Pánikra semmi ok, az EA elmagyarázta miként működnek az újítások

Pánikra semmi ok, az EA elmagyarázta miként működnek az újítások

Érezte a kiadó, hogy önmagukban a videók még sok kérdést vetnek fel, -ezt igyekeznek eloszlatni a The Pitch Notes első részével.

Az EA Sports új információkkal örvendeztetett meg minket, és The Pitch Notes (Egy futballpálya feljegyzései - a szerk.) néven elindított egy sorozatot, melyben igyekeznek részletesebb magyarázatot adni a FIFA19-ben látható újításokról.

Nem teljesen a véletlen műve, hogy kiadták a kezük közül ezt az irományt, ugyanis rengeteg reakció érkezett hozzájuk a közösségtől, hiszen mindenki szeretett volna többet tudni mire is számíthat kedvenc játékával kapcsolatban. Ezzel pedig egyszer s mindenkorra le akarta szögezni a kiadó, hogy figyel a rajongókra. A fő céljuk, hogy több információt osszanak meg a FIFA-ról és annak különböző funkcióiról, valamint visszajelezzenek, amikor kritikus változtatásokat hajtanak végre a játékon, ezért egy külön platformot biztosítanak a FIFA csapat számos tagjának.

Nos a legelső részben mélyebb bepillantást kapunk a játékmenetre vonatkozó új fícsöröket illetően.

Timed Finishing (Időzített befejezés)

Ez tulajdonképpen egy "nagy kockázat - nagy jutalom" mechanika. Találd el a megfelelő időzítést és csodás lövések születnek, viszont, ha nem sikerül, akkor bizony nagyobb hibák is előfordulnak.

Így működik a Timed Finishing a FIFA 19-ben:

  • Használd a tüzelés gombot és várj, hogy elinduljon a lövés animációja, majd mikor már a labdához érne a játékosod, nyomd meg még egyszer.
  • Ha az időzítés tökéletes, akkor a lövés pontosabb és erősebb lesz, szóval nagyobb sanszunk lesz gólt lőni.

A játékos feje felett megjelenő csúszka remek visszacsatolás, különböző színekkel és feliratokkal mutatja meg mennyire volt sikeres a próbálkozásunk (pl.: túl korán nyomjuk le másodszor a gombot akkor kiírja, hogy "túl korai")

Ha rossz az időzítés:

  • Túl korán — a lövés valószínűleg nem lesz jó és a kapu mögött köthet ki
  • Túl későn — a lövést nem befolyásolja a mechanika, mivel a labda már rég a levegőben utazik

A játékos tulajdonságai (Player Attribute) ugyanúgy hatással lesznek a kísérletekre, persze az Időzített Befejezés minden mást felül ír. Például: a jobb lövési értékkel rendelkező futballista eleve jobban rúgja meg a labdát, mint a kisebb értékkel rendelkezőek, még akkor is, ha tökéletesen találták el a labdát. Meg lehet egyébként nyugodni, a Timed Finishing opcionális -tehát választható- funkció.

Active Touch System (Aktív érintés rendszer)

Az Active Touch System átírja miként érnek a labdához a játékosok. Sokkal több animációt és folyamatosságot tartalmaz, ezáltal pedig igyekszik még realisztikusabb élményt nyújtani.

Ezen kívül újdonságokat is tartalmaz a rendszer:

Flick (a labda felkapása) - A jobb kar megnyomásával bármikor és bármilyen irányba felkaphatjuk és mozgathatjuk a labdát. Minél hosszabb ideig tartjuk lenyomva, annál tovább megy a játékszer. A Ball Control érték határozza meg, hogy mennyire lesznek ebben hatékonyak az egyes játékosok.

Sole Trap - Ez egy másik új animáció, amelyet hasonlóan lehet használni, mint a fentebb leírtat: csak lenyomva kell tartani az LT / L2 gombot, hogy a a labdát a földre pattintva megverd az ellenfelet.

Megtévesztő labdavezetés - Ezzel tulajdonképpen átverhetjük a védőket, hiszen eljátszuk, hogy az egyik irányba indulnánk meg, majd hirtelen mégis a másik utat választjuk.

Dynamic Tactics (Dinamikus Taktika)

A Dinamikus Taktika segítségével átdolgozták az egész szisztémát, hogy a csapat beállítása fontosabb legyen, mint valaha. Az együttesünk egyértelműen igyekszik végrehajtani a kitalált taktikát, a különböző stratégiák pedig vizuálisan is különböznek egymástól. A taktikákat kiegyensúlyozzák, így mindegyiknek lesz előnye és hátránya is.

  • Például: Ha "High Pressure" (nyomás és letámadás) fontos, hogy gyorsabban visszaszerezzük a labdát, akkor a labdarúgóink jobban fáradnak, ezáltal potenciális 1v1 helyzeteket teremtenek az ellenfél számára, mivel a védekező vonal sebezhetőbbé válik.

A taktikai menüt teljesen átszabták, hogy könnyebben hozzáférhetővé váljon és további tájékoztatást nyújtson arról, hogy az egyes stratégiák mit is jelentenek pontosan. Azoknak pedig, akik szeretnének egy mélyebb irányítási szintet, testreszabhatják az összes mentalitást a játékban. Ezzel tulajdonképpen saját játékstílust hozhatunk létre.

50/50 csaták

50/50 csata egy olyan rendszer, amelyben nem lesz elveszett labda, hiszen labdarúgóink minden egyes labdáért is megharcolnak majd és igyekeznek minél hamarabb lecsapni rájuk. A korábbi FIFA címekben voltak olyan helyzetek, amikor a játékos nem próbálta megkaparintani a pontatlanabb passzt és hagyta, hogy az ellenfél elvigye a labdát.

Az EA állítása szerint ezzel a továbbfejlesztett fizikai rendszerrel igazságos és reális eredményeket kapunk, attól függően miként vesz részt egy futballista ezekben a párharcokban. Persze rajtunk áll, hogy eldöntsük küzdünk-e minden labdáért, ráadásul megannyi új animáció a segítségünkre lesz az élethű csatározások megalkotásában.

Azok a tényezők, amelyek meghatározzák, ki nyeri meg a csatát:

  • A játékos tulajdonságai (például erő és testsúly)
  • Odalépés módja (odalépés, becsúszás)
  • Mennyire van jó helyzetben van a játékos (szög, sebesség, testhelyzet)

Az 50/50 Battles és az Active Touch System kombinálva nagy lépést jelent a FIFA 19-ben a még természetesebb és reálisabb futball pillanatok létrehozásában. A FIFA19 szeptember 28-án jelenik meg PC-re, PS4-re és Xbox One-ra is.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!