolni –főleg az ultijával–, alapvetően a meccs elején a farmolással van elfoglalva: ez pedig azt jelenti, hogy a két szélső ösvény mindenféle nyomástól felszabadul, nincs gank amitől félni kellene. Ilyenkor lehet nagyon agresszívan játszani, –esetleg a saját dzsungelesünket hívni, aztán reménykedni, hogy két jól megindult szélső ösvény felveszi a versenyt Rengarral. Ha elég ideig húzzuk a dolgokat, akkor az előnye enyhül a többiekhez képest, vagy gyorsan betoljuk a szélső tornyokat.

Ilyen számok mellett azonban egyértelműen látszik, hogy valami nincs rendben ezzel a párosítással. Ha ennyire magas a győzelmi aránya, talán a Riot majd kezd ezzel is valamit. Ha kíváncsiak vagytok Rengar és Ivern profiljaira, a nevükre kattintva eléritek az op.gg profiljukat.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!