Reagált a Riot a szexuális zaklatási botrányokra

Reagált a Riot a szexuális zaklatási botrányokra

Durva vádak érték a Riot Games irodáját, miszerint nem bánnak egyenlően az ott dolgozó nőkkel.

A héten egy igencsak terjedelmes és érdekes írás jelent meg a Riot Games-ről a Kotaku hasábjain. Az alapvetően kevésbé a tényfeltáró oknyomozásairól ismert site talán messze leghosszabb és legérdekesebb anyaga a szerző elmúlt féléves munkájának gyümölcse, amelyben a Riot Games-en belül tapasztalható szexizmust és a nőkkel szembeni negatív viselkedést mutatja be közel 30 megszólaló szemén keresztül. Nagyon hosszasan ecsetelte a Riot Games-en belül tapasztalt viselkedést a férfi dolgozók részéről, valamint azt is, hogy nőként mennyivel nehezebb érvényesülni nem csak itt, hanem úgy egészében a játékiparban.

A "Bro Code"

Indokként leginkább az úgynevezett "bro code"-ot hozta fel, amit leginkább a férfi haveri körökre lehetne használni. A Riot Games-t 2006-ban alapították Marc Merrill és Brandon Beck összefogásával. Akkoriban egyrészt ez a téma messze nem kapott ekkora figyelmet, illetve a "szakmában" dolgozó nők száma is jóval alacsonyabb volt, talán ezért is tartott ennyi ideig, hogy erre a jelenségre publikusan is fény derüljön. Ez nem csak a Riot Games-re igaz, hanem sok más, a Szilikon-völgyben létrejött és felvirágzott cégre, azon belül is leginkább az informatikai pályán mozgókra. 

A mai világban már minden cégnél meritokrácia van, –legalábbis kifele ez az üzenet megy. Ez alatt azt kell érteni, hogy az ember értékét és elérhető pozícióját nem a származása, neme, bőrszíne, vallása stb. dönti el, hanem az egyéni készségei, tehetsége, tudása, vagyis, hogy mit tud letenni az asztalra a cégnél. Ez így szép és jó, de az elmélet és a gyakorlat néha más. A Riot Games játékfejlesztőként ezt tovább "nehezítette", mert ők csak vérbeli gamereket akarnak a soraik között tudni, amit alaposan le is ellenőriznek. Több esetben is voltak nők, akik úgy érezték, hogy náluk ezt túlzásba vitték és mintha egy átvilágításon lettek volna, holott szerintük ugyanez férfiaknál biztosan nem történt meg. 

A 28 különböző nyilatkozóra hivatkozva, számos példát hoz fel a cikk arra vonatkozóan, hogy milyen diszkriminatív viselkedést tapasztaltak egyes nők a Riot Games-en belül. Itt felszólaltak már nem ott dolgozó és jelenleg is alkalmazásban álló kollégák is. A cikk persze felrobbant a világhálón és Twitteren és tumblr-en is sokan reagáltak rá, köztük még most is ott dolgozó, nem feltétlenül csak női kollégák. 

Nagyon sokan felszólaltak a témában, volt aki névvel, volt aki név nélkül, féltve mostani állását. A történettel valószínűleg már mindenki találkozott és nem is ez az első eset, ebben azért nem egyedülálló a Riot Games. Ilyenkor azonban mindig el kell gondolkozni azon, hogy ezek a beszámolók szubjektívek, nem feltétlenül pártatlanul mesélik el a dolgokat és míg a jelenség létét letagadni nem lehet, túlzott általánosításba sem szabad kezdeni. 

A Riot nem mossa kezeit

Ilyen vádak mellett természetesen a Riot Games sem mehetett el szótlanul, ahhoz túlságosan nagy port kavart a történet. Válaszlevelükben azonban nem tagadást láthattunk, beismerték, hogy bizonyos pontokon bizony van mit javítani. 

"Ez a cikk sok olyan területre világít rá, ahol nem feltétlenül tudtuk a legtöbbet nyújtani a saját értékrendszerünk szerint, és ez nem maradhat így a Riot Games-nél. Sok olyan eseménnyel és eshetőséggel szemben kezdtünk el lépéseket tenni, amiket a cikk is említ és elhivatottak vagyunk, hogy ennek az egésznek a mélyére ássunk, megoldva ezeket a problémákat és a mögöttük álló körülményeket is. Minden Rioter felelősségre vonható kell, hogy legyen azért, hogy egy olyan környezetet teremtsünk, ahol mindenkinek egyenlő esélye legyen beleszólni a döntésekbe, fejlődni és előrelépni a karrierjében, akár a cégen belül és hogy kihasználja a maximális potenciálját."

Ugyanakkor volt olyan vélemény is, ami az ellenkezőjét támasztotta alá. 

"Ha két Riotos ugyanazt a munkát végzi el, akkor a munkájukat ugyanazon kritériumok alapján fogják megítélni". Ezt Oksana Kubushyna mondta el, aki a legmagasabb rangú női alkalmazott a Rioton belül, titulusa "Head of Platform".

"Semmiképpen sem lehet elfogadható viselkedés, hogy megbeszéléseken átbeszélünk a nőkön, vagy hogy olyan ember kapjon meg egy munkát, akinél van jobb (itt arra utalnak, hogy a tudás számít, nem a személy kiléte), vagy hogy átlépjük a határt a céltudatos kommunikáció és az agresszív kommunikáció között. Ezek minden, általunk támasztott elvárással szembe mennek, és ha ezeket elfogadnánk, az nagyon hibás lépés lenne." Ezt Joe Hixson, a cégen belüli kommunikációs részleg vezetője nyilatkozta.

"Ahhoz, hogy biztosítsuk az általunk elképzelt kultúrát a cégen belül, hogy az ne vesszen el félreértések mentén, nekünk kell ezt kihangsúlyozni, hogy valóra váljon. Cégen belüli értékeink megfelelő céges stratégiából, megfelelő vezetői készségekből és céges szintű programok rendszerek és folyamatok megfelelő kezeléséből származik. Ha bármikor találkozunk ellentmondásos viselkedéssel, annak utána nézünk, hogy megértsük mi okozza, kiértékeljük és foglalkozunk vele. Zéró toleranciát tanúsítunk a diszkriminációval, zaklatással, visszavágással, terrorizálással és általánosan ártalmas viselkedéssel szemben."

Volt már olyan Rioter, aki szexuális zaklatás miatt repült

Ennek egyébként már eredményét is láthattuk a cégen belül a cikktől függetlenül, bár esélyes, hogy a Riot már tudomást szerzett készüléséről. Júniusban ugyanis kirúgták Raven Kenee-t, aki egy NA LCS bíró volt. Az esetet követően a következő emailt kapták meg a dolgozók.

"Ez az elválás nem teljesítmény alapú, és létszámbeli leépítéshez sincs köze. Ez sokkal inkább szól közvetlenül az elhivatottságunk mellett, hogy minden Rioter részére egy biztonságos és kellemes munkakörnyezetet teremtsünk a világ minden táján. Raven más kollégákkal tanúsított viselkedésére több panasz is érkezett, ami után arra a döntésre jutottunk, hogy vele együtt nem tudjuk elérni céljainkat."

Mint utólag több forrásból is kiderült, Raven neve szexuális zaklatás kapcsán merült fel a cégen belül. Az esetre a Riot nem reagált, mondván, hogy irányelveik alapján nem fogják kommentelni az említett kolléga viselkedését, főleg nem személyes dolgokban.

"Célunk, hogy egy olyan munkakörnyezetet teremtsünk meg, amivel a legjobb játékosélményeket tudjuk létrehozni, ahol megszállottan figyelünk a játékosok igényeire, ahol minden Riotos egyenlő esélyekkel indul, hogy meghallgassák őket, és elérjék maximális potenciáljukat, ahol a nyílt visszajelzés segít nekünk abban, ahogy folyamatosan fejlődni tudjunk."

Amit ebből a történetből levonhatunk tanulságként, hogy egyrészről igenis foglalkozni kell ezzel a témával, –ami nem csak feltétlenül a nőket érinti, bár a fő fókusz az eredeti cikkben rajtuk volt. Szexuális zaklatás, visszaélések és ehhez hasonlók nemtől függetlenül előfordulnak, főleg nagyobb cégeknél, ahol már nem lehet mindent közvetlenül menedzselni legfelülről. Ezeket a témákat nem szabad elhallgatni és szótlanul elmenni mellette: ha indokolt, igenis szóljunk fel a témában, de fontos megjegyezni: a több ezer alkalmazottból ez "csak" 28 kiragadott példa, nem az egész cég hozzáállására értendő. Persze már egyetlen példa is borzalmas lenne, nem hogy ennyi, de ez is csak azt jelzi, hogy a Riot Games láthatóan nem fektetett elegendő hangsúlyt az ilyen helyzetek megelőzésére. Csak remélni tudjuk, hogy ez a jövőben változik.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!